Cikkem alanya Stephen King azonos című – szerintem nem valami jól sikerült – novellája alapján készült, kilencvenes évekbeli hangulatban tobzódó, erősen cyberpunk mozi, melyben a fiatal Pierce Brosnan doktor egy szupertitkos projekt során egy agyatlan kertvárosi idiótából (Jeff Fahey) szuperlényt fejleszt. Egyszóval felejthető.
Dr. Angelo csimpánzokon végez kísérleteket, de az egyik ilyen rosszul sül el, így kénytelen otthonában folytatni e műveletet, ahogy ezt már csak minden megszállott fehérköpenyes szokta. Mivel a háza nem dúskál emberszabású majmokban, így kerül a képbe az agyilag zokni fűnyíró srác, akit kis haverja támogat. Jobe egy tizenéves fiatal szintjén megrekedt idióta, akit a virtuális világban történő kezelések egyre durvábban felturbóznak, a végén pedig már olyan szuperképességek birtokosa lesz, mint a gondolatolvasás vagy a levitáció.
Nyilván nem véletlen, hogy megrészegíti a hatalomvágy és a tudás, mind több és több kell neki. Ha ez még nem lenne elég Angelo doktorunknak, másik oldal, a kísérleteket finanszírozó cég is cseszegetni kezdi, szóval elég a gondja baja. Az eddig jámbornak ismert Jobe a film vége felé aztán öldökölni kezd, méghozzá a virtuális valóságot keveri össze a normál valósággal meg hasonló baromságok…
Akkoriban, mikor a film is készült, bizonyára baromi nagy újdonságot (potenciális aranybányát) jelenthetett ez a virtuális valóság dolog – egy csomó erre épülő mozi készült ugyebár – manapság meg a helyzet, hogy jócskán túlléptünk ezen, és finoman szólva a kutyát sem érdekli. Ha gyerekként néztem volna meg, bizonyára megfogott volna ez a Johnny Quest-szintű cyber-hangulat, de így felnőtt fejjel megtekintve azt mondanám, hogy egy hatásvadász B-filmre hajaz inkább.
Értékelés: 6/10
eyescream
Nem véletlen, hogy a számítógépes játékok előretörése és ahogy írtad is, a virtuális valóság és a mi világunk közötti határok feszegetése ebben az időszakban jó táptalaja volt az ilyen és ehhez hasonló sztoriknak, elvégre adott volt egyfelől a tudomány fejlődése, másrészt a vizuális effektek is kezdtek saját lábra állni. Gyakorlatilag az egész 90-es évek ennek a bűvöletében zajlott, így elmondható, hogy a trendet követte, de lényegében te is ezt fogalmaztad meg.
Maga a film amit lehetett, kihozott az alapanyagból, bár az alakításokat nem nevezném kifogástalannak. Mint gyermekkori emlék, azt kell mondjam, igen pozitív volt, mert engem sikerült megfertőznie ennek az eszmének (a Johnny Questet is hihetetlenül bírtam) és azt hiszem beszélhetek azok nevében, akiknek a téka volt annó a második otthonuk – kedvelt darab volt a maga idejében.
A “King Adaptáció” diokgit egyáltlán nem értem… Film olyan eklképesztően messze van a king novellától hogy azt fényévekben lehet mérni. Tulajdonképpen a címén kívül SEMMI köze sincs hozzá. Ha pl “A KIBERTÉR GYILKOSA” címet adták volna naki akkor is megálta volna a helyét. Szerintem csak azért lett a címe az ami, hogy pár King rajogót becsábítsanak még moziba.
Szánalom a köbön.