Aenigma (1987)

aenigma_thumbBrian De Palma 1976-os Carrie című kult-moziját gondolom minden horror-rajongó ismeri. A film hatalmas siker volt, és máig az egyik legjobb Stephen King adaptáció (mondjuk amennyi sok szar regény-megfilmesítés készült el azóta, nem nehéz kitűnni). Jó pár rendező megpróbált ötletet meríteni belőle, és miért pont az olaszok maradnának ki. Közülük is az egyik legtehetségesebb, Lucio Fulci vette a fejébe, hogy ő bizony megrendezi a Carrie olasz változatát, laza 11 éves fáziskéséssel. Szegény Lucio ugyebár ekkor (1987-ben) már nem volt pályája csúcsán, ezért biztosra akart menni. Hogy összejött-e neki?

A Szent Mária Kollégiumban, Bostonban kezdődik a sztori, ahol éppen a csúnyácska Kathy-t próbálják kicsinosítani egy randevúra a testnevelés tanárral. Igen ám, csak a szemét pedagógus, és néhány ribanc tanítványa megviccelik a lányt úgy, hogy végig lehallgatják a beszélgetését a férfival egy autóban, miközben az felizgatta Kathy-t (mivel elég ronda a nő, ez volt az első randija). Balszerencsésen végződik a szivatás: a leányzó szégyenében kiugrik a kocsiból, majd menekülvén a megalázói elől elüti egy verda, ennek hatására kómába kerül. Egy új tanítvány érkezik a kollégiumba: Eva. Elég könnyen kapható típus, és már az első nap ő is találkozna a tesi tanárral, de ez nem jön össze: a pedellus ugyanis meghal. A halálánál jelen van Kathy anyja is, aki a koleszban a takarítónő, és végignézi a férfi haláltusáját, miközben vörösen világít a szeme az asszonynak. Gondolom innen kitalálható nagyjából a történet további alakulása: mindenki, aki részt vett Kathy megalázásában szép lassan elhull. A rejtélyes gyilkosságokban természetesen a kómában lévő lány keze van, mivel ördögi hatalmat kapott: csupán a gondolatával el tud intézni bárkit a kórházi ágyából, majd megszállja Eva elméjét is.

aenigma1

Biztos sokan észrevették a hasonlóságot a Carrie-vel, ezt le sem tagadhatná a film. Egyetlen egy dolog miatt ajánlható ez az alkotás De Palma műve után, ez pedig egy védjegy: Fulci-stílusa. Ugyan nem ez az öreg legjobban megrendezett szösszenete, de értékelhető. Az ismerős beállítások, szemre zoomolások, és Lucio elmaradhatatlan cameója (ezúttal nyomozó) miatt meg kell néznie a rajongóinak. Igazából egy dolog miatt csalódtam nagyot a filmben: Fulci-tól rendes mennyiségű gore-t várnánk el, de itt szinte teljesen hiányzik. Van egy-két gyilkosság, de azok nagyon egyszerűek és vérszegények. Mondjuk még egy filmben nem láttam olyat, mint itt, hogy csigák öljenek meg egy nőt (értsd: egy nagyobb darab csúszómászó belemászik a szájába és megfullad, miközben a többi csak a testén van, a karja szabad, de meg se mozdítja). A színészek elég közepesek (mint általában az olasz filmeknél), de a Kathy-t alakító Milijana Zirojevic (szép név) még az átlagnál is gyengébb, az egyetlen jelenetben, ahol beszélnie kell, azt kegyetlenül túljátssza (amikor felizgul). A későbbiekben csak kómában fekszik és ijesztget szerencsére (biztos Lucio is látta, hogy nem megy szegénynek egyszerre a beszéd és a mozgás). Viszont a zene az nagyon dinamikus, a megfelelő részeknél pörgős, vagy sejtelmes. Összességében ez a film azoknak ajánlott, akik még nem látták a Carrie-t, de Fulci-rajongók ne várjanak megváltást tőle.

értékelés: 5/10

Myers

Be the first to comment on "Aenigma (1987)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .