Thinner (1996) (Sorvadj el!)

Régen sok Stephen King-novellát olvastam, de még egyetlen
regényéhez sem volt szerencsém. Tetszettek a rövidebb írásai, csak soknak a negatív befejezése nem volt ínyemre. De ha már nyomtatva jó volt, gondoltam, megnézem mozgóképesítve is, így került sor nálam a rengeteg King-adaptáció megtekintésére. Anno egy párat fel is vettem, de ez volt az egyetlen, amit meg is hagytam – most pont jól jött a halloweeni dömpinghez:)

Billy Halleck ügyvédként dolgozik egy kisvárosban. Van egy szép felesége, egy aranyos lánya és jó 60 kilónyi súlyfeleslege. Egy napon aztán, mikor sikerül megvédenie a csak Mr. Maffia néven ismert olasz „vállalkozót”, az ünnepi vacsora után hazafelé tartva a felesége orális örömökben részesíti őt vezetés közben – az elkábult Billy pedig későn veszi észre az elé lépő idős nőt, akit elgázol. Az asszony életét veszti, de a hamarosan sorra kerülő halotti szemlén a bíró és a nyomozást vezető rendőr emberünk mellett tanúskodik, így nem ítélik el. Viszont az elhunyt nem akárki volt: a városkában tartózkodó népes cigány közösség fejének lánya. A rendkívül idős, félelmetes külsejű férfi pedig a tárgyalás után odalép Billy-hez, megsimítja az arcát és csak annyit mond: „Sorvadj el!”. A testes ügyvéd pedig lassan fogyni kezd, ám egy idő után kiderül, hogy valami nincs rendjén, mert hiába eszik (sőt, zabál), mégis csak csökken a súlya. Ráadásul a bíró és a rendőr is különös módon eltűnik a nyilvánosság elől – állítólag betegek lettek. Főhősünkön egyre inkább elhatalmasodik az érzés, hogy megmagyarázhatatlan fogyásának az öreg cigány az oka, és mialatt a megoldás után lohol, szembesül felesége és legjobb barátja viszonyával, saját és kollégái korrupt magatartásával, közben pedig egyre kilátástalanabbá válik a helyzete. De vajon tényleg létezik cigány-átok, és ha igen, hogyan lehet megszüntetni?

A sztori egyszerű, de nagyon izgalmas. Főszereplőnk egy ideig még örül is, hogy végre fogy, de fura módon miközben mindenki más azt gondolja, hogy ettől ő jobban fog élni, éppen hogy rosszabbra fordul minden, amint veszteni kezd súlyából. Mialatt saját életéért küzd, rádöbben, hogy rossz emberekkel barátkozott, rossz embereket védett meg a bíróságon, de mégiscsak szüksége van ezekre a fickókra – ugyanakkor ő maga nem törődik senki mással. Sem ezekkel a „barátokkal”, sem az ellenségnek vélt cigányokkal. Nem érdekli, hány ember életét kell tönkretennie – ám, amikor már úgy érzi, nincs visszaút, akkor szólal meg benne a lelkiismeret. Viszont ettől Billy Halleck még nem lesz jó ember, így aztán a Kinget ismerők már várják, mikor jön az írói igazságszolgáltatás. Az említett élő legenda egyébként vicces módon megjelenik a filmben gyógyszertárasként:) A Billy-t játszó Robert John Burke szerintem remek, a maszkmesterek is kitűnő munkát végeztek rajta – a sorvadás végső stádiuma egészen sokkoló. A maffiózót játszó Joe Mantegna az egyetlen ismertebb arc, viszont ki kell emelnem az átkot szóró öreg cigányt életre keltő Michael Constantine-t. Ő elég ijesztően néz ki, olyan igazi sámánszerű feje van, és a játéka is meggyőző. Valamint ott van még a szép cigánylány, Kari Wuhrer, ő meg ajándék a férfiszemnek:) Mindössze néhány jelenet van, ami rosszul sikerült, a legrosszabb a „fehér ember átkás” meg a rémálmos részlet; ám ezekért kárpótol például az emlékezetes megátkozás. A sorvadó kövér ember mellett az eltorzult testű zsaru és a lidércnyomás alatt megjelenő gyíkszerű külsővel megvert bíró is hatásos maszkkal bír, így mindegyik elátkozott lélek félelmetes, de ugyanakkor szánni való is. Pedig egyikük se becsületes fickó, mindegyik megérdemli, amit kap – ennek ellenére valahogy úgy érezzük, nem ők a rosszfiúk, legalábbis nem Billy. A lényeg tehát az, hogy érdekes a sztori, a színészek külseje vagy nagyon vonzó vagy rendkívül taszító és néhány ijesztő jelenet is van, nekem csak a befejezése nem tetszett annyira. Persze ez egy Kingre jellemző lezárás, de sajnáltam, hogy így ért véget…

értékelés: 8/10

tvshaman

Be the first to comment on "Thinner (1996) (Sorvadj el!)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .