Vivan Los Ninos (2002) (Hajrá skacok!)

vivan_thumbErre a „csodára” még nyáron akadtam, és mivel Zsolti kiadta a feladatot, hogy valami igazán sokkolót húzzon ki mindenki a tarsolyából a szeretet ünnepének megülésére, ez a 2002 és 2003 közt készült mexikói szappanopera jutott azonnal az eszembe. Mert hát ebben a sorozatban van minden, ami eszünkbe juttathatja, miért is érdemes élni. Család, barátok, szeretet, vidámság, megbocsátás, és a guadalupei szűz, Mexikó védőszentje. Semmi szex, drog és rock ’n’ roll, ami pedig a világ működésének 99%-áért felelős. Ezt az elenyészően kevés életesszenciát viszont olyan koncentrált adagokban juttatja belénk minden egyes rész (sok van belőle, minimum 200), hogy az összes Disney mese elbújhat mögötte. Ennek a – ahogy egy helyütt jellemezték (már ez is kész röhej!) – családi-dráma-sorozatnak a célközönsége lehet, hogy a gyerekek lennének, de én úgy érzem, rengeteg egészen más jellegű értékkel is rendelkezik a sorozat, amely a kicsit idősebb „alternatív” szórakozást keresők számára is vonzó lehet. Röviden: akkora mértékű idiotizmust képvisel a Hajrá skacok! minden egyes része a ma futó tévésorozatok között, amellyel egész népeket lehetne a szellemi létminimum alá süllyeszteni. Szerencsére (?) az egyik nagy kereskedelmi adó is úgy gondolta, ezzel mér válaszcsapást a konkurense által felsorakoztatott Recept Klub, telefonos vetélkedő, déli kiadású híradó szentháromságra. Adjunk hálát, hogy ez így történt, mivel tényleg nem mindennapi őrület veszi kezdetét fél tizenkettőtől. Ha nem hisztek nekem, nyugodtan olvassatok csak tovább.

vivan1

Jómagam, ha jól emlékszem, úgy az 50. rész környékén kapcsolódtam bele az események folyásába, de ne aggódjatok, hamar kiismertem magam a Hajrá skacok! varázslatos világában. Adva van egy iskola, azon belül is a másodikosok osztálya, akik gyerek mivoltukból fakadóan idegesítően hangosak, sosem maradnak a seggükön; egyszóval mindig történik velük valami. Ennek az osztálynak lesz az osztályfőnöke a szépséges Lupita Gomez, aki már-már angyali nyugalommal őrködik a lurkók felett. Még annyit érdemes elmondani róla, hogy a színskála legrikítóbb színeiben pompázik állandóan, csakhogy nyilvánvaló legyen, mennyire hiányzik belőle mindenféle rosszindulat. Az iskolába érkezik még egy zenetanár is, Emiliano (a Marimar sztárja, Eduardo „szőrösmellkas” Capetillo), és persze, hogy egyből beleszeret az álomnő Lupitába, mert ő szép is, meg jó is, biztos főzni is tud. Lupita odavan a szőrös mellkasért, s mivel David Hasselhoff nem flangál éppen a közelben, Emiliano kikandikálva bodorodó szőrcsomóin akadnak meg a bociszemei. Emiliano legalább annyira életszagú karakterrel bír, mint Lupita, ezért faszául össze is illenének, ha nem jönne valami mindig közbe, ami elodázza szerelmük beteljesülését. Pluszba Lupita tanárnő annyira, de annyira jóságos és szenvedni is nagyon szeret, hogy át is engedi a fickót a kolléganőjének, Carolinának, aki szintén szeretne jól elszőrözni a jóképű zenebohóccal. Meg még sok minden dolgozik ellenük, de engedjétek meg, hogy kitérjek végre a sorozat igazi sztárjaira, a gyerekekre, akik nélkül nyilván valami ilyesmi lett volna a címe a sorozatnak, hogy Hajrá Lupita & Emiliano.
Tehát a skacok fiúk is, lányok is, és ez már alapvető problémák forrásául szolgál (izé, nem úgy értettem, hogy hermafroditák lennének). A teljesség igénye nélkül: az édes dundi (nem Valentina) Polita mindig egy szív alakú díszt visel a fején és mindent, de mindent nagyon romantikusnak talál; Lucas legalább akkora IQ-bajnok, mint a fa melytől nem esett túl messzire; Rodrigó, a kis gazdag ficsúr, akit mindenki rühell, mert görénykedik a többiekkel; Damien (na honnan kaphatta a nevét?) és Yuyi a megtestesült rosszaság; a lánybagázs szófosó vezetője, Simoneta, Rodrigó fímél megfelelője. Multikulturalizmus mindenekfelett, ez lehetett a castingosok fő szelekciós elve a színészbrigád kiválasztásakor, mivel van itt japcsi gyerek, Amerikából disszidált lányka (a legviccesebb magyar hanggal, amit valaha is hallottam), „gyapjas” csoki srác, valamint egy csillámporral teleszórt képű űrgyerek (!) is a csapat tagja lesz idővel (ennek Ax a neve). És még egy rahedli aranyos és kevésbé aranyos karakter, de ez legyen meglepetés nektek. Igazi egyéniség mind.
A gyerekek mellett természetesen a szülők és egyéb felnőtt népségek is szerepet kapnak a cselekményben, na, ők még nagyban hozzájárulnak a részek magas élvezeti értékéhez. Például az autószerelő Primitivo Batalla (nomen est omen) különösen vicces arc, a másik nem Bibircsók tanárnő frenetikus alakításával veszi ki részét a kisgömböc módjára terebélyesedő idiotizmusból, de említhetném még a rendre felbukkanó full idióta gonosz karaktereket (pl. orosz fegyvercsempészek, zárt osztályra való emberrablók), akik pár részen keresztül alázzák széjjel magukat, gondolom igen kevés pénzmagért cserébe.
A speciális effektusokért legalább olyan tehetséges emberek voltak felelősek, mint akik a sztorit kiagyalták, így a sorozat ezen aspektusa is tartogat kellemes perceket a néző számára. Különösen a fantáziálások, álmok megjelenítése, valamint a videoklipeknek álcázott bohóckodások sikerültek felejthetetlenre. Nem semmi kreatív elmék hozhatták ezeket össze! A zene kivétel nélkül mindig hatásvadász, és akik a főcím audiovizuális kavalkádját képesek voltak túlélni, azok egészen biztosan egy atomcsapást is képesek lennének túlélni.

Ízelítőnek három rész tartalmi kivonata. (forrás: www.tvfilm.hu)

82. rész
Rodrigo megmenti Estrellát a megfulladástól. Dolores persze Lupitát hibáztatja, amiért nem figyelt eléggé a kislányra. Memót ezalatt titokban gyakran meglátogatja a nagymamája. A gyerekek véletlenül meghallják, amint Rodrigó csúnya dolgokat mond róluk a telefonba a barátjának, ezért úgy döntenek, hogy megakadályozzák Rodrigó ünneplését, és nem mennek el a bulijára. Memo nagymamája biciklit küld az unokájának.

114. rész
Lucas és Polita a gonosz Malvino Buenrostro fogságában sínylődnek. Primitivo és Emiliano majdnem elkapják a bírót, ám a gonosztevő kereket old. A gyerekek kitalálják, hogy kelepcébe csalják az álbírót, és saját magukat használják csalinak. Ám a kísérlet jobban sikerül, mint szeretnék, mert Malvino mindegyikőjüket elkapja és apróvá változtatja. Egyetlen reményük Ax maradt, aki azonban éppen akkor tűnt el, amikor szorult a hurok.

155. rész
Lupita és Emiliano is ráébrednek lassan, hogy valójában egyikük sem csapta be a másikat, csak áldozatul estek Diamantina sötét üzelmeinek. Ám még át kell élniük egy komoly izgalmat: Diamantina elrabolja Lucast, Marisolt és Simonetát.

vivan2

Mi mást mondhatnék még ezek után, minthogy, ha tehetitek, feltétlenül nézzetek meg legalább egy részt a Hajrá skacok!-ból. Ha szerencsétek van, akkor dupla részt izgulhattok végig, és abba minden bizonnyal állíthatom, azonnal belehaltok. Ha túlélitek, mivel olyan kiváló állóképességgel rendelkeztek, mint amilyennel én is, lehet, hogy függővé váltok és azonnal egy életnagyságú Lupita tanárnőt ábrázoló posztert kértek a Mikulás bácsitól. A legjobban viszont azok a boldog tudatlanok járnak, akik még nem tudnak az adott sorozat létezéséről, és így nem is jönnek arra rá idővel, hogy értékes / értéktelen életükből hány órát pazaroltak el, ebben a szarfolyamban való intenzív pancsi-pancsival. Én azt hiszem, már perfektül beszélném a szuahélit meg a rétórománt, valamint a pusztai nyenyec igeragozás professzora is lehetnék, ha erre még idejében rájövök. Eme erősen kult szagú széria tehát remek időtöltést nyújt, de kizárólag csak akkor, ha még nem jöttetek tisztába azzal, mennyire értékes minden perc az életetekből. Sok mindennel lehet elszabni az időnket, a Hajrá skacok! pedig szinte minden kétséget kizárólag az időtöltés egyik legszórakoztatóbb és legértelmetlenebb módjai közé kívánkozó emberi produktum. Büszkék lehetünk rá!

 

értékelés: 10/10

Yakuza

Be the first to comment on "Vivan Los Ninos (2002) (Hajrá skacok!)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .