Demon Island a.k.a. Piñata: Survival Island (2002) (Túlélősziget)

A pinata eredetileg egy tradicionális, szerencsét hozó mexikói agyag-alkalmatosság volt – bár hozzá kell tenni, hogy a cseréptörés, mint olyan gyökerei egészen Kínáig nyúlnak vissza. Ahogy lenni szokott, világ minden részén elterjedt, és ezen előrenyomulása közben eredeti vallási jelentését elvesztve, már pusztán szórakozási célzattal állítottak elő. Manapság ezt a leginkább papírmaséból vagy más anyagból üregesen kialakított szimbólumot belül mindenféle jósággal töltik meg, s aki szétveri, annak ölébe hullik a tartalma… 

Mindenféle tekintetben szedett-vedett, ZS-kategóriás fiataljaink egyetemi túrájuk során egy lakatlan szigetre érkeznek. Két ellenséges csapat összebilincselt tagjai olyan ízig-vérig embert próbáló feladatban mérik össze tudásukat, ahol az a cél, hogy minél több alsóneműt kell összegyűjteni – nokomment. És hogy némi szerelmi szál is legyen benne, a régebben egy párt alkotó, ma már egymást utáló főszereplőket természetesen összezárják…

A bajok ott kezdődnek, amikor az egyik páros rálel egy folyóparton heverő, agyagból készült pinata-ra, amit összetörnek, s a belőle kiszabaduló, egyébként rekeszizmokat rendesen próbára tevő démon elkezdi hentelni a sztereotip füvező, piáló, dugó jónépet, az életerejüket meg jól kiszívja. Egyetlen szőke túlélőnek persze senki nem hisz, de a sok rejtélyes haláleset lassacskán meggyőzi a felügyelőket. Már javában hagynák el a szigetet, amikor okos kis démonunk tönkreteszi az összes hajójukat, így kénytelen maradni és szembeszállni vele…

Milyen horrorfilm az, ahol már az első öt percben totálisan lelövik a titokzatos lény egész genezisét, kvázi a cselekmény kezdete előtt  már mindent tud róla a kedves néző – hogy s miért, milyen körülmények között jött létre, milyen erők mozgatják etc. Megmondom egyszóval:  hendikepes, de baromira. Még ha csak ez lenne a hibája, akkor azt mondom, jól van… De ez a rendkívül nevetséges pinata-démon olyan szuper-képességekkel rendelkezik, minthogy saját magát egy liánra fel tudja lógatni fejjel lefele meg hasonlók, bár alapból is durván, X-men-szerűen támad, ami minden jó ízlésű nézőben csak még jobban előidézi az eddig szinte lappangó röhögőgörcsöt vagy krónikus fetrengési rohamot, amik az eddigi események és balfasz fiataljaink cselekménye során egyre-másra csak egymásra rakódtak. Bődületes marhaság, annyi szent. Ha mégis úgy döntök, hogy azonnal egy pinata-hoz lenne kedvem, akkor bekapcsolom a Nailbomb – Shit Pinata c. számát, ennyi.

Értékelés: 5/10

eyescream

4 Comments on "Demon Island a.k.a. Piñata: Survival Island (2002) (Túlélősziget)"

  1. Ez a film közepes lenne? Kb. 10/2 jòindulattal.

  2. Jaaa az màs. 🙂 Kèpzelem az milyen trash film lehet,amire 1-est ad 😀

  3. Surf Nazis Must Die c. Troma-remekmű, illetve a Maniac Nurses Find Ecstasy már erősen közelít hozzá, de eddig ez ez volt a negatív csúcs: https://cinegoredottk.wordpress.com/2014/12/31/return-of-the-roller-blade-seven-1992-a-szamuraj-utja/

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .