Battlefield Earth (2000) (Háború a Földön)

John Travolta évekig házalt Hollywoodban egy könyvvel, amit egy bizonyos L. Ron Hubbard írt, hogy ugyan, készítsenek már ebből egy filmet. Aki nem tudná, a szerző az, aki az ’50-es években megalapította a Szcientológiai Egyházat, de mellesleg írogatott is. Szóval ezt a történetet még úgy sem akarta senki pénzelni, hogy Travolta igencsak húzónévnek számított, mert a szcientológia negatív felhangjai mindenképpen tönkretették volna a bevételt, maga a könyv is gagyi volt, stb. Aztán mégiscsak akadt egy független cég, akik összeszedték a dohányt és ebből megszületett a 2000-es évek Legrosszabb Filmjének választott Háború a Földön.

A 3000. évben a Föld az óriás termetű, rasztahajú, szörnyszerű psychlok uralma alatt van, míg az emberek rabszolgasorban vagy őskori kis közösségekben tengődnek. Ám egy nap felbukkan a rabszolgatáborban az elszánt, okos és bátor Jonnie, aki elhatározza, hogy felszabadítja népét az évezredes elnyomás alól! Ehhez pedig éppen kapóra jön az űrlények biztonsági főnöke, az arrogáns Terl (John Travolta), aki bármit megtenne és bárkin átgázolna, csak hogy leléphessen végre erről a planétáról. Ezt elérendő be akar tanítani egy csapat embert a psychlo bányagépek kezelésére, hogy aranyhoz jusson és ezzel váltsa meg magát, elsőként pedig Jonnie-nak adja át tudását. A fiatalember ezután összeméri elméjét és erejét a nárcisztikus vonásokkal bíró földönkívüliével – de vajon ki húzza a rövidebbet és melyik faj lesz a Föld új ura?

Most talán páran néznek, mitől olyan rossz ez? Én is így voltam vele, kíváncsi voltam rá. Az első egy órára azt mondom, még úgy-ahogy nézhető. Travolta jól néz ki űrlényként, a nem tudom hogyan idekeveredett Forest Whitaker viszont már nem annyira. Az emberek bénák, az akciók sem annyira érdekesek. A játékidő legnagyobb részében mennek és beszélnek, vagy állnak/ülnek és beszélnek, mindössze a szereplők nagy része szörnynek van maszkírozva. Aztán elkezdődik a film második fele, ahonnan kezdve óriási barmósággá válik. Az egy dolog, hogy az ezer éve elhagyatott városban vannak még felfújt kerekű autók és egy épület sem dőlt még össze; de hogy a kőkori tudományos képzettségű emberek egy hét alatt megtanulnak perfektül vadászgépet vezetni (amik szintén mennek ezer év után), atombombát felrobbantani és bármilyen lőfegyvert kezelni, az elég erős. Ha ehhez hozzátesszük még, hogy a fejlett technológiájú űrlényeknek nincs annyi eszük, hogy az emberek által felhalmozott cuccokat (aranyat, fémet, mindent) elhordják és inkább földet túrnak értük; vagy, hogy egy csapat „ősember” képes megsemmisíteni egy teljes bolygót (!) semmi perc alatt, akkor már érthetitek, miért is lett ez a világ egyik legrosszabb mozija. Én viszont azért csalódtam, mert sok jó dolog is van benne, mondjuk nekem tetszett a psychlok külseje, a légzőgépeik egyszerűsége, a belső intrikáik bemutatása meg maga Terl karaktere is. Az első negyed óra pedig még egészen hangulatos is, amikor az elhagyatott Washingtonban járnak az emberek. Viszont még így is nagyon rossz filmnek mondanám, amit megvádoltak azzal, hogy szcientológus agymosást közvetít, hogy az egyház a saját céljaira akarta felhasználni a belőle származó jövedelmet (ami végülis nem lett, mert a készítési költségének csak alig felét hozta vissza), meg még egy csomó más dologgal. Azt viszont el kell ismerni, hogy hihetetlen ócskasága miatt a Battlefield Earth a filmtörténet részévé vált – és azért ilyen mozikat nem minden nap láthat az átlagnézőJ Mazochista és rosszfilm-fétises olvasóinknak ajánlom, a többiek viszont kerüljék el, kivéve ha kíváncsiak a valaha készült egyik legbénább mozgóképre.

értékelés: 3/10

tvshaman

1 Comment on "Battlefield Earth (2000) (Háború a Földön)"

  1. mekkora egy ordenáré igénytelen szarkupac az egész!! még nekem is (aki amúgy imádja a szar filmeket) kínszenvedés volt végignézni ezt a mega-hulladékot…

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .