Bela Lugosi meets a Brooklyn Gorilla (1952)

belalugosi_thumbA Bela Lugosi Meets A Brooklyn Gorilla vitathatatlanul egy filmtörténeti csoda. Ez a film büszkélkedhet Sammy Petrillo személyében többek között a világ legtenyérbemászóbb főszereplőjével, a legbénább(an előadott) filmzenével, és Lugosi Bélával (no comment). Ez persze nem azt jelenti hogy a film nem szórakoztató, sőt, tele van kacagtató jelenetekkel, ezeken viszont inkább csak kínjában röhög az ember. A rendező, William Beaudine jegyez még pár hasonlóan “nívós” filmet (pl. Ape Man, és pár fantasztikus horror-western), ez a film viszont minden képzeletet felülmúl. “Olyan szar, hogy az már jó.”

A film a dzsungelben játszódik: kezdő képsoraiban természetfilmekből kivágott jelenetek segítségével megismerhetünk pár egzotikus állatot, köztük a két főszereplőt is, akik épp a földön hemperegnek, és látszólag el vannak ájulva. El is vannak, mint kiderül, és nem sokkal eme felismerésünk után már egy csapat bennszülöttben gyönyörködhetünk, akik fogják hőseinket, és elcipelik a falujukba. A törzs sámánja egyből a kivégzésüket helyezi kilátásba, de a törzsfőnök lányának sokkal jobb ötlete támad: meg kell őket borotválni. Ezt a műveletet sajnos nem nézhetjük végig, a következő jelenetben már szakáll nélkül fetrengő hőseink hogy-hogynem felébrednek (szerintem itt lett elbaszva a film), és illedelmesen bemutatkoznak a törzs tagjainak. Főszereplőink tehát: Duke Mitchell és Sammy Petrillo, két komikus, akik nyomban el is mesélik hogy jutottak a Cola-Cola szigetre: Sammy véletlenül rossz ajtón akart vécére menni a repülőn, és kiesett, szerencsére persze volt nála ejtőernyő. Mindezt persze olyan poénosan meséli el Sammy, hogy a törzsfőnök nyomban meg is hívja őket az esti “Lua”-ra (valami indián buli), amit az ő tiszteletükre szerveznek. A Luán aztán mind a ketten sziporkáznak: Sammy előad egy sajátos törzsi táncot (ez már a szánalom kategória), majd Duke megcsillogtatja énektudását (bár ne tenné), és eldalolja a “Deed I Do” című antislágert. (Érdekesség: a táborban 3 törzsi dobon kívül semmi más hangszer nincs, viszont Duke dala alatt nagyzenekari kíséret megy.) Ez utóbbi előadás annyira megtetszik a törzsfőnök Nona nevezetű lányának (ő egy elég attraktív teremtés), hogy el is csalja Duke-ot egy kis esti sétára meg bájcsevejre. A csaj egy csomó baromsággal traktálja szegény Duke-ot, viszont ami minket érdekel: szót ejt egy bizonyos Dr. Zabor-ról, aki a szigeten él, és itt folytatja titkos kísérleteit. (Mellesleg Nona az asszisztense.) A jelenet egy csókkal zárul, és aztán mindenki elhúz alukálni. Másnap fel is kerekedik a két pöcsagyú és Nona, hogy megnézzék mi újság az öreg dokival. Meg is érkeznek az öreg kastélyához, ahol a (nem vicc) CSULA nevű szolga-csicska fogadja őket, majd nem sokkal később feltűnik Dr Zabor is, aki nem más, mint Lugosi Béla!! (és fordítva) Egy katasztrófálisan humoros jelenet következik: Sammyék felismerik Lugosiban a Drakulát… nem részletezem, mer szar:) Dr Zabor miután kikacagta magát, bevonul a laborba Nonával, és szerelmet vall neki. Ebben a pillanatban toppan be a két idióta is, és meginterjúvolják Zabor-t hogy ugyan má mi a faszt csinál egy szigeten. Zabor elmeséli, hogy kifejlesztett valami lötyit, ami felgyorsítja az evolúciót, és így majmokból képes embert csinálni. Valahonnan előkerül egy “Sztriptakaka” nevű lötyi is, aminek igazából semmi szerepe a filmben, de gondoltam a neve miatt azért megemlítem. Továbbá még itt a laborban megismerkedhetünk Ramónával, a doki kísérleti csimpánzával. Következő nap: kajolás a bennszülötteknél, Nona meg Duke valahol kinn smárolnak az erdőben. Nona ad valami nyakláncot Duke-nak, aki viszonzásképpen elénekli a “Too Soon” című dalocskát, ami bár nincs olyan szar mint a “Deed I Do”, de azért kellően hányadék ahhoz, hogy pont passzoljon Duke Mitchell kanos tacskó hangjához.

belalugosi1

Következő jelenet: Dr Zabor mindenféle kémcsövekkel matat, majd bead valami szérumot Ramónának (a csimpánznak), aki ettől visszafejlődik valami kis gibbonná. Virul is a feje (a dokinak), mert így végre véghez tudja vinni ördögien gonosz tervét: Duke Mitchellből gorillát tud csinálni, és így talán felcsípheti Nonát. Másnap viszont kurvára meglepődik az öreg, mikor látja hogy Ramóna visszaváltozott!! Nem elég erős a szérum! Mindegy, Csula azért elkapja Duke-ot, és a doki be is fecskendezi neki a szert, mire emberünk egy fantasztikusan egyszerű (mondhatni szar) speciális effektus keretében átváltozik gorillává. Sammy is megérkezik a laborba, mire a gorilla elkezdi énekelni a “Deed I Do”-t (zseniális), és Sammy rájön a turpisságra. Kiszabadítja Duke-ot, és vágtatnak vissza a bennszülöttekhez, ahol hirtelen feltűnik Dr Zabor, lelövi Sammy-t, ÉS…

Sammy Petrillo felébred, és kiderül, hogy csak álmodta az egészet. A végén persze még feltűnnek a film szereplőinek igazi énjei: Nona mint Duke csaja, stb, Lugosi is mond még valami okosat, és a finálé…hát az valami fantasztikus…Duke Mitchell még utoljára elénekli a “Deed I Do”-t, ami méltóan szar befejezése ennek a trágya filmnek.

belalugosi2

Elég nehezen készült el ez az ismertető, mert nem akartam a filmet se nagyon lehúzni, sem pedig az egekig magasztalni. Sammy Petrillo és Duke Mitchell annyira szar színészek, hogy mellettük Lugosi tényleg csak emelni tudja a színvonalat. Talán neki köszönhető, hogy a végeredmény ilyen mulatságos lett, nem tudom. Mindenesetre Béla fanoknak kötelező, mert szerintem ez az egyik leggagyibb film amiben szerepelt az öreg, tehát egy kuriózum ilyen formában. Sammy Petrillo pedig az ötvenes évek amerikai szórakoztatóiparának leggusztustalanabb figurája. Két ilyen kvalitású sztár pedig ritkán szerepel egy filmben.

értékelés: 5/10

Yoko Homo

1 Comment on "Bela Lugosi meets a Brooklyn Gorilla (1952)"

  1. ez a film nalam siman 10/10.
    nem csak lugosi miatt es a tobbi tokkelutott, balfasz szinesz miatt, hanem a forgatokonyv es a pihent poenok miatt is.

    akinek ez a film tetszett es tul tudja magat tenni a sok country eneklesen az probalkozzon meg a hillbillys in a haunted house c. (1967) rettenettel.

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .