Darkwolf (2003) (Vérszomjas Szörnyeteg)

Ritkán adódik, hogy hasonlóan mélyenszántó magyarázatot halljak egy filmben, mint a mostani förtelemben: hibrid farkasembereknek szaporodniuk kell a normál farkasemberekkel, hogy ily módon létrehozzák fajtiszta farkasemberek új generációját. Szexuális része rendben is lenne, állati ösztönök meg ilyesmi, csak azt nem tudom, hogyan?! Nyilván addig kefélnek majd, míg mindenki újra tiszta gént nem hordoz…

Rögtön egy sztriptízbárban kezdünk (tudjátok: nagy csöcsök, formás seggek meg a vendégekkel enyelgő macák, már csak a Sex Action zenéje kéne alá), mikor beront egy félmeztelen, tagbaszakadt pacák. Szemei fel-fel piroslanak, ezzel is jelezvén, hogy valami nincs rendben vele. És a Paint-tel sem, amivel készítették – lásd a képen:

Elkap egy közelben vonagló csajszit, hogy azzal fedezze magát, de valami értehetetlen okból (talán rosszul lépett; ez soha nem derül ki) mégis elkapják a grabancát. Alig tuszkolják be a rendőrbuszba, mikor két feka zsernyák szétszabdalása után, immáron farkas alakban megszökik, mire a lelőtt zsernyák társa (Turley) meg egy frissen diplomázott szöszi (McGowan) utána erednek. Nyomozásukban szerencsére kéznél van egy csöves öregasszony a sikátorból (Mary), aki elmondása szerint már vagy 900 éve védelmezi az ominózus vérvonalat. Hogy hitelt adjon szavainak, elmeséli, hogy az üldözött valójában egy Darkwolf – nem árt megijedni: hisz ő a „sötétség hercege, a leendő király” stb. – aki párosodni akar az eddig védelmezett csajjal (Josie, a pincérnő), aki szintén farkasember, csak nem tud róla! Figyeltétek!!! Ja, és Darkwolf barátunk csak úgy lehet likvidálni, ha ezüstgolyóval átlövik a szemét; mert, ha párosodnak, vége az emberi fajnak… Komolyan nem tudom, hogy miért kell ekkora ügyet csinálni egy kis dugásból?! Hogy még egy fokkal bonyolódjon az eddig se világos cselekmény: akit megérint a pincércsaj, azt mind halomra öli a szörnyeteg! Időközben McGowan és Mary is farkas-eleségként végzi, őket Josie barátai követik, akik éppen leszbikus fotózással vannak elfoglalva. Turley és Josie későn érkezve azért még felszed pár túlélő, majd a csapat a rendőrségre igyekszik valami okos tervet kieszelni, de jön Darkwolf, és Terminátort megszégyenítő módon lemészárolja a fél őrsöt, ők pedig bennragadnak…

A Véres telihold mellet ez a másik legretekebb vérfarkasos horror, amit életemben láttam, pedig találkoztam már jó néhány ocsmánysággal, nekem elhihetitek! A film szócskát csak félve merem használni rá, mert ami elkészült az valami osztálybulira készült otromba tréfa. Félelmetesen röhejes, ahogy néha a kamerát rángatva mutatják vérfarkasunk mancsait meg a járdát, amint éppen lohol – később már a pofáját és a szemeit is bevágják, gondolom a hatás fokozása érdekében történik. Ahányszor ezt látjuk, mindig random módon felkel a nap, és totál bevöröslik a képernyő. Nem tudom, hogy milyen párhuzamos világ ez, ahol ennyi nap van (meg miért pont vörös) de nem valami életképes, az biztos. A másik hatalmas vicc a C64-el összeeszkábált átváltozós jelenet. Kezdődik élőszereplővel, aztán baromi igénytelen számítógépes bevágás, ahogy transzformálódik, majd az átváltozás végeztével újra visszatérnek az élőszereplős változathoz – nem mintha, ez utóbbi ne lenne hihetetlenül siralmas / nevetséges. Amikor pedig farkasemberünk totálban szalad, nem látunk mást, mint egy gagyi módon belassított, fekete szőrpamacsot. Végezetül, had emlékezzek meg a film egyik (kedvenc) mélypontjáról: a vérfarkas-átváltozás sokkja miatt megrémült csajt az egyik zsernyák jóhiszeműen farkasemberes faviccekkel próbálja nyugtatgatni, és ez jól láthatóan be is jön…

Értékelés: 4/10

eyescream

Be the first to comment on "Darkwolf (2003) (Vérszomjas Szörnyeteg)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .