Sexmission ((Seksmisja)) (1984) (Szexmisszió)

Seksmisja (1984) (Szexmisszió)Erről a nem túl ismert, klasszikus lengyel sci-firől először egy kereskedelmi rádióban hallottam, méghozzá Puzsér Róbert A hét mesterlövésze című, koncepcióját tekintve időtálló filmekkel foglalkozó műsorában, azon belül pedig a disztópiák (más néven: antiutópiák) című tematikája kapcsán. Alig pár szót kellett ejteniük erről az 1984-ben készült, az akkori rezsimet is bújtatottan kifigurázó filmről, egyből tudtam, hogy nekem muszáj beszereznem.

szm1

1991-es évben két önkéntes (Maks és Albert) vállalkozik arra, hogy egy tudós által feltalált hibernációs gép segítségével a tudomány fejlődését elősegítve, három évre lefagyasszák őket. A kísérlet túl jól sikerült, s mikor 2044-ben felébrednek, már csak nők uralják a világot. Ezalatt az 53 év alatt jócskán megváltozott a világ, s most, mint kísérleti patkányok figyelhetik az emancipálódott társadalmat, és annak minden rezdülését. Egy nagytesó által figyelt szobába zárva folyamatosan vizsgálgatják őket, majd Maks férfiúi ösztöneitől vezérelve letapizza, majd pedig megcsókolja Lamiát, a projektet irányító muffot. Csajszikámnak minden baja lesz ettől, nem tudja mi ez, ezért hát elindul megkeresni a legöregebb nőt a bázison. Egy 74 éves csoroszlyától aztán egy üveg baracklekvárért cserébe megtudja, hogy „mire valók a férfiak” – merthogy ebben a társadalomban a gyerekek ún. szűznemzéssel szaporodnak, vagyis saját maguktól ered az élet. Közben főhőseink megszöknek, és magukat „nővéreknek” álcázva próbálnak vegyülni, ráadásul több mint sikerrel, ugyanis az itt élő nők életükben nem láttak még férfit, ergó nem tudják megkülönböztetni maguktól – ritka röhejes rész ez amúgy, rajzfilmszerű zenével alávágva. Persze lebuknak, majd a Nőtanács elé citálják őket, ahol két lehetséges opció közül választanak: vagy likvidálják a semmirekellő hímeket vagy naturalizálják, magyarán kasztrálják őket. Srácok fergeteges módon persze megint megszöknek, minek közben Maks random smárolással ártalmatlanítja a nyomukba eredő őröket, haha! Üldözés során eljutnak egy torta-fetisiszta dekandens csoporthoz, ahol burleszkbe illő kaja-csata dominál az amúgy is tucatnyi fárasztó geg között. Lamia látszólag megpróbálja őket kijuttatni a bázison kívülre, ahol elvileg a sugárzás miatt semmi nem maradt életben, valójában azonban csapdába csalja őket. Emiatt aztán majdnem sikerült katsztrálni a srácokat, de álruhában aztán újra megszökteti őket, és ezúttal tényleg sikerül kijutniuk a bázisról. Némi Truman-showban is ellőtt csavarral aztán minden kiderül, a végén pedig mindketten abszolválhatnak egy L’oreál szexet, mert ugye megérdemlik. Majd pedig beindul a fiú-gyártás…

szm2

Filmünk sci-fi jellegét nem kell hótkomolyan venni – inkább amolyan kilencvenes évekbeli kelet-európai szocis próbálkozás. Itt most nem konkrétan a standardként megjelenő ruha nélküli hölgyek gazos muffjára gondoltam, inkább olyan momentumokra, mint a nők csálé egyenruhája, a bázisról való kijutásnál viselt alufóliával fedett asztronauta-dressz, de van egy nagyon komoly szocreál részt, amikor riadóztatják a női osztagot, mert megszökött a két jómadár. Ilyenkor a nők vízi csúszdán való lecsúszását, és metrón való utazását (aminél egyébként később még egy pac-mac játékot is betolnak mozgásukat szimulálva) érdemes megfigyelni! A negyedóránkénti kompjúteres bevágások amúgy is elég tökösek, haha! Amúgy még pozitívum, illetve hát nekem baromi bejött és szerintem kell is, az a retro-feelinges zene, ami mindvégig kíséri a filmet, néha egészen eklektikussá fajulva. Két főhősünk közül Maks hordozza magán a vígjátéki formulát (alighogy a hibernációból felébrednek, nem szarozik, egyből rágyújt + meghúzza a bekészített flaskát), Albert inkább a csendesebb, tartózkodóbb, figyelő típus. Csajok közül a legtöbb uniformizált lédi, néhány vetkőzik, de inkább díszletként vannak jelen, mint aktív szereplők. Ha pedig mindezek alapján kedvet kaptatok hozzá, ne habozzatok beszerezni!

Értékelés: 8/10

eyescream

2 Comments on "Sexmission ((Seksmisja)) (1984) (Szexmisszió)"

  1. Én ezt a filmet kölökként láttam a MTV1-en vmikor a 80-as évek végén. Oltári volt….faterral visítva röhögtünk rajta:-)))))))))))))))
    Szerintem érdemes megnézni, a szocreál műremeke!

  2. Csak megjegyezném, a Truman show mintegy 10 évvel később készült.

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .