Soylent Green (1973) (Zöld szója)

soylent_thumbA Zöld szója című 1973-as sci-fit egy filmnézős jam-boree során ajánlották nekem, és mivel szeretem az ilyen sötétebb hangulatú sci-fiket, rögtön fel is került az „Azonnal beszerzendő filmek” elnevezésű képzeletbeli listámra. Na olyan azonnal viszont már nem sikerült megnéznem, ám minap eszembe jutott, hogy valami ilyesmivel kellene elütni az estét, szóval tettem egy próbát vele. Elöljáróban annyit, és ezzel le is zárnám ezt a nem túl érdekes felvezetőt, hogy nem bántam meg.

 

2022-ben járunk, a helyszín a már 40 milliós lakossággal bíró New York. A globális felmelegedés és a túlnépesedés a tönk szélére vetette az emberiséget, melynek legnagyobb része máról holnapra tengeti életét egymás hegyén-hátán a Rothadó Alma kissé lepusztult utcáin. A természetes eredetű élelmiszert még csak hírből sem ismeri ez a réteg, jobban mondva csak abból, ugyanis az csak és kizárólag a gazdagok kiváltsága; a többség kénytelen beérni a Soylent Vállalat mindenféle színben pompázó szintetikus kutyagumijával. Legújabb termékük, a Zöld szója, a tenger plankton-állományából készül, és nyilvános „terítéseken” tömik be vele a szegények pofáját, míg gazdagék komfortos luxuslakosztályaikban tengetik eseménytelen mindennapjaik. A nők ebben a társadalomban is a legalsó pozíciókat kénytelenek elfoglalni, a szerencsésebbek – tehát a szexuálisan leginkább attraktívak – bekerülhetnek a hímnemű gazdag pojácák (politikusok, ügyvédek, meg a többi patkány-népség) „pleasure dome”-jaiba. Az ilyen gusztusos nénik ténylegesen hozzátartoznak ezekhez a kellemes kialakítású apartmanokhoz, nemes egyszerűséggel a férfinép csak „bútorként” hivatkozik rájuk, parancsszóra egy kis masszír, szex, meg miegymás.
Hogy a tényleges sztorira is rátérjek már végre: a film elején politikai merénylet áldozata lesz egy William R. Simonson nevű csóka, a Soylent Vállalat igazgatója. Robert Thorn (Charlton Heston), a 14-es körzet nyomozója, kapja a feladatot a bűntény felgöngyölítésére. Thorn sem éppen a társadalmi elit krémjéhez tartozik, ám még az ő igénytelen életvitelének színvonala is elérhetetlen azok számára, mint akiken nap mint nap kénytelen a keménykötésű fickó átgázolni a lépcsőfeljárón, hogy feljusson kis bűzös patkánylyukába, amelyen az idős Sollal (Edward G. Robinson) a nyomozás értelmi (értsd: könyvek bújása) részét végző társával kénytelen osztozni. Az öreg még ismerte a katasztrófák bekövetkezte előtti „romlatlan” világot; azt a világot, amelyben egy szelet marhahús és pár fonnyadt zöldség még nem a megfizethetetlen árkategóriájú élelmiszerek népes táborát gyarapította, meg amikor még kék volt az ég és zöld a fű, a réteken meg ilyen aranyos, bociszemű őzikék virgonckodtak, hogy csuhé.
A nyomozás elkezdődik tehát: a kihallgatás során Thorn testileg belebonyolódik Simonson bútorjába egy párszor, követni kezdik, meg hamar le akarják zárni az ügyet, a szálak persze magasabb körökbe vezetnek, meg a szokásos nyomozós thriller-klisé. Fény derül a Zöld szója titkára is, bár ez azért már a film kezdeti stádiumában eléggé sejthető (szerintem). Ha a felfedezés annyira nem is (tökön)ütős mint az általam legjobbnak tartott Heston-filmben (természetesen A majmok bolygójára célzok), azért a film utolsó percei kellemes élményt szereznek a disztópia-fétisben szenvedő filmbuziknak.

soylent1

A Zöld szója az igényes sci-fik közé tartozik, a film végi utolsó mondatok pedig azóta szállóigévé váltak. A díszletek hál’ Istennek nem olyan idiótán futurisztikusak, mint a Logan futásában, a szereplők jól játszanak, a zene is oké, viszont a történet fordulatai mai szemmel már elég kiszámíthatóak, de ezen hamar túlteheti magát az ember. Az ökológiai katasztrófa következményeitől sújtott New York bemutatása a legélvezetesebb talán az egész filmben: a lepusztult sikátorokban felhalmozódó toprongyos emberek, a nappal terjengő sárgás köd, vagy a rendfenntartó erők tömegoszlatási módszerei mind nagyon hatásosan jelennek meg a filmben. Meg persze itt van Charlton Heston is, aki legalább olyan durva, ám szeretnivaló lópokróc-alakítást nyújt, mint Kurt Russel a Menekülés-filmekben. Kúúúúúl!
Jól kis mozi ez, Az omega emberrel (szintén Hestonnal) megfejelve pedig atomjó hangulatú filmnézést csaphattok. Akinek ez sem elég, az ezekkel a címekkel tehet még alá a jókedvének: A néptelen föld (The Quiet Earth, 1985), The Last Man on Earth (1964) vagy John Carpenter hasonló 80-as évekbeli produkciói (Menekülés-filmek, A sötétség fejedelme, Elpusztíthatatlanok stb.)

 

értékelés: 8/10

Yakuza

1 Comment on "Soylent Green (1973) (Zöld szója)"

  1. janos bozsar | 2014-02-01 at 01:12 | Válasz

    eléggé szabatosan fogalmazol, nem lehetne kevéssé vulgárisan. Ezek – filmbuzik, csóka- kifejezések mellőzése emelni a, weboldal színvonalát, igényességét.köszönöm az oldal tökéletes, a film amiről szó van, most nézem, szeretem jó film 🙂 de, a referendumot kérném válogatott kifejezésekkel írni. az oldal igényessége érdekében

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..