Basket Case 2 (1990)

Horror-, illetve sci-fi mozik folytatásainál egy profán alapszabályra mindig lehet számítani: ha az első részben volt egy szörny, akkor a másodikba még több kell belőle, hogy valamivel azért  érdekesebb legyen. Nincs ez másként kosárba zárt ikertesó-torzónk következő epizódjában, ahol rajta kívül még egy sor érdekes gumimaszkos szörnyszülött bukkan fel – meg egy freak-imádó öreg nénike, aki buzgón gyűjti őket -, ráadásul még a szerelem is rátalál a testvérpárra, úgyhogy valóság groteszk-kánaán zúdul a nyakunkba!

Az első rész végén Duane és torz ikertesója, Beliah kiesett az ablakon – haláluk szinte magától értetődő lenne, de az új rész forgatókönyvírója szerint csak nagyon súlyosan megsérültek a zuhanás során, így most kórházba fekszenek. Elvileg őrizetben, bár ez nem tart sokáig, mert az őr likvidálása után trükkösen megszöknek, és ha ez még nem lenne elég csodálatos szabadulásuk történetéhez, egy vadidegen idős hölgy és annak fiatal társa kisbusszal várja őket a kórház előtt. Mint megtudjuk az idős hölgy, Ruth már annak idején is segített a sziámi-ikerpárnak, amikor nagynénjük nevelte őket, és most is kezeskedik felépülésükért, nem mellesleg pedig a padláson bújtatja ország-világ elől a többi hasonló, rendellenességgel született freak jószágot.

Eddig minden oké is lenne velük, de egy minden lében kanál újságírónő bekavar az évszázad sztorijának reményében: amikor Ruth-nál jár látogatóban, véletlenül összetalálkozik az illegálisan itt tartózkodó „gyilkos” testvérpárral, és innen már nincs kiút! Előbb a firkászcsaj Ruth nagyihoz besomfordáló fotós kollégáját csinálja ki a padláson tartózkodó, válogatott freak-szakosztály, majd egy kissé abszurdba illő bár-jelenet során egyik zsaru haverja távozik el.


Nem sokkal később újságírónkat a lakásán keresi fel a szörny-brigád, és hogy is mondjam finoman… kicsit átalakítják a külsejét, haha! Közben Duane belehabarodik Susanba (az idős hölggyel lakó fiatal csajba), de nem is sejti, hogy a lánynak is van egy hasonló abnormális „társa”, csak ő konkrétan benne lakik – ezzel párhuzamosan Beliah szintén szerelembe esik egy hozzá hasonló lány-torzóval. (Az a jelenet például egészen perverzre sikerült, amikor ezek a deréktól felfele létező emberi csonkok totál begerjedve egymást fogdossák, majd később kefélnek is – de hogy mivel?!) Duane bekattan, és mindenképpen el akar szökni, Suzan meg nem – így veszekedésük közben kilöki szegény lányt az ablakon, majd felmegy a padlásra Beliah-hoz, és végső csattanóként dühében újra magához láncolja (varrja), merthogy mindig is egyek voltak, és így most sem szabadulhat tőle…

Első rész vége után nem hittem volna, hogy tudják még folytatni a történetet, erre bizony jócskán rácáfoltak, és meg kell hagyni, nem is sikerült rosszul továbbszőniük az események sorozatát, bár a hangsúly ezúttal nem csak az ikertesókra tevődik. Humorban, abszurd helyzetekben ezúttal is bőven lesz részünk, csak úgy mint Duane személyiségzavarában. Beliah-t most sokkal jobban kidolgozták, mint az első részben, ettől aztán reálisabban működik a freak-faktor is. Apropó, freakek! Szörnyszülötteink fele megmosolyogtatóan mulatságosra, másik fele meg elég ismerősre sikerült – hasonlóságot fedezhetünk fel a Mos Eisley bár egynémely látogatójával, mások Clive Barker Nightbreed-jéből szabadultak, egyikük meg például a Hellraiser dagadt fejű, napszemüveges kenobitájára hajaz, ámde akad olyan alak, aki mintha csak egy szerethető figurája lenne egy szombat délutáni Disney-fantáziának. Látszik, hogy több bőven pénzből készült, jóval igényesebben, ezért aztán élvezhetőbb is, mint elődje.

Értékelés: 7/10

eyescream

2 Comments on "Basket Case 2 (1990)"

  1. nézhetetlen, ocsmány marhaság…a 3. része mg rosszabb…

  2. Szerintem egèsz komoly film lenne,ha a torzszülötteket nem komolytalankodtàk volna el. Így röhely az egèsz.

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..