Forbidden Planet (1956) (A tiltott bolygó)

Forbidden Planet (1956) (A tiltott bolygó)„Az űr, a legvégső határ! Ennek végtelenjét járja az Enterprise csillaghajó…” vagy várjunk csak, ez tíz évvel Spockék előtt volt! Hogy is van ez? A Forbidden planet egy zseniális sci-fi. Ezt már az elején le kell szögeznem, ahogy nézi az ember, nem azon kell elgondolkodnia, hogy vajon melyik későbbi sci-fi lopott innen, hanem azon, hogy melyik nem. Természetesen nem mai szemmel kell nézni, nincs benne CGI sem másodpercenkét 46 vágás. Egy Shakespeare mű, a Vihar az alapja, vagyis inkább kiindulópontja a műnek. Ezek után, amire számíthatunk azok a drámai karakterek, kidolgozott és (’56-ban pláne) kifejezetten hiteles makettek, hátterek és jelmezek, ja és szenzációs történet.

bscap0002

A történet szerint az Egyesült Bolygók cirkálója, az erősen UFO-szerű, ám emberek által irányított C-570 egy sokfényévnyi távolságban található csillagrendszer felé tart, feladata, hogy egy húsz évvel azelőtti expedíció túlélőinek felkutatása. Azonban nem találnak életre utaló nyomokat, csupán két személyt, Morbius doktort (Walter Pidgeon) és időközben felnőtt lányát, Altát (Anne Francis). A doktor még a levegőben figyelmezteti a kapitányt (Leslie Nielsen, fiatalon és fekete hajjal), hogy ne landoljanak, mert nem tudja szavatolni a biztonságukat, de J. J. Adams kapitányt kötelezi a parancs a történtek kivizsgálására. A csapat a szokásos, militáns, de baráti légkörben szerveződött „Space crew”, itt van a nőcsábász parancsnok, aki az embereiért mindenre képes, a gépész, aki egy az egyben a Star Trek, Scottyja (Nagy kedvencem az űrszekerekből egyébként. Az itteni alteregója is mosolyt csalt párszor az arcomra.), a doktor, aki „Not a Savage” és a feláldozható bakák, akik jelen esetben szürke ruhások, nem piros, de ettől még ugyanúgy nem fogadnánk egyikük életére sem. Az űrhajósok a leszállás után felállítják a védelmi zónát, míg a kapitány és két kísérője az időközben feltűnt robot invitálására meglátogatják Dr. Morbius szerény hajlékát. A professzor egy ízlésesen retro házban tengeti kutatással teli mindennapjait, miközben nyilván nyelvészeti tanulmányokat folytat, mert úgy beszéli az angolt, mintha most mászott volna ki a Macbeth-ből. Itt a jó doktor körbevezeti megszeppentnek nem mondható hőseinket, akik elég tökösek ahhoz, hogy egymást túllicitálva hajtsanak rá a felbukkanó sunára. Mit ne mondjak szép kis szőke ez az Anne Francis, igaz a karaktere egy apjával nevelkedett, tudományokban jártas, ám a társadalmi szokásokhoz és az udvarláshoz mit sem konyító afféle fordított vadember. A kapitány és társai ezt jól ki is használják egy kis ingyen smárolásra. (Ez fért bele ’56-ban, gondolom egy remakeben mindenki végigmenne rajta, bakancsostul, lézerpisztolyostul.) Végtére is egy évet voltak az űrben, bár hibernálva, de ez a tengerészeknél nem számít! Eközben a doktor magyaráz valamit egy eltűnt földönkívüli civilizációról, meg egy szörnyű jelenlétről ami kiirtotta a teljes csapatát, ő és a lánya azonban immúnis rá… Blabla, Look at that Scotty! Boobs! Annyira Star Trek, hogy vártam mikor jelenik meg egy óriás gyíkember vagy fehér szarvas majom, hogy burleszkszerű verekedésbe kezdjenek a kapitánnyal. És bár azt a műfajt is nagyon kedvelem, szerencsére ez a film komolyan vette magát és a fenyegetést átvitték egy igenis átélhető és valóban félelmetes szintre. Furcsa lény kezdi gyilkolni a kapitány embereit és megrongál pár berendezést is a hajón. A matrózok a bolygón ragadnak és az egyetlen gyanúsított a Doktor. Vagy talán mégsem?

Nem akarok többet lelőni a történetből, ezt mindenki igenis nézze meg, mert nyugaton alap sci-fi-nek számít, és ha szarunk is a nyugatra, akkor is egy remek, szórakoztató és elgondolkodtató filmet látunk.

bscap0000

Na eljött az ajnározás ideje! A színészek kibaszott jók! Leslie Nielsen felőlem lehetne akárki más is, mert nem ismertem fel, de a szerepét nagyon jól hozza. A bájos szőkeség, Anne Francis is szemet gyönyörködtető, nekem nem kéne egy év hibernált mély-űri utazás, hogy ráhajtsak, az biztos. De a show-t ellopja Walter Pidgeon, mint a kiismerhetetlen, doktor, aki olyan szépen beszéli az anyanyelvét, hogy öröm volt hallgatni. A szövegei pedig ugyan kissé színpadiasak, de nagyon hangulatkeltők. Jaj és majdnem megfeledkeztem Robbyról, a robotról. Elsőre kicsit röhejesen nézett ki a lábai miatt, de a felsőtestének ezt a búvárruha szerű kialakítását nagyon jónak találom. Hát még a beszédét, az ember végig nem tudja eldönteni, hogy egy aranyos kis mikrobi, vagy egy brutális gyilkológép, amit a doktor készített saját céljaira. Vannak egészen félelmetes beállítások róla, de nem kevés humorforrást is jelent a filmben, főleg amikor a részeges matrózzal üzletel.

A festett hátterek, a makettek, a jelmezek, felszerelések, trükkök mind rohadt RETRO-k! Baromi hangulatosak és nagyon beszívják az embert ebbe a varázslatos világba. A karakterek életszerűek, értelmesen reagálnak a helyzetekre.. Külön ki kell emelnem, hogy amikor a kapitány megtudja, hogy veszélyes bolygóra szállnak le első dolga kiadni a parancsot a lőtornyoknak a lézerek feltöltésére és a gyalogosoknak arra, hogy vigyenek magukkal fegyvert! Ezt egyetlen sci-fi horrorban sem láttam még. A zene egy elmondhatatlan elektronikus kakofónia, az egyik első elektronikus filmzene. Néhol mulatságos, néhol viszont annyira idegen és furcsa, hogy szinte elhittem, hogy ez valóban földönkívüli zene, idegen csápok által játszva. A kis hibákat, esetlenségeket totál megtudom bocsátani a filmnek a korára való tekintettel, így ezekről nem is írnék. (Nincs is túl sok, zavaró meg szinte semmi.)

Kitérnék a hasonlóságokra más filmekkel, ha szabad: A Star Treket említettem ugye már, az egész annyira olyan, hogy simán elmenne nulladik ST filmnek. A biztonsági ajtó a doki laborjában egy az egyben Star Wars. A robot bemutatkozó dumája C3PO-t idézi. A katonákról a Csillagközi Invázió bakái jutottak eszembe, az elektronikus védőkerítés ezer helyen szerepelt már… És egy hasonlóság, ami lehet csak nekem ilyen mókás: Katonai űrhajó érkezik egy idegen bolygóra, hogy kivizsgálja miért szakadt meg az összeköttetés a kolóniával, azután valami balul üt ki és ott ragadnak a csávában. Kicsit A bolygó neve halál nem?

Nem fecsérlem a szót tovább! Aki szereti a filmeket annak látnia kell. Nagyon kellemes és szórakoztató. A pontozáskor (mint a nézéskor és a kritika írásakor) természetesen figyelembe vettem a készítés évét, de nekem ez ma is 10/10es lenne.

10/10

Oidipus Prime

4 Comments on "Forbidden Planet (1956) (A tiltott bolygó)"

  1. Hosszas hallgatás után.
    Predators meg… szenvedek vele.

  2. Óhohohó! Ez a film egy igazi klasszikus! 100%-os 50-es évekbeli B-sci-fi!

  3. Hát szerintem egyáltalán nem B film. Ha megnézed az akkori palettát, akkor olyan filmek vannak sci-fi címen, ahol a pofádba tolnak egy gumi óriáshangyát vagy dróton rángatott repülő agyat, mint a hidegháborútól való félelem kicsapódását. Ebben meg korrekt trükkök, érdekes történet van és jóval elgondolkodtatóbb mint az, hogy Godzilla szétrúgja Tokiót huszadszor vagy a Mutáns Óriás Palacsinták Támadása 9. Amellett hogy azokat a filmeket, amik ilyenek szintén imádom. De ez csak magánvélemény. (:

  4. A làtvàny trükkök, környezetek tènyleg nagyon jòk, de a törtènet egy okafogyott baromsàg. Spoiler. Elküldtèk őket egy bolygòra megmenteni valakit, aki nem akarta hogy megmentsèk, sőt a sajàt gonosz tudatalattiàval elakarta őket pusztítani…. Mindegy,legalàbb egy csajt sikerült bezsàkolni a főhösnek. Jòpàr bajtàrsa èlete àràn.

Leave a comment

Your email address will not be published.


*