Alone in the Dark (2004) (Egyedül a sötétben)

aitd_thumbA kilencvenes évek elején, amikor még nem sújtották halálbüntetéssel azt, ha valaki floppy-n elvitte a haverjától a Prince of Persiát, jómagam is nagy érdeklődést mutattam a játékprogramok iránt. Manapság ez már nem igazán mondható el rólam, de az Alone in the Dark-ra olyan tisztán emlékszem, hogy szerintem most is végig tudnám játszani bármiféle leírás nélkül. Ha valaki esetleg nem ismerné, minden idők egyik leghangulatosabb horrorjátékáról van szó, ahol a főszereplővel egy hatalmas kísértetházat (és az alatta elterülő barlangrendszert) kellett bejárni, miközben az akkori színvonalhoz mérten beszarásjó 3D-s zombikat és egyéb csúfságokat kellett hatástalanítani a gyönyörűen megfestett kétdimenziós hátterek előtt. Az akkoriban teljesen új grafikai megoldások mellett a sejtelmes háttérzenék és zörejek, valamint a H.P. Lovecraft novellák ihlette sztori mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a játékos a literszámra fröcskölő vér és a kiontott belek látványa nélkül is hosszú órákra odaszegeződjön a monitor elé. Egyedül kóborolni egy ijesztően nagy és üres(nek látszó) házban, ahonnan nem lehet csak úgy elsétálni (sokan biztosan emlékeztek még, mi lett a főhőssel, ha megpróbált távozni a bejárati ajtón át…) – ez a bezártságérzet, az időnként felbukkanó rémségek és a történetbe szőtt nem kevés misztikum illetve fekete mágia olyan atmoszférát teremtett, amely csak nagyon kevés játéknak, vagy akár filmnek sikerül. Amikor meghallottam, hogy az Alone in the Dark-nak készül a filmváltozata, nem igazán reménykedtem benne, hogy ebből jó dolog fog kisülni. Amikor pedig megtudtam, hogy a rendezői székbe a House of the Dead óta legendás hírű Uwe Boll-t ültetik, minden reményem elszállt.

aitd1

A sztori meglehetősen bonyolult.
Ez pedig az év vicce volt.
Valójában rém gagyi az egész és természetesen köze nincs a játékhoz, max annyi, hogy a főhőst itt is Edward Carnby-nak hívják, aki ezúttal nem nyomozó, hanem valami régészféleség (korábban paranormális ügyeket vizsgált, mint Mulder). Bájos munkatársa, Dr. Alice Cedrac szintén régész, ami már csak ránézésre is kész röhej, mert ha ilyen szép, nagy mellű, szőke, fiatal csajok választanák ezt a “szakmát”, valószínűleg én is azt választottam volna, és egész nap csak túrkálnék!
Hőseink egy titokzatos módon eltűnt réges-régi civilizáció után nyomoznak (Abkániaknak hívják őket), akiknek vélhetően sikerült kapcsolatba lépniük egy másik dimenzió lakóival, melyek amolyan alien-fílingű izék, és stílusosan csak sötét helyeken fordulnak elő. Persze akkor sem mindig láthatóak, ugyanis egy kis predátor-nyúlás következtében ők is képesek láthatatlanná változni. Sajnos ezen lények nem kifejezetten baráti szándékkal közelednek az emberek felé, így elég komoly problémát jelent a film gonosz tudósának azon szándéka, hogy megnyitja a mi világunk és az ő dimenziójuk közötti átjáró kaput. A vén fasz egyik első szemét húzása, hogy Carnyba-ra ráküld egy profi bérgyilkost, aki kb. olyan dolgokat csinál mint az ügynökök a Matrix Reloaded-ben: átugrál falakat, leszarja ha belelőnek – természetesen szigorúan mátrikszosan lassított felvételen -, autók tetején ugrabugrál, ám mindezek ellenére a teljesen átlagember Carnby pár perc alatt kinyírja szegényt, akiről utólag kiderül, miért is volt ilyen baromi erős. A szörnyekkel való találkozás szinte minden esetben az áldozat halálával jár, de néha – idézem – “néhányan túlélik a másik világ lényeivel való egyesülést, akik természetfeletti erőre tesznek szert.” Aztán hogy ez az “egyesülés” mit takar, arról többféle elképzelésünk is lehet attól függően, hogy mennyire beteges a fantáziánk. A szörnyek természetesen addig is szép számmal szivárognak át, de nem kell félni, mert a film másik férfi főhőse kommandósaival igen hatákonyan lövöldözik szét ezen ocsmány dögöket (a parancsnok szerepében Stephen Dorf tündököl, aki munkái közül nyilván erre lesz a legbüszkébb, persze csak az “Everytime” című Britney Spears videóklip után). Eközben Carnby és Cedrac nyomoznak (külön), dugnak (együtt), menekülnek, rájönnek, odamennek, leszámolnak, hepiendet csinálnak – hmm, vagy talán mégsem?

aitd2

Nem reménykedek benne, hogy ismertetőm tökéletesen rá tud mutatni a tényre, miszerint Uwe Boll egy hatalmas balfasz, az új gyermeke pedig ugyanolyan minősíthetetlen selejt, mint az azt megelőző Halottak háza. Hogy miért is…
Nekem már az nem tetszett, hogy a sztorit erőteljesen modernizálták, ami nagy valószínűséggel már önmagában szétzúzná a film Lovecraft-hangulatát. Ennél azonban sokkal lényegesebb az, hogy maga a cselekmény is tökéletesen ellentétben áll a film címével… nem is értem… valaki megkapta a feladatot, miszerint meg kéne írnia az “Egyedül a sötétben” forgatókönyvét, mire az kreál egy tökéletesen fantáziátlan, bugyuta, a játékra csírájában sem emlékeztető történetet, szörnyetegekre lövöldöző kommandósokkal, bolha módjára ugrabugráló bérgyilkosokkal és egyéb hülyeséggel. És ehhez sikerült megnyerni Christian Slater-t is, aki mondjuk nem egy Al Pacino, de ennél azért többet érdemelne.
Uwe Boll azonban eredményes rendezőnek mondhatja magát, ugyanis sikerült elérnie, hogy egymás után két filmjével is bekerüljön minden idők legszarabbjai közé (forrás: www.imdb.com), csak hát ilyen teljesítmény után nem biztos, hogy túl sok nagyszabású mozifilmet fognak még rábízni erre a szerencsétlenre. Bár a Bloodrayne nevű számítógépes játék megfilmesítése – jelenleg úgy néz ki – szintén Boll feladata, ez ellen már javában tüntetnek a játék rajongói, akik nem túl régen elindítottak egy online petíciót, melynek fejléce igen sokatmondó: “Állítsátok meg Uwe Boll-t!”

értékelés: 2/10

Blizz

4 Comments on "Alone in the Dark (2004) (Egyedül a sötétben)"

  1. Okéoké. Az első Boll próbálkozások ( House of the dead,vagy éppen az Alone in the dark) valóban ritka értékelhetetlenek lettek,de a Bloodrayne óta fejlődik a tag. Ezeken kívűl én szeretem a filmjeit.

  2. Az Alone in the Dark-kal adaptáció szintjén még viszonylag meg voltam elégedve (az Alone in the Dark: New Nightmare-ben hasonló volt felállás kaakterekkel), a gond csak az, hogy maga a film, a történet, a rendezői munka olyan egy adag fos, hogy arra nincs elég durva szó.

  3. El kell keserítselek Blizz, választhattad volna ezt a szakmát, mert kicsiny hazánkban még tőle sokkal jobb nők is mennek régésznek, esetleg csinálhatok egy képválogatást majd valamikor ha szeretnéd 😀 (szegről végről szakmabeli vagyok)

  4. zombie8209 | 2012-07-08 at 20:13 | Válasz

    Ennek a filmnek 2* álltam neki,de kb fél óra után elaludtam rajta….azóta se tudom miröl szól…. :/

Leave a comment

Your email address will not be published.


*