Pete Sears: Egy lovecraft-i karácsony

A következő kis történettel szeretnénk kellemes ünnepeket kívánni Nektek! 🙂

Napló bejegyzés: Dec. 2.

Hosszú távollét után végre hazatértem. Úgy tűnik mintha, az idő messze elkerülte volna Arkham városát. Persze megjelentek az utcákon a korunkra oly’ jellemző mobiltelefonok, de a szerszámbolt körül üldögélő öregfiú mintha ugyanaz a férfi volna, aki fiatal éveimben ült ott. Oly’ sok időt töltöttem a világ távoli sarkaiban, hogy saját gyermekkorom színhelye olyan különösnek és szokatlannak tűnik számomra, mint azok a Yoruba törzsi harcosok. Lépten-nyomon azon veszem észre magam, hogy bilincset kell tennem a nyelvemre, mikor késztetést érzek rá, hogy a helyiektől a szokásaikról érdeklődjek. New England lakóinak hagyományos zárkózottsága olyasvalami, amit újra meg kell tanulnom. Családom ősi otthonában szálltam meg, amely elég csendes hozzá, hogy zavartalanul folytathassam tanulmányaimat, s elég távoli ahhoz, hogy nyugodtan elsüthessek egy-két apróbb varázslatot a kertben anélkül, hogy ez bárkinek is feltűnne. De minden alkalommal, amikor a városba merészkedek, meghökkentenek az apró változások, melyek szinte a szemem előtt zajlanak. A helyiek, akik úgy vélem csak velem akarnak barátságosan viselkedni, minduntalan kérdezgetik, hogy “Készülök-e már az ünnepekre?” Magam viszont semmilyen jelentős ünnepről nem tudok, ami a közeljövőben volna esedékes. Talán valamiféle fesztivál van készülőben. Meg kellene kérdeznem.

Napló bejegyzés: Dec. 4.

Úgy tűnik, valamilyen téli ünnepségre készülnek a helybéliek. Mikor érdeklődni próbáltam, furcsán néztek rám, és inkább elkerültek, de végül sikerült egyenes választ kapnom a kérdéseimre. Szintén észrevettem, hogy az emberek kezdenek furcsán viselkedni a városban: úgy tűnik, sokat… mosolyognak. Rendkívül elfoglaltnak tűnnek, és rengeteg gyanús csomagot cipelnek.

Napló bejegyzés: Dec. 13.

Megfigyeltem ma egy különös szertartást. Múlt éjjel két tagbaszakadt férfi osont a kastélyom kertjébe, és kivágtak egy fenyőfát. Ahogy felkaptam a sörétes puskámat, hogy elbánjak a birtokháborítókkal, láttam, amint kivonszolták a fát az autójukhoz. Ez lett volna, amiért jöttek? Mindössze azért szegték meg a törvényt, hogy eltulajdonítsanak egy fát? Megigézve és megrettenve követtem a tolvajokat az otthonukig, ahol leemelték a fát a járművükről, és a házba cipelték. A bokrok közt lapulva figyeltem, amint a fa-tolvajok a törvénytelenül szerzett növényt furcsa, villódzó fényekkel és valamiféle szokatlan ikonokkal aggatják teli. Valamiféle szokatlan kultista tevékenység volna, amit tesznek? Talán egyfajta bizarr termékenységi rituálé. (Shub-Niggurath?!) Vagy talán a fa egy oltár volna? Esetleg maga az áldozat? Antenna? Több kutatásra van szükség.

Napló bejegyzés: Dec. 16.

Ez a szekta sokkal kiterjedtebb, mint gondoltam volna. Úgy tűnik, a város nagyobbik része érintett. Fontolgatom, ne hívjak-e segítséget. A helyiek közül sokan ugyanazzal bárgyú mosollyal mosolyognak. Kezdek aggódni. Éppen a városban sétáltam, s a furcsa jelenség általam ismert részeit jegyeztem le, mikor betértem egy bevásárlóközpontba még egy kevés papírért. Egy hatalmas vörös ruhás, dús, fehér szakállú férfi rám bámult, és megcsengetett egy apró csengőt. Úgy tűnt, azt várja tőlem, hogy valamiféle áldozatot helyezzek egy apró üstbe, amely egy három lábú állványon állt, s mérges pillantást vetett felém, mikor nem tettem meg, amit akart. Az üzletvezetőtől megérdeklődtem, van-e a központnak hátsó kijárata, s inkább azon keresztül távoztam.

Napló bejegyzés: Dec. 17.

Szörnyű fordulat következett ma be az események folyásában. Hazaérvén azt vettem észre, hogy a szobalány felállított egy fa-oltárt a nappali szobában. Hihetetlenül megrémültem az eset kapcsán. A szobalány őszintén elképedt látván a reakciómat. “De hisz’ ez a szokás” mondta. El kellett őt bocsájtanom.

Napló bejegyzés: Dec. 19.

A magánkönyvtáram hasztalannak bizonyult ezzel a “Téli Ünnep”-pel kapcsolatban. Megint be kell merészkednem a városba, és meg kell próbálnom a nyilvános könyvtárban folytatni a kutatást. Attól félek, hogy az idő egyre csak fogy… és ezt a félelmet a zuhogó hó egyre csak erősíti. Attól félek, ha ez így megy tovább, a hó miatt itt ragadok.

Napló bejegyzés: Dec. 20.

Elöntött a rettegés. Amint bemerészkedtem a városba, hogy elmehessek a könyvtárba, újra találkoztam a vörös ruhás férfivel. Nagyon odaadóan beszélt egy igen fiatal gyermekhez, aki feszült figyelemmel kísérte szavait. Gyorsan továbbálltam, mielőtt észrevehetett volna. A könyvtárban antropológusként mutatkoztam be, aki a helyi “Téli Ünnep” alapjait tanulmányozza. A fiatal hölgy, aki az asztalnál ült, furcsálkodva nézett rám, de megfelelően kisegített. Úgy tűnik, ez a szekta igen öreg, és a szokásai fölöttébb hátborzongatóak. Olybá tetszik, hogy az egész a keltákkal kezdődött (akik mára mellesleg – lehet hogy ezeknek a rémes szokásoknak köszönhetően? – kihaltak). Mostanság a fesztivál valamiféle keresztény mártír születésének ünnepeként jelenik meg, de a szokásai igen gyanúsak. Természetesen a sorok közt kell olvasnom, de egy rettenetes kép kezd összeállni előttem. Úgy tűnik, létezik valamiféle repülő lény hatalmas karmokkal (Santa Claws), amely minden évben egyszer megjelenik, hogy megjutalmazza az állhatatosakat, s megbüntesse a vétkezőket. A lény különösen szereti az “édességet” (amit én úgy értelmezek, hogy az édestestvérek feláldozására vonatkozik. Rettenetes!), és elfogadja, ha ilyesfajta áldozatot hagynak neki. Úgy tűnik, egyetlen otthon sem biztonságos ez ellen a szörnyeteg ellen, aki képes a legkisebb kéményen át is bejutni. (Jelentős tény? Talán a Hastur-ral való rokonság bizonyítéka?) Az állhatatosaknak az is meg van hagyva, hogy akasszanak zoknit a kandallópárkányra, s azok majd meg lesznek “töltve”. Csak azt tudom feltételezni, hogy a “rossz gyerekek” levágott lábával. Szintén említenek a források valamiféle kapcsolatot egy bizonyos “Hóember”-rel (Inutos? Az kell hogy legyen!). Ez végre magyarázatot ad a városban mindenütt fellelhető különös nyomokra a hóban, és furcsa hószobrokra. Amint hazafelé tartottam, és ennek a rettentő kirakónak a darabkáit próbáltam összeilleszteni, ismét láttam a vörös ruhás férfit. Úgy tűnik, mindenütt ott van? Lehet, hogy engem követ?

Napló bejegyzés: Dec. 21.

Múlt éjszaka szörnyű álmaim voltak. A Vörös Ruhás Férfi egy hatalmas zsákkal betört az otthonomba. Hogy mi okból, azt nem tudom. Rémülten ordítva riadtam föl, amikor felém fordult, és felismertem az arcát. De nem ez volt az egyetlen különös eset ma. Mivel a hó meghiúsította a reményeimet, miszerint elhagyom a várost, mielőtt a borzalmas rituálé elkezdődhetne, körbejártam a házat. Felfedeztem, hogy a hűtőszekrény különös ételféleségek otthonává vált. Találtam egy kancsó különös szagú fűszeres folyadékot, ami úgy nézett ki, mint a romlott tej. Találtam még egy különös süteményt is, amely meghatározhatatlan vörös és zöld DOLGOKAT tartalmazott. El kellett bocsájtanom a szakácsot. Ezek a kultisták mindenütt ott vannak – de legalább most már magam vagyok csak a házban.

Napló bejegyzés: Dec. 22.

Megint ugyanazt álmodtam. Véget érnek vajon valaha ezek a rémálmok? Vízióim is voltak – mintha valami táncolt volna a fejemben. Érzem, amint szörnyű változáson esek át. Lassú és végzetes, de kezdem érezni a hatását. Amint ma a tükörbe néztem, alig ismertem rá magamra. Ott volt az arcomon az a MOSOLY. Nem, ez nem is egy mosoly, jóval inkább emlékeztet valamiféle vicsorgásra. Komoly erőfeszítésembe került, hogy eltüntessem az arcomról. Nem sokkal később a hűtő előtt találtam magam, a folyadékot és a rettenetes kinézetű süteményt bámulva… és azon töprengve, milyen ízük lehet. Rettegek halhatatlan lelkem épségéért.

Napló bejegyzés: Dec. 23.

Múlt éjjel a tűz mellett próbáltam megnyugodni (amit mostanában folyamatosan égve tartok). Hallottam a kultisták magas, vékony hangját az ajtóm elől. Énekeltek nekem… latinul. Valami olyasmit, hogy “Jöjjetek mind, ti hívők…”, vagy valami hasonlót. Olyan hatalmas félelem öntött el, hogy arra kényszerültem, hogy visszavonuljak az alagsorba. Ott ültem és remegtem, ameddig végleg el nem mentek. Ki akartam menni hozzájuk… akartam… Nem. Jobb erre nem is gondolni.

Napló bejegyzés: Dec. 24.

Lehet, hogy ez lesz az utolsó bejegyzésem. Már volt dolgom néhány rettenetes dologgal életem során, de ez túl hatalmas ahhoz, hogy egyedül szálljak szembe vele. Drasztikus intézkedések foganatosítására kényszerültem. Néhány háztartási vegyszerből primitív detonátort készítettem, amit a garázsból tudok működésbe hozni. Képes megölni bármit, ami a házban tartózkodik… Legalábbis ezt remélem. Érzem, amint a “Karácsony Szelleme” átveszi az uralmat a testem fölött, de én nem kérek ebből. Vagy megölöm a Repülő Karmokat, vagy halálra fagyok idekint. A házat veszítem el, vagy az életem. Csupán egy apró ár, amit meg kell fizetnem, hogy véget vethessek ennek a végzetes, mindannyiunkra leselkedő fenyegetésnek…

1 Comment on "Pete Sears: Egy lovecraft-i karácsony"

  1. Hát ez valami zseniális!

Leave a comment

Your email address will not be published.


*