Werewolf of London (1935) (A londoni farkasember)

werewolflondon_thumbHa Lugosi minden idők legnagyobb Dracula-ja, és Boris Karloff minden idők legnagyobb Frankenstein szörnye, akkor minden kétséget kizáróan Lon Chaney Jr minden idők legjobb Wolfman-je. Az 1941-es klasszikus farkasember ábrázolása a horror rajongók lelkében máig mély nyomot hagyott. Ám azt kevesen tudják, hogy nem ez volt az első farkasemberekkel vagy vérfarkasokkal foglalkozó film (mint ahogyan Lugosi sem az első Dracula volt a vásznon, de az fix, hogy a legjobb!). 1935-ben ugyanis Stuart Walker a Universal stúdió megbízásából elkészítette a Werewolf of London című filmet, amelyre egyébként Boris Karloff-ot szerették volna leszerződtetni Lugosi “nemzetünk” Bélával az oldalán. A terv aztán nem lett sikeres, így a 30-as években főleg romantikus drámákban csillogó “gigasztárt” Henry Hull-t sikerült megcsípni a vérszomjas lycanthróp dög szerepére. A végeredmény egy érdekes ötleteket felhalmozó ám igen középszerű műalkotás lett.

werewolflondon1

A film elején két fickó Dr. Wilfred Glendon és cimborája Tibetben kutatnak egy igen különleges virág, a Marifasa lumina lupina után, minek különlegessége abban rejlik, hogy csupán teliholdkor virágzik. Bár a doktor rálel a ugyan a virágra, de útja során egy furcsa szőrös teremtmény támadja meg és meg is harapja a karján. Dr Wilfred mit sem sejtve hazautazik London-ba a családjához, ahol egy botanikai kiállítást is szervez a gyűjteményéből, melynek hírére mindenhonnan odaözönlenek a családtagok, barátok és egyéb látogatók, köztük egy Dr Yogami nevű furcsa úriember is. Dr Yogami a Tibetből Wilfred által elhozott különleges virág felől érdeklődik, amit szemmel láthatóan meg is szeretne kaparintani. Dr Yogami elmondja Dr Wilfred-nek, hogy tudja, hogy Tibeti útján megharapta valami és azt is tudja mi volt az. Dr Wilfred persze egy szót sem hisz el a vér-farkasos történetből, egészen addig, amíg a virággal folytatott kísérletei alatt a mesterséges holdfénye hatására el nem kezd átváltozni. A virágnak ugyanis amellett, hogy teliholdkor virágzik van még egy speciális tulajdonsága, miszerint az egyetlen orvosság a lycanthrópia vagyis a vérfarkasság gyógyítására. Dr Wilfred végre kezdi felfogni mi is történik körülötte, amikor eljön az első telihold és átka beteljesül. Az első portyája során mindjárt sikerült is kicsinálnia valakit az utcán. Az átok szerint ugyanis csak a Marifasa lumina lupina képes meggyógyítani a lycanthrópokat, de ha nem gyilkol minden egyes átváltozásakor az állapota véglegessé válik. A gyilkosság persze hamar kiderül és a rendőrség a nyomába ered a vérengző vadállatnak, kinek titkára rövid úton fény is derül.

werewolflondon2

Vegyes érzelmeim vannak ezzel a filmmel kapcsolatban, na de kezdjük az elején. Ami nagyon tetszett az az alaptörténet. Igazán érdekesre sikeredett ez a szál a virág és a várfarkasság kapcsolatáról, bár többet is ki lehetett volna belőle hozni. A farkasember maszk egyszerű és primitív (már az adott kórhoz képest) de valahogyan nálam nem váltotta ki a kellő hatást. De ami a leginkább nem tetszett, az a főszereplő, Henry Hull színészi játéka. Egyszerűen nem formálta meg jól az általa alakított karaktert. Üres és sovány végig a filmben és nem érződik benne az a kétségbeeséses érzelem-halmaz, ami Lon Chaney játékát jellemezte az 1941-es mesteri Wolfman-ben. Talán ez az a pont, ahol leginkább elbukik a film, és talán itt a válasz arra, hogy miért tartjuk a 41-es adaptációt hitelesebb és nagyobb klasszikusnak, mint a Werewolf of London-t. Persze nem akarom Henry Hull nyakába varrni az egész film kudarcát, de aki megnézi láthatja, mennyit is tett hozzá a közömbös játéka. Ez a film esszenciálisan sovány kérem, ami pedig arra datálja, hogy a 30-as 40-es évek középszerű fekete-fehér horrorjai közé sorolja az ember – hozzáteszem, teljesen jogosan.

értékelés: 5/10

Berzerker

Be the first to comment on "Werewolf of London (1935) (A londoni farkasember)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .