A Mulholland Drive értelmezéséről

A kerekasztal után készítettem egy második cikket, ami kizárólag a Mulholland Drive értelmezési lehetőségeit taglalja. Ez itt azoknak szól, akik már látták és gondolkodtak rajta, vajon mi mit jelenthetett benne. Ki kell kötnöm, ez nem a hivatalos magyarázat, merthogy olyan nincs, a legnagyobb részét pedig a wikipediaról szereztem, de azért hozzátettem a saját gondolataimat is. Vágjunk bele! (Vigyázat, nagyon hosszú szöveg következik!)

A filmet három részre lehetne felbontani: az első a látomások sora, ami egészen a limuzin megjelenéséig tart; a második az álomvilág, ami a kék doboz kinyitásával ér véget; a harmadik pedig minden, ami onnantól jön. Meg mondjuk az utolsó néhány rémálomszerű jelenetet Diane öngyilkosságától kezdve kinevezhetjük epilógusnak is. Akkor menjünk sorban!

Én nem igazán fogtam fel a legelejét, amiket ott lehet látni, nem maradtak meg számomra. Hogy miért fontosak akkor mégis? Nos, bár tény, hogy David Lynch nem magyarázta el, hogy mi mit jelent és hogy miért történnek a dolgok, de a dvd-kiadáshoz összeütött egy kis házifeladatot a rajongóknak, a “David Lynch 10 ötlete ennek a thrillernek a megfejtéséhez”-t és ebben az első nyom így hangzik: Figyelj nagyon az elején, legalább két dolog kiderül a stáblista előtt! Sikerült találnom egy weboldalt, ahol az író segít nekünk megfejteni a rendező fejtörőit, ez pedig a http://www.awardspeculation.com/mulhollanddrive.html. A szerző szerint az első nyom a táncosok jelenléte és hogy kivehető, amint Betty/Diane fején egy tiara van, a későbbiekben pedig maga a karakter mondja meg, hogy egy táncverseny győzteseként került Hollywoodba. A második dolog, amit megláthatunk, egy nő, amint egy ágyon vonaglik (másutt azt írják, az ágyra zuhan), ez pedig maga a hősnő, aki éppen fejbe lőtte magát. Magyarul Lynch már itt elárulja nekünk a maga körmönfont módján, hogy az innentől következő események nem valóságosak! Viszont, hogy a táncversenyes miért lényeges, azt nem tudom, hiszen Betty/Diane úgyis elárulja ezt az információt…

Kezdődik a második rész, ami a valóságnak látszó álomvilág. Itt kezdetben három szálon futnak az események: van az amnéziás barna hajú nő, a városba érkezett vigyori szőke és a rendező. Alapból a rendező szála a legérdekesebb, mert itt jelenik meg a maffiaszerű szervezet, ami beleszól a filmkészítésbe – vagyis ez Lynch nyilvánvaló kritikája a filmipar felé. Itt vannak poénok, rémisztő figurák és az egész annyira hihető, hiszen egy csomószor elgondolkoztam például én is, hogy mi alapján lett X ember Y film hősnője? Mostanság például így vagyok Rooney Marával, aki tetszett az új Rémálom az Elm utcábanban, de nem igazán értem a mai napig, hogy hirtelen világsztár lett belőle egy olyan szerepért, amit előtte Noomi Rapace háromszor eljátszott kibaszott jól. Utóbbi hölgy ezért semmiféle világraszóló elismerésben nem részesült… Nade visszatétérve a témához, Adam mozijáról viszont alig tudunk meg valamit: a címe elvileg The Sylvia North Story, de hogy ki ez a hölgy vagy hogy az egész miről szól, az nem derül ki. Amennyit látunk, az alapján akár egy ötvenes évekbeli mozisztárról is szólhat; Lynch újabb kérdése pedig az, hogy Tudjuk-e a címet? Elhangzik-e újra? Erre a válasz nem egészen tiszta. Egyszer nyilván elhangzik a cím, különben az awardspeculation.com-os kolléga honnan tudná, de hogy később említik-e megint, azt nem tudom. Ő még annyit tesz hozzá, hogy a Sylvia és Diane vezetékneve, a Selwyn nagyon hasonló, ezt mindenki a maga szájíze szerint értelmezheti. Szerintem ez vagy arra enged következtetni, hogy a film Diane tragédiája, amit Betty szemein keresztül látunk.

A sötét hajú nő – Rita/Camilla – maga a tökéletes rejtély. Ő sem ismeri a saját személyazonosságát, és ott van a baleset indítása, amikor is pisztollyal kényszerítik, hogy kiszálljon a kocsiból, ez pedig talán arra utal, hogy az a bizonyos belső kör juttathatta fel őt a mozicsillagok közé és most meg akarnak szabadulni tőle. De lehet bármi más is, végülis nem egyértelmű, hogy Rita színésznő-e, még ha Camilla az is. Ehhez az eseményhez tartozó nyom: Egy baleset borzasztó dolog… figyeld meg, hol történik! Ez egyértelmű, a Mulholland Drive-on, ami egy hosszú, szeles és kanyargós hegyi út. A metaforikus értelmezés szerint ez a hírnévhez vezető út, ami szintén hosszú, kanyargós, sötét és minden sarkon veszélyt rejt. Naomi Watts szerint Rita Betty/Diane fantáziaképe Camilláról, vagyis olyan, amilyennek a valódi szeretőjét látni akarja.

Todd McGowan, aki könyvet írt Lynch mozijairól, azt állítja, hogy a film első fele nem Diane hanem Rita fantáziája. Rita vizionálja Betty-t, hogy így próbálja meg túltenni magát a személyisége elvesztésén. Ezt az érdekes teóriát támasztja alá az is, hogy a kék doboz kinyitása előtt Betty eltűnik és Rita az, aki kinyitja a dobozt egy szőke parókában, ami Betty-re emlékeztető külsővel ruházza fel őt. A filmtörténész Steven Dillon szerint Diane az egykori szobatársából hozza létre Ritát – ez az a nő, aki a 12-es apartmanban lakik. Miután átmegy Diane-hez, hogy elvigye a cuccait, a köztük lévő feszültség az ajtó becsapódása után eltűnik és megjelenik a szerelemre éhes sötét hajú nő a semmiből. Vagyis talán az egykori szobatárs volt a valós szerető? Vagy az ő személyiségének jegyeit helyezi el Camilla testébe Diane és így hozza létre Ritát? Talán mindkettő igaz, talán egyik sem…

Ugyanakkor érdemes megfontolni azt a lehetőséget is, hogy Betty és Rita egy személy vagy eggyé válnak. Ez akár igaz is lehet, hiszen Rita valahonnan ismeri Diane Selwynt, aki ugyebár a valódi Betty; de az álomvilágbeli szőke nem ismeri saját valós személyiségét, tehát lehet, hogy valójában Diane önmagát Rita-ként képzeli el! Miután megtalálják az oszló holttestet, a menekülő nők képe szétesik, aztán újból összeáll. A szőke parókát viselve a két hölgy rendkívül hasonlóvá válik egymáshoz, ám aztán a sötét hajú leveszi mikor szeretkeznek és néhány elemző szerint ekkor válnak ténylegesen eggyé, merthogy innentől Rita lesz a domináns személyiség. Ezek után jön a félelmetes Silencio Klubos szekvencia, ahol Betty megtalálja a kék dobozt, ami a táskájába került. Az ekkor hallható szép, de mégis rendkívül ijesztő Llorando című dal a két nő szerelmének tragikus zenei megtestesülése, amit a szőke parókát viselő Rita és Betty könnyek között, megbabonázva hallgat. Aztán a nagynéni lakásán Betty eltűnik és a doboz kinyitásával a dal mondanivalója a kapcsolat megsemmisüléséről valósággá válik. Egy értelmező szerint a teljes Klub-jelenetsor és a zene maga is a főhősnők személyiségének porrá omlását mutatja be. Itt nincsen beszéd, csak a képek és a muzsika mesélnek. Lynch idevágó kérdése: Mikre lehet ráérezni, rádöbbenni a Silencio Klubban? Nos, ahogy az ördögi külsejű bemondó többször is emlékeztet rá minket: halljuk a zenét, de nincs zenekar; később pedig halljuk az éneket, de eltűnik az énekes – vagyis minden csak illúzió, semmi sem valóságos. A válasz tehát: minden, amit itt és idáig láttunk, az hamis; a képzelgés pedig véget ér, amint a kék kulcs felnyitja a kék dobozt.

Közjáték: A Winkie’s kajálda és a mögötte lakozó szörny. Valahogy nem értettem meg, kicsoda a férfi, aki fél a szörnytől, a másik viszont olyan, mint egy rendőrnyomozó. Ami tök poén, hogy sokkal később, már a valóságban Diane és a bérgyilkos találkozásakor a félős pasas éppen azon a helyen áll, ahol az álmában a “nyomozó” és a fekete bőrű kreatúra is visszatér még egyszer, kezében a kék dobozzal. Amiből aztán kiereszti a rémes lidércnyomásokká váló nyugdíjas párt, akikkel Betty együtt utazott a repülőn. Ha Diane az, aki a rémálmot látta/látja, akkor érthető, hogy ahogy majd a buliban, itt is egy ismeretlen arcot ruház fel egy személyiséggel: a kasszánál álló férfira vetíti ki saját félelmét, aminek megtestesülése maga a szörny. Viszont ekkor felmerül a kérdés, hogy kicsoda a “nyomozó” és ő honnan/hogyan kerül oda? Hol láthatta Diane ezt a pasast? Hogy a szörny tényleg létezik-e az nem biztos, de ő felfogható úgy is, mint a rémes valóság humanoid alakban. Hiszen amikor a doboz először kinyílik, akkor Betty és Rita megszűnnek létezni, csak a hideg, számító Camilla meg a meghasadt szívű, az őrülettel hadakozó Diane maradnak. Vagyis ez a valóság – elvileg. A doboz másodszor kiereszti a lidércnyomásokat, akik Diane bűntudatát jelképezik, szóval leszögezhetjük, hogy ahányszor a doboz kinyílik, a valódi hősnőnek szembe kell néznie a realitással; a rém pedig az illúziók (a Winkie’s) mögött rejlő valóság, amivel finoman szólva kellemetlen szembenézni. Van egy idevágó nyomunk is a direktortól: Figyeld meg az eseményeket, amik a Winkie’s mögött tanyázó emberhez kötődnek! Az awardspeculation.com magyarázata szerint az ideges férfi felfedezi, hogy a rémálma valóság, a szörny tényleg létezik és ezzel párhuzamosan Diane képzelt világa is horrorisztikus események színhelyévé válik, mielőtt összeomlik. Az újból felbukkanó szörny kiengedi a dobozból az idős párt, akik az ártatlanságot jelképezik és megtámadják a nőt, aki egy szörnyű tettet hajtott végre (felbérelte a bérgyilkost, hogy megölesse Camillát). Diane/Betty elvesztette az ártatlanságát, amit a sötét bőrű lény által jelképezett gonosz álom pusztított el.

Újabb közjáték: A rendező szálában van két részlet, amikor az említett három főhős közül egy sincs jelen, ezekben a belső körös emberek a főszereplők. Először láthatjuk, amint az eszpresszó-kedvelő Castigliani-testvér a főnöke elé járul. Míg a hollywoodiakkal való tárgyaláson erőt és legyőzhetetlenséget sugárzott magából, addig itt meghunyászkodva, már-már rettegve jelenik meg a megközelíthetetlen Mr. Roque előtt. Vagyis a maffiózó is csak ember, ő is áldozat és ha Adam teljes szálát Diane vizionálja, akkor ez bizonyítéka a nő azon meggyőződésének, hogy Camilla azért kapta meg a szerepet, mert mások döntöttek így. Ezt a folyamatot pedig nem lehet megállítani. A második apró mellék-jelenetben egy igazi hústorony verőlegény látogatja meg a rendező házát és őt keresi, de az nincs otthon. Ez a hatalmas ember pedig jelképesen és ténylegesen is bosszút áll Adam hűtlen feleségén meg annak szeretőjén, a medencetisztítón. Ez egy humoros kis szekvencia és bizonyítja, hogy Diane alapvetően hisz abban, hogy ahogy ő maga, úgy Adam is a körülmények összjátékának szerencsétlen prédája – alapvetően tehát kedveli a szemüveges fickót és szeretné azt hinni, hogy nem ő hozta meg azt a végzetes döntést… Az eszpresszós férfi egyébként ott van az eljegyzési partin, ezt pedig kétféleképpen lehet értelmezni: a maffia és a hozzá tartozó emberek csak a képzelet szüleményei, vagy ha tényleg léteznek, akkor oda is beszivárogtak.

Harmadik mellékjelenet: A kétbalkezes bérgyilkos. Ismét valami, ami csak úgy lóg a levegőben, de nagyon vicces. Nem tudjuk, ki a célpont, vagy, hogy mi van abban a kis fekete noteszben, amit el kell hoznia, a megbízót pedig csak sejthetjük. Talán a belső körösök azok, de nem biztos. Ennek a jelenetsornak csak később lesz igazán értelme, amikor a valós valóságban Diane találkozik a bérgyilkossal, aki tényleg az és megbízatást ad neki, hogy likvidálja Camillát. Itt nyer majd értelmet a kék kulcs is, de erről majd később. A felbérelt gyilkos bénasága szintén Diane kitalációja, aki abban bízik utólag, hogy talán a férfi elbukik majd és az általa megnevezett célpont életben marad.

Miután a doboz leesik a földre, Ruth néni megjelenik a szobába, körbenéz és mivel nem lát senkit, kimegy. Ez nagyon érdekes, mert csak ebből az apró részletből feltételezhetjük, hogy a helyszín vagy totális véletlen (szóval az idősebb nő és a szőke lány nem is ismerik egymást), vagy a jelenben már régen megváltozott a helyzet (Diane egykoron ott lakhatott, de aztán elköltözött, sőt, akár a gazdag rokon ki is tehette). Ha az utóbbi elgondoláson megyünk tovább, akkor felmerülhet, hogy Ruth néni esetleg rajtakapta Diane-t és Camillát (amennyiben a kapcsolatuk valóság és nem csak a szőke lány képzelte); de az se kizárt, hogy a lejtőn lefelé csúszó unokahúg nem tudott már beszállni a közös költségbe vagy egyéb problémái akadtak, amivel rossz hírét kelthette volna nagynénjének és ezért kellett mennie.

Jön az első valós helyszín, a 12-es apartman, ahol az álomvilágban rothadó hulla Diane Selwyn felébred és kiderül, hogy az ő idealizált változata Betty. A hulla lehetséges, hogy a befejezéskor megtörténő öngyilkosság folyománya, de talán csak a nő önutálatának megtestesülése. A lényeg az, hogy míg Betty üde, csinos és vidám, addig Diane nyúzott, depressziós és nem leli örömét az életben. A játékidő első felében felbukkanó 17-es apartmanbeli nő ismét megjelenik, mert már a másik realitásban kijelentette, hogy ő is látni akarja Diane Selwynt, mert egy csomó cucca nála van még, ugyanis lakást cseréltek. Viszont az is lehet, hogy együtt laktak, akár szeretők is lehettek és ebből a kapcsolatból lett az álombeli Rita (ahogy már feljebb írtam róla). De az is elképzelhető, hogy ez a hölgy csak azért van jelen, hogy még jobban érzékeltesse a szőke hősnő nyomorúságát. Amikor az unreális világban találkoznak, a nő elég rideg és unszimpatikus a két főszereplővel és ugyanilyen marad az ébredés után is. Nagyon érdekes, hogy ő az egyik olyan figura, aki mindkét világban változatlan. Amikor pedig Diane beengedi magához, akkor érezni lehet köztük a fennálló indulatokat, és amint a 17-es apartman lakója távozik a dolgaival, a semmiből megjelenik Camilla (vagy Rita?). Először odaadja magát a szőkének, aztán közli vele, hogy szakítaniuk kell – a két jelenet között pedig van egy furcsa váltás, amikor hirtelen Diane megszépül, aztán megjelenik a kék kulcs is, amivel tudatosul a lányban a bérgyilkos üzenete…

Még néhány nyom Lynch-től: Figyelj a vörös lámpaernyő felbukkanására! Ezt én kétszer láttam, egyszer az elején van, csöng mellette egy telefon, de ha jól emlékszem, nem mutatják meg, ki veszi fel. A lámpaernyő mellett hamutál, abban egy rakás csikk. Még egyszer megjelenik ez a tárgy a valós világban is, ám akkor se emlékszem, ki veszi fel a csöngő telefont – aki szemfüles, az itt besegíthetne:) Hova ment Ruth néni? Ha az elején ügyesek vagyunk, elcsíphetjük a beszélgetést a taxisofőrrel, ekkor derül ki, hogy Kaliforniába utazott egy filmforgatásra. Most felmerül, hogy van-e köze neki Adam mozijához, de erre semmilyen utalást nem kapunk. Figyeld meg a hamutál, a köpeny és a kávéscsésze felbukkanásait! Én magam az említett lámpás részekben kiszúrtam a hamutálat, a köpeny pedig Diane-en van a végén és Ritán az elején. Az awadspeculationös kolléga azt mondja, hogy ez a három tárgy az, amiért a volt szobatárs átmegy Diane-hez, de ha megnézzük, ez nem igaz, mert egy doboznyi tányért meg egy lámpát visz el – bár talán a kávéscsésze az mégiscsak köztük van… Viszont a köpenyt és a hamutartót tutira nem viszi el. Szerinte ezek a cuccok az álomvilágban Betty-t (Diane jobbik énjét) ébresztik rá arra, hogy amit itt lát, az kötődik a valósághoz is – konkrétan a hullánál találja meg ezeket, ha hiszünk az elemzőnek. A holttest pedig elborzasztja a szőke nőben megmaradt maradék ártatlanság inkarnációját – Betty-t. Még valami (saját gondolat): A vörös lámpafény egyértelműen utal valami tiltottra, hiszen a kuplerájokkal tarkított városrészeket nem véletlenül hívják piroslámpás negyedeknek; de a zebrán is akkor állunk meg, ha a piros jelzést mutatják felénk. Lehetséges, hogy a lámpa és a hamutartó egy motelszobában állnak, ahol a “szerelmespár” találkozgat, de lehetnek a bérgyilkos “telephelyén” is. A kávéscsésze vagy inkább bögre Diane kezében van a végén, és Rita is iszik belőle, amikor Coco észreveszi. Tehát egyértelmű, hogy mindkét világban ott vannak és a hősnők használják őket, találkoznak velük.

Három kérdés, amit a forrásul használt kartárs tesz fel: Miért kopog be az őrült nő Betty-hez? Szerintem ez tök egyértelmű, hiszen ő maga mondja meg, hogy beszélt Ruth nénivel, aki a barátnője és mindkét idős hölgy tudja, hogy a szőke lány rejteget valakit a lakásban, akinek nem szabadna ott lennie. Így a nagynéni hazatelefonál Kaliforniából a bolond öregasszonynak és elpanaszolja neki az aggodalmát, ő pedig megy és utánajár. Ugyanakkor bennem felmerült, hogy ez az idős alak egykoron maga is színésznő volt és hogy ide jutott az út végén, szóval egyfajta elrettentő példaként van jelen. Mi A Cowboy rejtelmes üzenetének lényege? Én így értelmezem: “El tudunk lehetetleníteni, ha akarunk. Ma kaptál ebből egy kis ízelítőt. De adunk neked még egy esélyt, viszont ha átbaszol minket, még rosszabb lesz. Akkor ismét eljövök és meglátjuk, abban az állapotban eleget teszel-e a felkérésünknek. Ha nem, akkor én magam intézlek el. (Vagy: Akkor már csak a temetéseden találkozunk.)” Betty miért a los angeles-i repülőtér felső szintjén távozik az épületből, amikor az érkezők igazából alul mennek ki? Ez akár hiba is lehet, de nem kizárt, hogy azért, mert így mutatják nekünk, hogy BElép az álomba, ahol a dolgok másként működnek, mint a valóságban.

Az egész mozi egyik sarkpontja a két hősnő ágyjelenete, ahol egy időre el lehet felejteni a szörnyű, fojtogató atmoszférát és a félelmet. Egy névtelen forrás azt írja: “a jelenet fülledtsége olyan erős, hogy kiterjed az egész mozira, kiszínesítve az összes addigi és minden utána következő részletet”. Naomi Watts szerint “Ezek a lányok fülig szerelmesek egymásba és az egész meglepően erotikus volt.” (Úgy van:D) Laura Harring így beszélt erről: “A szerelmi jelenet a szemeim előtt kelt életre. Rita nagyon hálás Betty-nek a segítségért, szóval azt mondom neki: jó éjszakát, és köszönöm; a lehető legőszintébben, aztán megcsókolom és ez a köztünk vibráló energia átveszi felettünk az irányítást. Persze nekem amnéziám van, így nem tudom, voltam-e már nővel azelőtt is, de szerintem valójában nem vagyunk leszbikusok.” Egy Heather Love nevű hölgy analízisében ezt írja: “A kritikusok dagonyáztak a film részletes és a hosszú szexjeleneteiben, mintha csak egy versenyen lennének, ahol az dől el, ki tudja a legjobban élvezni a nők közti szexuális vágy eme ékes példáit a legjobban.” Love azt is megállapítja, hogy egy klasszikus leszbi-klisét használnak fel itt is a készítők, ami gyakorta felbukkan a mozi és az irodalom világában: a lenyűgözően szép és könnyen megkapható Camilla visszautasítja Diane-t Adamért – a heteroszexualitás győz a tiltott szerelem felett. AMulholland Drive szerelmi szálára a közönség reakciója az volt, hogy a két (vagy négy?) nő közti kapcsolat “egyrészt a legizgatóbb dolog a világon, másrészt viszont alapvetően nagyon szomorú és egyáltalán nem erotikus [mivel] a heteroszexuális rend visszaállítja önmagát, ez pedig összetöri az elhagyott nőt”.

Cselekmény szempontjából a negatív mélypont a végső buli, ahol szembekerülünk a borzasztó valóság képeivel. Látjuk, hogy ami eddig történt, az gyakorlatilag teljes egészében ennek a rendezvénynek az allegóriája, az itt megforduló arcokból lettek a rosszfiúk (a szőke Camilla Rhodes, az eszpresszós férfi, a Cowboy) és hogy valójában mindössze arról van szó, hogy a Betty-hez hasonlóan ambíciótól fűtött Diane-nek nem sikerült képzelt alteregójához hasonló tehetséggel produkálnia magát, ezért nem kapta meg az álomszerepet. Azt, ami a valódi Camillát az egekig emelte. Camilla aztán segített Diane-nek néhány dologban, de a kapcsolatuk szempontjából inkább csak bántotta. Kérdés, hogy vajon a két nő közti viszony a valóságban is megtörtént-e vagy csak Diane “szerelmes” Camillába – vagy inkább a tehetségébe, a státuszába és a vagyonába. Diane Camilla akar lenni, ezért alakítja át magát Betty-vé, de még ekkor is szembe kell néznie az igazsággal, miszerint akármit is tesz, a filmhez mégiscsak a másikat fogják szerződtetni. Vagyis Naomi Watts karaktere a kezdetektől fogva bukásra ítéltetett, már csak azt kell megfejteni, hogy a két hősnő szerelme tényleg megtörtént-e vagy sem.

Ha igen, akkor teljesen érthető, hogy az összetört szívű szőke úgy érzi, hogy a másik mindenét elvette, hiszen övé a szerep, amiről álmodott; feleségül mehet a Diane számára is szimpatikus rendezőhöz; övé a pénz, a siker és a csillogás – ráadásul visszautasítja az egykori szeretőjét. A bulin lévő különös pillanat, amikor az Adam karjaiba simuló barna Camilla megcsókolja a szőke Camillát, talán csak Diane fejében játszódik le és arra utal, hogy mennyire mocskosnak, könnyűvérűnek és gátlástalannak látja a sötét hajú nőt. De amennyiben ez tényleg lejátszódik, akkor a valóság sem a valóság, merthogy itt is azt látjuk, amit a főszereplő.

Ha a szerelem nem igazi, akkor pedig Diane egyszerűen őrült. Megbomlott az elméje a valósággal folytatott reménytelen küzdelme során, ahol sem a munkában, sem a magánéletben nem sikerült megtalálnia a boldogságot. Lehetséges, hogy Camillával csak felszínes ismeretségben vannak, néha együtt dolgoztak és a sötét hajú nő remek eredményei miatt a boldogság megtestesülésévé vált a szőke számára. Vagyis ha megkapná Camillát (azzá válhatna, ami ő), akkor boldog lehetne. De mivel a valóságban nem lehetséges, hogy eggyé váljanak, így Watts figurája beleszeret Harringébe, vagy valami olyat érez iránta, ami leginkább a szerelemhez hasonlítható. A másik pedig talán egyáltalán nem érdeklődik saját neme iránt, lehetséges, hogy hűséges az igazi szerelméhez (Adamhez) és emiatt újabb kudarccal ajándékozza meg Diane-t. Sőt, ő lesz mindaz a bánat, fájdalom és bukás, amiket a főhősnő átél, így végül, amikor már nincs tovább számára, egyetlen megoldásnak azt látja, ha elpusztítja Camillát – ténylegesen.

Akármelyik változat is a valódi, ezután jön a lényeg, az egész történet mozgatórugója, a bérgyilkos felfogadása, amit a kék kulcs jelképez. Az egyetlen 100 %-ig reális pillanat ez, amikor leesnek a tányérok és láthatjuk, hogy a Winkie’s felszolgálónőjét Betty-nek hívják, az eddig Ritának hitt nő valójában Camilla Rhodes, a bérgyilkos tényleg bérgyilkos és ott áll az ijedt férfi a kasszánál. Diane ekkor végső elkeseredésében megbízást ad “szeretője” meggyilkolására, a bérgyilkos elfogadja a megbízást és kijelenti, hogy ha sikerrel elvégezte a munkát, becsempész Diane-hez egy kék kulcsot. A szőke nő még rá is kérdez, hogy mit nyit ki, mire a férfi csak nevet. Ez megmagyarázza később a kék kulcsot az asztalon és a különös alakú másik, azonos tárgyat Rita táskájában. A kulcs tehát Camilla halálát jelenti, Diane bűnét és a visszafordíthatatlan tragédiát. Lynch is felteszi a kérdést: Ki adja a kulcsot és miért? Külföldi kollégámat a hősnőhöz hasonlóan összezavarja a kulcs jelenléte a bérgyilkosnál, de abban biztos, hogy a kék doboz maga Pandora szelencéje, ami a kinyitásakor magába szippantja a nézőt, átviszi az álomból a valóságba. Onnantól kezdve már nem Diane fantáziáit látjuk, hanem a ténylegesen megtörtént dolgokat, amik szerinte gonosz, borzasztó, de igazságos események. A bérgyilkos maga is egy átjárót nyit ki, a kulcs jelkép, miszerint a megbízatással Diane átlép egy határt, átengedi az irányítást a személyisége sötét oldalának. A nő egy borzalmas dolgot akar végrehajtatni és aztán később sem tesz semmit, hogy megakadályozza annak megtörténtét. Szóval ha az ő változatát fogadjuk el, akkor a kulcs a főszereplő lelkének sötét oldalára vezető átjárót nyitja meg.

Ahhoz, hogy jobban megértsük Diane-t, el kell gondolkoznunk azon, hogy mi van akkor, ha a Betty-vízióból mégiscsak igaz valamennyi? Lehetséges-e, hogy az igazi Camilla valami fondorlat és nem a tehetsége révén érte el sztár-státuszát? A rendező is ugyanerre akar rávezetni minket, mikor megkérdezi: Csak a tehetsége segítette Camillát az előrejutásban? Az awardspeculation azt írja, erre a kérdésre csak akkor tudunk válaszolni, ha kikötjük, hogy két Camilla létezik. Az álomvilágban ezen a néven létező nő a partin megforduló egyik alak, akit igazán nem is ismerünk meg – a valós személyiség nevét megkapva ő válik a legfőbb gonosszá Betty szemében. Az igazi Camilla az álomban Rita, a valóságban pedig Diane torz világképe miatt úgy látjuk, hogy tényleg nem a színésznői kvalitása miatt jutott az ő szerepéhez, hanem máshogyan. Talán a kapcsolata Adammel csak a véletlen műve, de lehet, hogy mégsem, az is benne van a pakliban, hogy elcsábította a rendezőt, akinek a végső döntés joga a kezében volt és így lett belőle sikeres csillag Hollywood egén. A játékidő unreális első feléből kiderül, hogy Diane teljesen biztos abban, hogy a szerepet kizárólag mások hibájából nem ő kapta, külső erők tették tönkre a karrierjét (a maffia). Vagy Camilla könnyűvérűsége, aki mindenkinek odaadta magát a győzelem érdekében. Nehéz eldönteni, mi az igazság, de feltételezhetjük, hogy a valós hősnő úgy látja a dolgokat, ahogyan akarja, nem pedig ahogy azok megtörténtek, de még akkor sincs egyértelmű, megdönthetetlen bizonyíték Camilla “tisztaságát” illetően. Mindesetre a szereposztó díványról gyakran jutnak előre azok, akik nem is értenek az adott feladathoz, viszont hajlandóak odaadni magukat a megfelelő embereknek…

Néhány átfogó értelmezése a filmnek:

Ezt egy fórumon találtam, sajnos a forrást elfelejtettem lejegyezni:

“A film első két órája bizonyos értelemben egy fantázia. Egy álom, amit Betty (igazából Diane) talál ki, hogy racionalizálja az életében történő iszonyatos eseményeket, amiket a játékidő második felében láthatunk. A valóságban Diane Kanadából érkezett Los Angeles-be, hogy hírnevet szerezzen magának. Egy meghallgatáson találkozott Camillával (Rita az álomban), akibe beleszeretett, és aki aztán megkapta a szerepet, hozzáment a rendezőhöz, majd gazdag és híres lett. A magát megvetettnek képzelő és féltékeny Diane megöleti barátnőjét, de annyira elviselhetetlenné válik számára a bűntudat, hogy önmagával is végez. Még mielőtt meghal, elképzel egy józanabb világot (a film első felét), ahol Rita a magatehetetlen (az amnéziája miatt), ahol Betty a kitűnő színésznő (mindenkit lenyűgöz a meghallgatáson), ahol a maffia miatt veszít el egy szerepet (nem saját hibájából) és ahol Lynch jópár ütést bevisz a hollywoodi életstílust éltetőknek.”

dusken írja a http://forum.hyeclub.com/showthread.php/3024-Dissecting-quot-Mulholland-Dr.-quot webcímen található fórumban (innentől részletek következnek a véleményéből):

“A baleset egy kibúvó (Diane) számára, hogy “visszahozza az életbe” halott barátnőjét és feloldozza magát ebben az álom-életben, mivel a valós élete zátonyra futott. Szerencsétlenségére az álomvilág maga a Diane-személyiség megtalálására irányuló kereséssé alakul át és ahogy a realitás kis emlékeztetőkkel betör az illúzióba, az lassan összeomlik. Az első ilyen a Silencio Klub, ami metaforája a komplett álomvilágnak. Itt Betty rángatózni kezd, mert a klub megrengeti az eddigi világnézetét, azt, hogy hogyan észlelte a környezetét. A másik emlékeztető a kék doboz. Nem is igazán maga a doboz, hanem a kulcs, ami kinyitja; mert ez eszébe juttatja a valódi Camilla halálát. Az egész vízió kutatás a szerelem után; egy menekülés a valóság elől az idealizált Hollywoodba, aminek a részévé akart válni, mikor megérkezett oda. (…) Hogy szimpatizált-e a rendezővel? Naná, hogy igen. Ha te szimpatizáltál vele, akkor ő is. Erre bizonyíték például a hosszasan egybefonódó tekintetük a próbán és az, hogy bármit is érez, Diane mégis elmegy az eljegyzési partira; vagyis megbékél a gondolattal, hogy Camilla és a direktor egybekelnek. (…) Lynch a kék színt a feszültség vagy a változás érzékeltetésére használja. Ezen túl gyűlöli az álomgyárat, és erre vonatkozóan nagyon nyíltan felvázol egy mellékszálat. Vagy lehet, hogy a fő szál is erről szól… (…) A film legerősebb allegóriája a férfi a Winkie’s mögött és az események, amik körülötte történnek. Ez az, azt hiszem, ahol David Lynch nyitva hagyja az értelmezés lehetőségét; ez az üzenet, ha így jobban tetszik. Bár az alkotónak van egy saját értelmezése; mégis, az, hogy mit jelképez ez a férfi, csak a nézőn múlik és azon, hogy ő saját maga hogyan reagál a film tényleges tartalmára. Talán az emberi psziché egyik formája ő? Vagy maga Hollywood?(…) Ez a történet egy rendkívül zaklatott, saját álmában elveszett nő pszichológiai portréja. Nem egy sor véletlenszerű dolog, amik csak azért vannak, hogy felkavarjanak; nem az emberi lét bemutatása a káoszon keresztül és nem egy rejtjelezett filozófiai üzenet. Csak egy szerencsétlen szelete az emberi létezésnek, amit gyönyörűen mutat be. Ez a filmes tökéletesség.”

Reagálva a Mulholland Drive-ban fellelhető ellentétre a mozis nosztalgia és a rothadó Hollywood között, Steve Dillon egyetemi professzor azt írja, hogy a mű kritikája a hollywoodi kultúrának, és elítéli a “cinephiliát” (a filmkészítéssel kapcsolatos erőteljes érdeklődést és az erről szóló álmokat). Laura Harring ezt mondta a történetről: “Amikor először láttam, úgy gondoltam egy sztori a hollywoodi álmokról, illúziókról és megszállotságról. Az a fő lényege, hogy semmi sem igazán az, aminek látszik; főleg a hollywoodi sztár, mint olyan, nem az. Miután másodszorra meg harmadszorra is megnéztem, úgy gondolom, az identitásról szól. Tudjuk, kik vagyunk? Aztán elkezdtem különböző dolgokat látni bele… Nincs rossz vagy jó mondanivalója vagy értelmezése. Egy film, ami mérlegelésre késztet, meg arra, hogy kérdéseket tegyél fel.” A legnépszerűbb elmélet szerint a játékidő első fele Diane álma, a második a valóság. A filozófus és filmelemző Robert Sinnerbrink megjegyzi, hogy ezt az értelmezést aláássák a képek, amiket Diane öngyilkossága után láthatunk. (A füstbe burkolózó ágyat, Rita és Betty elmosódott képével, majd a Klubban a hölggyel, aki annyit mond: Silencio! és a kép elsötétül.) Ugyanakkor van egy teória, miszerint a narratíva egy Möbius-szalag; se eleje, se vége. Rita és Betty meg Camilla és Diane élhetnek két párhuzamos dimenzióban, ami néha keresztezi egymást. Az ismétlődő utalások ágyakra, hálószobákra és az alvásra megerősítik az álom-elméletet, de hogy ki az álmodó, azt nem tudhatjuk biztosan. David Roche filmelemző megállapítja, hogy a Lynch-mozik nem csak detektív-történetek, hanem a közönséget magát is belekényszerítik a nyomozó szerepébe, hogy megtalálják a történet értelmét. Többféle rejtély is van a műben, amit a karakterek nem válaszolnak meg, mert zsákutcába futnak, ahogy Rita és Betty vagy engednek a nyomásnak, ahogy Adam. Bár a közönség még mindig küzd, hogy értelmet találjon a káoszban, a szereplők maguk már letettek ugyanerről. Vagyis, ahogy Roche mondja, a Mulholland Drive rejtély-film; de nem azért, mert megadja a választ a közönségnek, hanem, mert rejtélyek sorozata, amit a“megfigyelő-detektív vágya tart össze, hogy értelmet találjon benne”.

