Pet Sematary (1989) (Kedvencek temetője)

Az 1989-es Kedvencek temetőjét (Pet Sematary) a Stephen King által írt forgatókönyvből készítette Mary Lambert. A könyv annyira sötét és nyomasztó hangulatú, annyira tele van reménytelenséggel, hogy még King-nek is gondot okozott a folyamatos írás. Ezt próbálták ugyan visszaadni a filmben is, de lelövöm a poént, aaaaannyira nem sikerült.

A történet egy igazi újrakezdéssel indít, egy szebb, és reménytelibb jövőt ígérve. A Creed család új városba költözik, ugyanis a családfő, Louis, munkát kapott a helyi egyetemen, mint orvos. Felesége, Rachel otthon próbál szerencsét a két gyermekükkel (Ellie és Gage), és ezen szerencsére szüksége is lenne, mivel a gyönyörű szép házuk mellett egy gyorsforgalmi út is fellelhető (sok, gyorshajtó kamionnal), a telek mellett futó fura kis ösvénnyel egyetemben. Már a megérkezés utáni pillanatokban megismerkednek a szomszéddal, Judd Crandell-el, aki meg is előz egy rendkívül csúnya balesetet (kamion vs. Gage). Judd felhívja főhősünk figyelmét arra, hogy az úton már rengeteg kisállat lelte halálát – kutyák, macskák, mosómedvék, kinek épp mije rohant ki egy jármű elé. A rejtélyes kis ösvény pedig nem más, mint az út a gyerekek által létrehozott állattemetőhöz, ahová a pórul járt jószágokat elföldelik. Louis megemlíti Ellie lánya macskáját, Church-öt, mire az öreg szomszéd megemlíti a kiheréltetést, mint megoldást, hisz a dagadt macska tesztoszteron nélkül kevésbé megy ki a kamion elé, mint a nem herélt társai.

A doki első napját kezdi az egyetemen, színlelt influenzákban és fogamzásgátló tablettáért járó hölgyekben reménykedik, de ennél nagyobbat talán nem is tévedhetne – egy fiatal egyetemista testét cipelik be a diákok. A szürkeállomány gyakorlatilag elővillan a fiú koponyájából, reménytelenebb eset nem is lehetne nála. Néhány próbálkozás után Louis is feladja, ám Victor Pascow utolsó leheletével megígéri neki, hogy meglátogatja majd. Ígéretének eleget téve felkeresi Dr. Creed-et éjszaka otthonában. Segíteni szeretne neki, hisz ő is megpróbált rajta segíteni – inkább kevesebb, mint több sikerrel. A férfi reménykedik abban, hogy álmodik, esetleg hallucinál, de minden jel arra utal, hogy ez bizony nem így van. Victor elviszi őt az állattemetőbe, és figyelmezteti, hogy sose menjen túl a faomladékon.

Elérkezik hálaadás napja. Rachel, Ellie és Gage elutaznak Rachel szüleihez. Louis otthon szöszmötöl, amikor Judd telefonál neki, hogy megtalálta Church elgázolt tetemét a kertjében. A szomszéd pedig, jót akarva, nehogy a szegény kis Ellie szomorú legyen macskája elvesztése miatt, elviszi a doktort a valódi állattemetőbe, a hegy túloldalára – a micmac indiánok ősi temetkezési helyére. Ahonnan visszatérnek a holtak…
Church annak rendje és módja szerint újra megjelenik. Kicsit gonoszabb, kicsit büdösebb, kicsit hidegebb, de eleven (főleg ami a patkányok és varjak elejtését illeti).
A tragédia azonban elkerülhetetlenül elérkezik – a kis Gage-et elütik az úton… Louis Creed pedig beleőrül kisfia elvesztésébe, és olyan döntésre szánja el magát, amire sosem kellett volna. A kis Gage visszatér – és elszabadul a pokol.

Hiába a remek színészek – Fred Gwynne zseniálisan alakította karakterét, a jó szándékú szomszédot, aki szándékosan vagy nem szándékosan (mindenki döntse el maga) továbbadja a temető titkát az újonnan érkezőnek -, mindez nem volt elég. A hangulatot nem nagyon sikerült visszaadni, a legnyomasztóbb (és rémisztőbb) részek, amikor Rachel a nővéréről beszél férjének, illetve a Gage temetése utáni időszak. (Zelda karakterét egyébként egy férfi alakította, mivel nem találtak olyan vékony, és olyan csontszerkezetű nőt, aki megfelelő lett volna.) A film hangulata talán onnantól kezd beérni, ahol meghal Gage – az pedig bizony a film felénél esik meg, onnantól kezd el jobban beindulni a cselekmény és a vérengzés. A látvány ahhoz képest, hogy ’89-et írunk, nagyon jó, a maszkmesterek megdolgoztak a bérükért. Pascow halála alatt, majd visszatérte után is remekül festett, a végjáték alatt pedig szintén gyönyörű maszkokat és sminkeket láthatunk. A zenei aláfestést többek közt a The Ramones-nak köszönhetjük (a Pet Sematary című dal kötelező), ezzel sem akad túl sok probléma.

Összességében persze – mint minden adaptációról -, elmondhatjuk, hogy ez a film is hiányos és nem ér fel a könyv részletességével, de annak, aki lusta/nem szeret olvasni, annak bátran ajánlom. Klasszikusnak klasszikus, azt a másfél órát megéri rászánni.

Értékelés: 6/10

saly/mindfreaker

1 Comment on "Pet Sematary (1989) (Kedvencek temetője)"

  1. Szabó Bence | 2013-06-24 at 21:46 | Válasz

    Még nem láttam a filmet de,
    szerintem jó lesz.

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..