Kerekasztal #02 – Silent Hill

Az első ilyen jellegű próbálkozásunk sikerén felbuzdulva úgy döntöttünk, megpróbáljuk havi rendszerességgel szállítani számotokra a közös filmelemzéseket. Mivel az előző alanyunk kissé túlságosan egyoldalúan értékelhető volt, ezúttal szándékosan egy megosztóbb horrort szavaztunk meg – a 2006-ban készült Silent Hillt, amit sokan minden idők legjobb játékfeldolgozásának tartanak.

DeerWoman: A játékkal kapcsolatban semmiféle tapasztalatom nincs, de maga a film is túlzottan játék jellegűre sikerült, akár pályákra is lehetne osztani, s azokat külön-külön értékelni. Maga a sztori nekem tetszett, viszont a részek (“pályák”) élvezeti értéke igencsak hullámzó. Az eleje kifejezetten idegesítő, a kislány meg a nő is jó érzékkel találja el azt a hangszín és viselkedéstartományt, hogy legszívesebben szétverném a fejüket. Viszont ahogy megérkeznek a fertőzött városba szuper, súlyos atmoszféra és ötletes szörnyek kerülnek elő. Bármennyire is elrugaszkodik a valóságtól, ezek a tárnákban tenyésző szellemek, a szirénavijjogás, az évek óta lángoló szén az egyik legijesztőbb filmes élményeim közé tartozik. Sajnos elkerülhetetlen, hogy továbbhaladjon a cselekmény, de ahogy társasága akad a nőnek elveszti a varázsát a nyomasztóan félelmetes hangulat. A végén pedig teljesítjük a küldetést, de mégsem nyerjük meg a játékot. Az egész ilyen felemás, valami hibádzik, de nem tolakodóan. Egy kicsit rövidebb játékidő biztosan használt volna neki. 7/10
Miskei: Magam részéről csak a legelső Silent Hill kalanddal játszottam, ami élménynek igencsak megrázó volt, így mikor viszont hallottam a főcím alatt a zenét és a kezdő képsorokban a látottak – főleg az operatőri munkában – visszaköszöntek, szám szélén egy finom és kaján mosoly nyújtózott végig, hogy aztán szép lassan a film közepére eltűnjön és inkább a szemöldökömet késztesse munkára! A férfi karakter lecserélése és a történet megmásítása annyira nem zavart, de a plusz két dimenzió behozatala, főleg a férj erőtlen és fölösleges nyomozásai megakasztották a tempót és a történet szempontjából nem tettek semmit hozzá, ráadásul – leszámítva az így kikerekedő fájóan gyönyörű lezárást, ami Hollywoodtól szokatlanul merész – dramaturgiailag sem volt indokolt. Annak ellenére, hogy a közepétől elvesztette az érdeklődésemet és főleg a túlontúl sok szereplőnek köszönhetően számomra unalmassá vált, ráadásul még Alessa is végleg magába zárta a feszültséget, azt kell mondanom, hogy a mai horroroknak szerte a világon az ilyen kreatív mészárszékekre lenne szüksége, mert pont ezért volt annyira építő és fantasztikus és a mai napig is imádni való a 80-as évek termése. A szögesdróttal gúzsba kötött gentleman rendkívül ötletes és hatásos, a bosszú pedig kegyetlen és mocskos, még ha a Hellraiserből merítették is. Nálam főként ezek miatt: 7/10!
levyathan: Anno moziban láttam a filmet, és habár hallottam a játékról, és annak nagyszerűségéről, mai napig sem volt szerencsém hozzá. Rám nagy hatással volt a film, de sajnos csak bizonyos jelenetek miatt. Ha visszaemlékszem rá, mindig beugrik a wc-ből kimászó szörnyeteg képe, ami szerintem nagyon, nagyon jól lett megcsinálva, és nekem az a tetőpontja az egész nyomasztó légkörnek. Alalpvetően nincs ezzel a filmmel gond, sok munkát fektettek bele, és minden a helyén van, de magukkal az elemekkel van némi gond. Mintha nem töltenék ki eléggé a rendelkezésre álló játékidőt. Az évek el fogják feledtetni ezt a filmet, és szerintem nagy kár érte, mert jó az alapkoncepció. Nehezen tudom eldönteni, hogy mit is jelent nekem a Silent Hill, mert nem tartom kiemelkedőnek, de mégis kapaszkodom valamibe, ami azt sugallja nekem, hogy nem lehet könnyen elengedni. Talán azt emelném ki a legjobban, hogy mindkét világ iszonyú nyomasztó, és ezáltal nincs számunkra, mint nézőknek egy nyugalmas támasz. Akár az üres szellemváros, akár a szírénaszóra előbúvó szörnyekkel teli sík, egyszerűen nincs lelki kiút a filmből. Ez tetszik benne nagyon. De az mégiscsak sokmindent elárul, hogy csomó jelenetre nem emlékszem. Összességében 6/10. Ami a hangulatomtól függően hol 7/10, hol 5/10, és éppen ezért fura nekem a Silent Hill. Mert nem nyugszik biztos talajon.
phobic23: A videojátékhoz sajnos ezidáig még nem volt szerencsém, de a film kifejezetten tetszett. Nem éreztem vontatottnak a történetet, a rendező Christophe Gans végig fenn tudta tartani számomra azt a feszült, vészjósló légkört, ami Silent Hill városát jellemezte. Ahogy a kihalt, romos épületek, üres utcák hirtelen átalakulnak egy pokoli, démonokkal és torz lényekkel teli hellyé, mintha csak a sziréna hozná el a sötétséget és hogy ilyenkor egyszerre két síkon létezik a város… szóval van benne valami hátborzongató. És nem utolsósorban ez utóbbi részek kétségkívül látványosak, főleg a ‘hóhér’ a hétmérföldes bárdjával, meg a finálé szögesdrótos jelenete… A főszereplő kislány, Jodelle Ferland pedig a korához képest határozottan komoly alakítást nyújt a gonosszal lepaktált Alessa szerepében. Nem mondom, hogy kihagyhatatlan vagy hogy feltétlenül toplistás, de egynél többször nézhető, közepesnél talán valamivel jobb. 6,5/10

tvshaman: Ha nem ismertem volna a film alapjául szolgáló játékot, szerintem akkor is megnéztem volna, mert a címe nagyon figyelemfelkeltő, olyan igazi horror-cím. A halott város egy anyáról szól, aki a lányáért harcol, ám a gyermek egy szörnyű titkokat rejtegető, szó szerinti kísértetváros „darabja”. Viszont ez a szép az ilyen filmekben, az anyák akkor is küzdenek a gyermekeikért, mikor azokról kiderül, hogy „szörnyetegek”, bár, a kis Sharon negatív mivolta eltörpül a Silent Hillt uraló kultusz vezetőnőjének és a sok különböző démoni kreatúrának iszonytató lénye mellet. Vannak itt zombiszerű ápolónők, égő gyermekek, torz testű „emberek” és a mind közül legjobb Piramisfej. Ő egy majd három méter magas óriás, gigászi fémfejjel és egy leviatáni méretű karddal megáldott szörny. A vége felé, a nagy leszámolásnál viszont még rajtuk is sikerül túltenni, mikor az egész baj okozója visszatér, hogy bosszút álljon! A mozit végig belengi a tehetetlenség nyomasztó érzése, mert sem az anya e földi pokolban, sem a férje a rendes valóságban nem tehet semmit, ami megakadályozhatná a további borzalmakat. A túlzott vallásosság, a bűnök miatti szenvedés és a problémák eltussolásából létrejövő még nagyobb problémák jelentik a fő csapásirányt, amin a sztori halad. A japánok és az amerikaiak kitűnően működtek együtt, hogy létrehozzák ezt a filmet, ami talán nem teljesen hű a játékhoz, de ijesztő, látványos és végig fenntartja a figyelmet. Szurkolhatunk a nőnek, hogy túlélje és megmentse a lányt, izgulhatunk a pasas nyomozását figyelve vagy várhatjuk, hogy végre mikor nyeri el a gonosz szektavezér a méltó büntetését. Sok ronda szörny, szimpatikus főhősnő, velejéig romlott rosszfiú (illetve rosszlány) plusz a hihetetlenül király Piramisfej és maga a nyomasztó sztori – ezekből áll össze ez a remek film! Szerintem: 10/10, már nagyon várom a folytatását. Ja és még valami: Ha megszólal a sziréna, készülj fel a legrosszabbra!
eyescream: Nem közhelyeskedni akarok, de a számítógépes játékokból adaptált filmek legnagyobb része elég ordenáré módon sikerül – bár ez a sajnálatos trend ugyancsak vonatkozik a képregény-átiratok többsége, de ne térjünk el a tárgytól. Bevallom, eddig még nem játszottam jelen filmünk alapjául szolgáló game egyik részével sem, így legalább nem kell azon feszengenem, hogy mennyiben követi az ottani cselekményt vagy mennyiben tér el tőle, és nem ezeken fogok morfondírozni /dühöngeni, hanem teljes mértékben az alkotás egészére fogok koncentrálni. Maga a Silent Hill nevű titokzatos városkát – ami egyike az USA bizarr szellemvárosainak – belengő atmoszféra elég parásnak hat, megfejelve mindezt ugye a thriller műfajra oly jellemző nonszensz eseményekkel, és hát az időnként felbukkanó különös és bizarr lények is meglehetősen fantáziadúsak.  Nem mellesleg pedig a befejezés is bejött, illik hozzá – talán csak egy kicsit hosszúra nyúlik a játékidő. Amit viszont abszolút nem csípek benne, illetve már a könyökömön jön ki: ’az örökbefogadott kislány múltjában valamiféle titok lappang és most majd jól bosszút áll’ formulája, ami némiképpen levesz nálam az értékelésből, így ez most 7/10.

Plendil: Majdnem két óra. Ebből pedig sok az üresjárat. Röviden így tudnám jellemezni ezt a filmet. Sajnos az utóbbi évtized folyamatosan termelte a számítógépes játékok adaptációit és igen kevésnek sikerült áttörnie saját korlátait. A Silent Hill sem különb. Anno játszottam a játékkal, ami hangulatában messze megelőzi eme próbálkozást, melynek több – jól látható – oka is van. Részben az a probléma a filmmel, hogy a forgatókönyv hiányos, ezeket a lukakat pedig semmitmondó részekkel töltötték fel. A mai filmek nagy részénél már itt gondok adódnak, egész egyszerűen nem jutunk el az igazi beteljesülésig, amely a zárójelenetkor kéne, hogy hatását kifejtse, ugyanis annyira zavaró és idegesítő részeket öntenek a néző nyakába, amit nehezen emészt meg. Sajnos a színészi játék is néhol kifejezetten küszködősre sikerült. Persze ez felróható talán a rendezőnek is, hisz az ő elképzelései érvényesülnek többségében. No azért nem teljesen lesújtó a kép, hiszen kedves gesztus volt többek közt összeszedni a játékokban szereplő karaktereket, sőt, még az eredeti platform zenéit is élvezhetjük. A CGI még ma sem tűnik elavultnak és időnként kifejezetten sötét tónusúra sikerült a díszlet és a speciális effektek, ami szintén pozitívum. Azonban ezek az idegesítő jelenetek a film első kétharmadára jellemzőek, ami rányomja a bélyegét az összképre. Szomorú, hogy nem volt képes maradandót alkotni bennem, de azt is be kéne már látni, hogy nem elég egy összefércelt forgatókönyv és némi átemelés a sikerhez. A mondandómat persze megcáfolja a tény, hogy gőzerővel csinálják a folytatást, de ha hasonló alapokon fog nyugodni, akkor igazán kár azért a sok pénzért. Mert valójában ez az, ami bosszant. 5/10, szerintem ennyi pénzből ütősebb filmet is készíthettek volna.
Zoo_Lee: Pár előttem szólóhoz hasonlóan nekem is vegyes érzéseim vannak ezzel a filmmel kapcsolatban. A játéknak nagy rajongója vagyok, végigtoltam már a klasszikus első részt, a PSP-re megjelent különkiadásokat, de a többivel is játszottam ideig-darabig. A halott város alapjaiban véve nem egy rossz film. Gans nyilvánvalóan szerethette Silent Hill világát, mert nagyon ügyesen élt a benne rejlő potenciállal. A gyengeségek a videojátékfeldolgozás-horrorfilm kategóriák közötti ingadozásból adódnak: nem akarták egy-az-egyben a játék történetét használni, ezért míg a játékban egy férfi kereste a kislányát, addig itt egy nő teszi ugyanezt, Alessa karakterét (és vele együtt az egész város mitológiáját is) megváltoztatták, hogy sokkal árnyaltabb, misztikusabb legyen a karaktere, a várost pedig megtöltötték több tucat vallási fanatikus túlélővel, akik a játékbeli sátánista szekta két – három életben maradt tagját helyettesítik. Viszont meghagyták a videojátékszerű történetvezetést, ráadásul az átalakított háttérsztorit nem csiszolták tökéletesre, helyenként elég nagy üres lyukak tátonganak a forgatókönyvben, arról nem is beszélve, hogy a film vége gyakorlatilag érthetetlenség a köbön. Mindezek mellett zseniálisak az effektek, a játék szörnyeit nagyon hitelesen keltették életre, Akira Yamaoka és Mary Elizabeth McGlynn számai pedig ugyanolyan nagy mértékben hozzájárultak a hangulathoz, mint az eredeti művek esetében. Ha a történetvezetésben tértek volna el a játéktól, és a karaktereket, a motivációkat, a háttérsztorit változatlanul hagyták volna, sokkal többet is ki lehetett volna hozni Silent Hill városából. Az Alessát alakító kiscsajnak viszont adok egy plusz pontot, nagyon remélem, hogy még látni fogom valamilyen horrorban. A folytatásra pedig kíváncsi vagyok. értékelés: 7/10

Be the first to comment on "Kerekasztal #02 – Silent Hill"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*