Big Tits Zombie aka The Big Tits Dragon (2010)

A Robert „Freddy” Englund nevével reklámozott (egyébként igen gyatra) Zombi sztriptízben Jenna Jameson vezetésével topless csajok zombultak be, és falták fel a vendégeiket. Ebben az alig egyórás, manga-adaptációra épülő japán agymenésben viszont pont fordítva történik mindez. Persze szexis táncosnőinket sem kell félteni – láncfűrészt és szamurájkardot ragadnak a bősz élőhalottak serege ellen!

Egy isten háta mögötti sztripklubban az unatkozó táncosnők ráakadnak egy raktárra, ahol az egyik, okkultizmusban jártasabb hölgy rögtön le is csap a Holtak könyvére, ugyanis jó mókának tűnik elhunytakat reanimálni. Az idézésnél persze nem történik semmi, később viszont már mindenféle gagyi, ámde annál fárasztóbban kinéző élőhalott (úgymint: gésa-zombi, szamuráj-zombi, rendőr-zombi stb.) lepi el a helyet. És mint később megtudjuk, egész Japánt… Az öt táncos cicából kettőt már az elején lezúznak, mire a műveletet végrehajtó csaj rájön, hogy hatalmában áll parancsolgatni nekik, így hát ráuszítja Troma-filmekből szabadult, igénytelen trash zombi-hadseregét a megmaradt két harcos sunára…

Már a film alig 70 perces hossza és a számítógépes animációk is emlékeztetni engedtek egy másik, régebben tárgyalt, velejéig beteg japán alkotásra, ami ugye nem más, mint a Sexual Parasite: Killer Pussy. Egyből tudtam, hogy e két filmnek egészen intim viszonya van egymáshoz – kiderült, hogy mindkettőt Takao Nakano rendezte. Míg az előzőben meztelenkednek elegek szoft-pornós jelenetekhez hűen, itt alig láthatunk egy-egy kivillanó cicit…

A vérbő hentes-részekkel semmi baj, azokat szeressük, néha egy-egy aberrált gore-jelenet is beficcen (tűzokádó muff vagy a szemgolyó-nyalóka), ellenben a zombik iszonyatosan gyatrán néznek ki, és sajnos viselkedésben sem hasonlítanak élőhalottakra. Mikor van már olyan, hogy egy szamurájkarddal támadó nőre a zombi faszikám pisztolyt ránt elő; ez még viccnek is szar!! Apropó humor: próbálkozik, de filmünk ebben sem viszi a prímet, egyedül talán a film végén felbukkanó Kék Ogrén röhögtem egy hatalmasat, ahogy kinéz szerencsétlen! Mindent összevetve nem egy nagy szám; aki szereti a hasonló japán bődületes nagy hülyeségeket, tegyen vele egy próbát, lelke rajta…

Értékelés: 6,5/10

eyescream

Be the first to comment on "Big Tits Zombie aka The Big Tits Dragon (2010)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .