Borrower (1991)

Adva vagyon Íti egy messzi-messzi galaxisból, aki annyira komisz volt odahaza, hogy a helyi bíróság a kivégzést túl enyhe büntetésnek találta számára, ezért genetikailag lebutították emberré és száműzték a Földre, hogy kezdjen magával amit akar. Bár a génmódosítás nem sikerült tökéletesen, Íti nem esett kétségbe, ehelyett inkább megtanult az emberek fejével… ööö… gondolkodni… hehe…

Az egész ott kezdődött, mikor űrlényünket kitették egy vadrezervátum kellős közepén, ám amikor az nekiesett az ítéletvégrehajtó másik éliennek, két éppen ott tanyázó orvvadász közibük dörrentett a sörétessel, mondván szerencsétlen jóembert mindjárt lehenteli az a randa bogár-ízé. Hálából íti letépte a jóember fejét és elhasználódott sajátja helyibe helyezte. Aztán elindult világot látni. Útközben összecimborált néhány csövessel, de azok se jártak sokkal jobban, mint a lesipuskás az erdőben. A nyomozók nyomoznak, Íti meg úgy cserélgeti a fejeket, mint más az alsógatyáját, ugyanis mint kiderült hamar elhasználódik egyik-másik búra. A végére már nemtől, kortól és fajtól függetlenül javítja kondícióját, ha egy rotweiller esik útjába, hát annak a fejét akasztja magára, nem számít. Van mellékszál is, de az érdektelen.

Végeredményben se értelme, se mondanivalója, se leszűrendő tanulsága nincs a filmnek, ellenben van benne sok vér. Emellett bár se a sztori, se a kivitelezés nem világmegváltó, azért korrekt B-kategóriás darab. A nagy filmes adatbázisban vígjátékként aposztofálják, de nem az, mert nemhogy nem vicces, de szerintem nem is szánták annak. Csak van és kész. Filmplusszos kategória, de azért éjjeli unaloműző gyanánt inszomniás videohorror-fanoknak nyugodt szívvel ajánlhatom.

4/10

phobic23

1 Comment on "Borrower (1991)"

  1. Áhhh, én még négy pontot sem adtam volna, pedig csípem McNaughton-t, Henry forever! 🙂

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .