The Ghost of Frankenstein (1942) (Frankenstein szelleme)

ghostoff_thumbFrankenstein gonosz szörnye nem csak a 30-as években volt népszerű, hanem az utána következő évtizedekben úgyszintén. Volt már menyasszonya, háza, fia, találkozott a Vérfarkassal, pont szelleme ne lett volna? Nem kell beszarni, volt ám neki az is. Ahhoz, hogy Frankenstein szellemével találkozzunk csupán 1942-be kell visszamennünk, ekkor készült ugyanis az Erle C. kenton által fémjelzett Ghost of Frankenstein című kultikus eposz (ez volt a rendező első ám nem utolsó Frankenstein filmje). Ezúttal ismét grandiózus sztárparádét sikerült összeverbuválni Lugosi és Lon Chaney Jr közreműködésével. A Frankenstein Meets the Wolf Man-el ellentétben most Lon Chaney alakította a szörnyeteget és Lugosi Ygor, a kretén tülkölő balfasz bőrébe bújhatott bele (sőt még egy kvázi Frankenstein szerepet is betölt a filmben). Segített-e a sztárparádé a filmen? Na hát ebben azért nem igazán vagyok biztos…

Frankenstein szülőfalújában ismét gonosz pletykák kelnek szárnyra, miszerint többen látták a szörnyet és Igor-t (a tülkölő balfaszt) a temető környékén. El is indul a feldühödött falusi csőcselék, hogy felrobbantsa Frankenstein várát, mert masszívan tele van már a bakancsuk az egész legendával. Igor megpróbálja őket megállítani, de nem sok sikerrel (mert egy balfasz), viszont a robbanás hatására kiszabadul kéngödréből a gigászi szörnyeteg (Lon Chaney alakításában). Igor és a szörnyeteg tudja, hogy a faluban nincs maradásuk, így hát elindulnak Frankenstein második fiához, hogy segítséget kérjenek tőle, mert a szegény szörnyeteg le van gyengülve, és fel kellene erősíteni. Meg is érkeznek a faluba, ahol rögtön kinyír a szörny két ürgét (miközben próbál segíteni egy kislánynak leszedni a labdáját a háztetőről), ami miatt a falusiak nem igazán néznek rá jó szemmel, és jól elfogják. Igor közben meglátogatja Frankenstein fiát és megfenyegeti, hogy ha nem segít neki, kiteregeti a szörny történetét szeretett falubeli barátainak és akkor annyi a presztizsének a faluban. Frankenstein belemegy a játékba, mert tervét (hogy elpusztítja a szörnyet) csak így tudja megvalósítani. Nálam itt merült fel a kérdés, hogy vajon miért Frankenstein szelleme a film címe. Aztán sajnos megtudtam. Ugyanis amikor Frankenstein szeretett második fia éppen készülne elpusztítani a szörnyeteget (aki közben kedves barátját Dr Kettering-et is kicsinálta) megjelenik apja szelleme, és finoman ráveszi, hogy ugyan ne pusztítsa már el élete főművét, hanem inkább javítsa ki. A fater a hiba okát is feltárja fia előtt, miszerint tudtán kívül egy gyilkos agyát ültette a testbe, így ha kicseréli az agyát, akkor helyrehozhatja a dolgot. Az ifjú Frankenstein el is határozza, hogy a szörnyeteg agyát kicseréli Dr Kettering agyára. Ám ez Igor-nak nem túlzottan tetszik, és álnok mesterkedéseinek köszönhetően ráveszi Dr Bohmer-t, hogy a műtét során jól bassza át Frankenstein-t és az ő agyát ültessék át a testbe.

ghostoff1

Bevallom őszintén, kétszer mentem neki ennek a filmnek, mert az első alkalommal keményen beletört a bicskám. Másodszorra viszont megembereltem magamat és végigszenvedtem. Azt hiszem, az általam eddig látott Universal-os horrorok közül ez volt a legszarabb. De mivel hatalmas nagy Lugosi rajongó vagyok, így kötelességemnek éreztem megnézni. Valamilyen szinten ez a film KÚRiózumnak (mekkora szóvicc :)) számít, hiszen kevés olyan Frankenstein film van, amiben kedvenc Bélánk rakoncátlankodik. De az az igazság, hiába van benne imádott Bélánk meg Lon Chaney, ez a film akkor is szar és unalmas. Ostoba a forgatókönyv, szarok a töltelékszínészek, ami alapvetően nem lenne olyan nagy gond, de valami olyan debilen és unalmasan van felépítve a film szerkezete, hogy az már fájdalmas. Egyedül Lugosi és Lon Chaney az, aki miatt érdemes megnézni ezt a filmet, de aki nem olyan elszánt rajongója Lugosi-nak mint én, az messziről kerülje el.

értékelés: 4/10

Berzerker

Be the first to comment on "The Ghost of Frankenstein (1942) (Frankenstein szelleme)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .