A múmia egyike azon szörny-archetípusoknak, amiket már a kezdetek-kezdetén felhasználtak az emberek ijesztgetésére, lásd a Hammer horrorok fénykorát. Néhány ezer éve békében pihennek sírjukban, néha felkelnek, ha valaki megbolygatja fekhelyüket, ösztönösen elintéznek pár, közelükben tébláboló statisztát, aztán kis idő múlva újra visszafekszenek – ez már csak így megy.

Viszont ha alaposabban szemügyre vesszük őket, kitűnik, hogy mennyire recycling szörnyek, ugyanis bárhol, bármilyen körülmények között feltámaszthatóak – kitűnő példa erre a Bruce „Ash” Cambell főszereplésével készült Buba-Ho-Tep, melyben például egy öregek otthonában rémked a jó öreg gyolcshuszár, ami szerintem baromira viccesre sikerült. Azt viszont bőven túlzásnak érzem, amikor múmiánkat egy óriással keresztezik, ezáltal szerencsétlen úgy néz ki, mintha az Ötven Láb Magas Nőt látnám viszont tetőtől-talpig vécépapírba csomagolva, szóval iszonyatosan röhejes!

A narrátor belekezd meséjében, miszerint kerek ötezer évvel ezelőtt az ősi Sumériában (igen, jól hallottátok, ezt a kifejezést használja!!) óriások éltek, de Isten nem kedvelte ténykedéseiket, s amúgy is irtották őket serényen, sz’al alig maradt pár darab belőlük. Lényeg, hogy volt egy bizonyos bukott angyal (Amon névre hallgat), akinek szintén óriás volt a fia. Namármost: szerveit bekonzerválta, s eltette egy másik, jóval biztonságosabb korra. Gondoltátok volna, hogy a jelenben egy archeológuscsapat megtalálja ezt a bizonyos eltemetett óriást sivatag közepén? Na ugye! Eltűnik pár munkás (mint később megtudjuk, áldozási céllal fogták el őket), s a beparázott építési vezető felbéreli ezt a bukott angyalt aki persze ugyanolyan fiatal, belőtt séróval, valamint arab terroristákat megszégyenítő ábrázattal nekiáll, és apránként feltámasztja bazinagy fiát. Néha pedig megöl vagy feláldoz egy-egy mellékszereplőt, s hogy még izgalmasabb legyen az agyhalott sztori, az igen szemrevaló buta-szőke építészmérnök csajszit is kinézte magának, csak mert néhai feleségére hajaz. Közben megindul a jeep-es hajtóvadászat a sok láb magas, rohangászó múmia után, akit a jóslat szerint (bölcs rabbi halála előtt még azért gyorsan lefordította!) csakis özönvízzel lehet eltörölni…

Van annyira fogyatékos film, mint a nemrégiben beszerzett másik, ásatással induló borzalom, a Csontevő, bár az odavetítések terén néha még azt a szintet is képes alulmúlni. Ha a manapság mindenféle mocskot elvállaló Casper Van Dien-nek hosszabb hajzata lenne, második Lorenzo Lamast tisztelhetnénk személyében, bár alakítása kb. így is annyira meggyőző, mint David Hasselhoff, amikor énekel. Bocs, nem jó példát hoztam, mert azt németbe például szeretik, de remélem értitek a hasonlatot. A többi, szereplőnek szerződtetett idiótáról nem szeretnék beszélni, a sztorija meg szintén nulla. Szerintem nem is érdekli őket, mi történik – annyira leszarják, hogy a húszméteres múmia egyszer bent álldogál az emberekre tervezett sátorban, másszor csak úgy eltűnik a francba. Egyetlen pozitívuma, hogy rövid, nincs másfél óra. Ja, és még egy fontos adalék: mivel semelyik terjesztő nem vállalta ezen retek kiadásával kapcsolatos, meglehetősen alantas tevékenységet, az RTL KLUB-ra ezúttal is számíthattunk…

Értékelés: 4/10

eyescream