Saw III (2006) (Fűrész 3)

saw3_thumbFűrész, fűrész… Egy felmérés szerint, a fiatalok 75%-ának, ha meghallja a horror szót, rögtön ez a cím ugrik be, ami nem is baj, addig, amíg a 2004-es első részről van szó. Rólam tudni kell, hogy afféle Antikrisztusként tekintettem erre a sorozatra, és eszem ágában nem volt megnézni, mígnem egy fél éve rászántam magam, és megnéztem az eredetit. Az állam leesett, fantasztikusan jó film, bár horrornak nem, inkább komoly pszichotrillernek nevezném. Aztán úgy egy hónapja sor került a második részre is… már nem volt olyan jó, de azért még élvezhető… majd jött… ez!

Miután Matthew nyomozó az előző film végén eltűnt, kollégái nyomozni kezdenek utána, de amit találnak, azok csak Jigsaw egyre betegebb és betegebb gyilkosságai, amin csodálkoznak is, hisz az öreg géniusz az előző film végén már ugyancsak a halálán volt. Aztán Jigsaw még kinyírja az egyik rendőrnőt egy csapdával, AMIT NEM LEHET HATÁSTALANÍTANI!, majd váltás, hőseinkről a film során nem is hallunk többet, ellenben kapunk két párhuzamosan futó történeti szálat. Az egyikben Jigsaw tanítványa elrabol egy doktornőt, majd egy robbanó nyakörvvel arra kényszeríti, hogy tartsa életben a haldokló mestert addig, amíg az megtudja utolsó kísérletének eredményét. A másik szál maga a kísérlet, ahol egy fickó, akinek a kisfiát elütötte egy részeg sofőr, majd megúszta büntetés nélkül, végigmegy egy lezárt hentesüzemen, és közben találkozik azokkal az emberekkel, akiknek közük volt a fia halálához valamilyen szinten. Ezután dönthet: vagy megbocsált és megmenti őket, vagy végignézi, ahogy Jigsaw mestermunkái gusztustalan, gyomorforgató módon kivégzik a tettest. Igazából rém egysíkú ez a szál, a főhős nekem elég ellenszenves alak volt, ráadásul minden alkalommal ugyanazt csinálja: elkezd rinyálni, hogy “miattad halt meg a fiam!” meg hasonlók, aztán meggondolja magát, és mégis megpróbálja megmenteni az illetőt, ami vagy sikerül vagy nem. A gond az, hogy a másik szál (Jigsaw haláltusája) sem olyan hűdejó, egyik cselekmény sem kap elég időt, hogy megfelelően kibontakozzon, és így az összhatás iszonyatosan gyenge a korábbi részekhez viszonyítva. A vége hatalmas képencsapás: semmi nagy csavar, lezárás tekintetében pedig egyes az egész. Bár még mindig jobb lett volna egy ilyen tipikusan “sokkoló” (mégis mi a sokkoló azon, hogy egy undorító parkány rájön, hogy hülye, mint a segg, és kinyírta az egész családját?) befejezéssel lezárni az egész szériát, meghagyni szép emléknek, mint folytatni…

saw31

Tehát összefoglalva, hogy miért nem tetszett a film: a két történetszál lapos, klisés, képtelen voltam bármelyik félnek (Jigsawnak vagy az áldozatainak) szurkolni, a gore elemek száma pedig zavaró mértékben megnőtt, és mint az korábban is írtam, gyűlölöm, ha hánytatással próbálnak meg eladni egy filmet. A megállíthatatlan Jigsaw-csapdák számomra kiábrándítóak voltak, eddig legalább a néző izgulhatott, hogy vajon túl fogja-e élni az adott szereplő a csapdát, de ezt az illuziót teljesen lerombolja a tény, hogy most hiába nyújtja a szerencsétlen a kezét a savas hordóba/tépi ki a bőrébe vágott vaskampókat, ígyis-úgyis meg fog halni. Egy gyenge lezárás: ennek kellett volna megmaradnia a Fűrész 3-nak. A különbség közte, és az első rész között már ég és föld, de legalább még bőven nézhető, főleg, ha valaki szerette az előző filmeket is. Nem értem, hogy miért kellett még tovább folytatni.

értékelés: 5/10

Zoo_Lee

1 Comment on "Saw III (2006) (Fűrész 3)"

  1. A második résznél valamivel jobb,de az első résznek közelébe sem ér,sajnos.Kár érte…

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .