A Nightmare on Elm Street – Freddy ismét riogat álmunkban

Természetesen a San Diego Comic Con egyik leglátogatottabb panelje ebben az évben a Platinum Dunes új filmjének a területe volt, ahol is elég sok érdekességet tudhatott meg a nagyérdemű. Mielőtt azonban rátérnék erre, nézzük meg, pár dolgot a forgatással kapcsolatban. A fórumon láthattok a forgatás külső helyszíneiről képeket, azonban a beltereket okosan nem mutogatják. Ennek oka lehet, hogy nem akarják, hogy minden apró részletre fény derüljön, mint ahogy a film posztere is egyelőre igen keveset mutat.

Jackie Earle Haley (Watchmen) fogja játszani a híres-hírhedt gyilkost, akit sikerült elcsípni pár szó erejéig a forgatáson. “Természetesen nagyon akartam ezt a fickót. Vonzott a szerep és szerettem volna még mélyebbre ásni. mindenképp az erőegyensúllyt akarom képviselni az igazi – élő figura ésa mítosz között. Hisz mindannyian tudjuk mit képvisel. Pontosan,  ő A mumus. Mindenki félt kiskorában tőle, attól a lénytől, aki ágyba bújás után terrorizál napkeltéig. Az igazi belső félelelm. Amit nem is tudsz irányítani és nem is érted meg sohasem, bármennyire logikusan gondolkodsz.

Míg Jackie a figura lelkét próbálta elsajátítani, Andrew Clement arról mesélt, hogy hogyan fog kinézni: “Rengeteg módja van annak, hogy egy arcot égettnek mutassunk. Akár elszenesedett lehet, vagy cafatok lóghatnak a bőréről. Persze minden eshetőséget megmutattunk Sam-nek (Sam Bayer rendező – plendil), majd pedig választott a neki megfelelő módon. Végül egy hegekkel borított bőrű Freddy mellett szavaztak. Én magam előszörnem értettem, de igazából ez sokkal valósághűbb, mint a többi verzió. Amikor először megláttam, kissé felzaklatott, de utána elmondták, miért ezt választották. Logikus, hogy Jackie orra kisebb, így másabbul néz majd ki a vásznon, ezért is kellett kisebb változtatásokat eszközölni. Kevin Yager egyszer azt mondta, annak idején azért csinálták nagyra Englund orrát, mert egy hímnemű boszorkányt akartak. Ez eddig jól hangzik, hiszen sosem láttuk igazán őt még emberi alakjában. Most fordult a kocka és sokkal többet fogjuk látni élőként. Így nem éreztem, hogy az orrát szintén meg kéne növeszteni.

Lehet, hogy külsőleg megváltozik a figura, azonban egy teljes reboot lesz, tehát felejtsünk el minden eddigi epizódot, illetve a sorozatot is. Amit a készítők ígérnek, hogy most is megkapjuk Freddy brutalitását és visszavesznek a poénosabb énjéből. A főbb szerepekben Jackie Earle Haley, Kyle Gallner, Thomas Dekker, Rooney Mara, Kellan Lutz, Katie Cassidy, Clancy Brown és Connie Britton lesz látható.

Ami a Comic Con-on elmaradt, az az előzetes, de a film történetét elolvashatjátok majd a hivatalos oldalon, illetve itt egy rövid csevegés az alkotókkal:

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=Nl96wYBeYxg&w=425&h=344]

Megjelenés: 2010 április 30

poszter:

Image

További hírek, illetve előzmények a fórumban!

[bloody-disgusting]

Be the first to comment on "A Nightmare on Elm Street – Freddy ismét riogat álmunkban"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..