A film második felét sokan a valóságnak állítják be, de az itt alkalmazott mozis technikák azt sugallják, hogy ez a rész is van annyira szürreális, mint az ezt megelőző. Diane jeleneteit változékony vágási módszerek és sötétebb látványvilág jellemzik, amik szellemi és testi leépülését hangsúlyozzák ki. Ellentétben a kék doboz felnyitása előtti Betty szekvenciáival, amikben még “a legegyszerűbb színek is mintha ragyognának”, a két hősnő fényt sugároz magából, a jelenetek közt finom átmenet van, amikor hegyeket, pálmafákat meg Los Angeles épületeit mutatják. A későbbiekben hangokkal lépünk át egyik részletből a másikba, ráadásul általában ezen hangok forrásait nem is láthatjuk (pl. Camilla partiján az összetörő tányérok csörömpölése átröpít minket a Winkie’s-be, ahol Diane és a bérgyilkos tárgyalnak, amikor a pincérnő leejti a tányérokat). Lynch máshol is játszik a hallható elemekkel, például ismét a Winkie’s-nél, ahol előbukkan a szörnyeteg, ekkor valami természetfeletti hanghatás elnyomja a valódi zajokat; a legutolsó jelenetben pedig a lezáráskor elhangzó “Silencio!” véget vet mindennek. Ruth Perlmutter írónő írja: “A színjátszás, az álmok, az identitás keresése és a meg nem határozott személyiségtől való rettegés véget érnek, amint a film is véget ér és így nem marad más, csak csönd és enigmák.”

Van néhány kulcsjelenet/fő karakter, amiket/akiket egyesek így, mások úgy értelmeznek, most következik néhány belőlük.

Egy teória szerint Diane nem Betty valódi énje, hanem az, amivé Hollywood tette a lányt, miután túl sokáig élt ott. Az író Valtteri Kokko három metafora-csoportot különböztet meg a filmben: az azonos színészek által játszott doppelgängereket (egy test, több karakter), az álmokat és egy mindennapos tárgyat (a kék dobozt), ami Rita eltűnéséért felelős, meg ami visszatéríti Diane-t a valós életébe. Betty szereplőválogatásán a lányból előtör az elementáris szexuális erő, amivel mindenkit elbűvöl, ám amint a meghallgatásnak vége, visszatér a már ismert ártatlan szőkeség. Valaki megállapította, hogy ez az idáig rejtett hatalom a lányban elhomályosítja Ritát, mert míg addig a pillanatig ő volt, aki sötét titkot rejtegett, mostantól Betty lesz az – ez pedig egy jó példa a Lynch-karakterek megtévesztő mivoltára. Ruth Perlmutterben éppen emiatt felmerült a kérdés, hogy nem lehetséges-e, hogy Betty csak eljátssza Diane-t – egy álomban vagy egy film paródiájában, ami végül ellene fordul.

Diane vágyódása Camilla után lehet a nárcizmus megtestesülése is, hiszen a sötét hajú nőben egyesül mindaz, amivé a szőke akar válni. Jeff Johnson, a Lynch-filmek morális kérdéseit boncolgató könyv szerzője mégis azt állítja, hogy a mozi második felében kizárólag Diane az, aki még mindig hű az elveihez: “egy rendes ember, akit megrontanak a háttérben álló gazemberek, akikkel tele van a filmipar”. Amint a lány megszabadul Camillától, a morális berögződései (a bűntudata és a félelme) megölik őt. Rita talán a szőke lánynak a valódi sötét hajú nő iránt érzett törékeny vonzalma emberi alakban. A játékidő második felében Camilla az árulás, a megalázás és az elhagyás szimbóluma, aki kiszívta az életet Diane-ből, ezzel frusztrációinak céltáblájává vált. A két nő egymás szöges ellentéte a “valóságban”. Adam sokra tartja saját magát és ehhez mérten igencsak parádézós típus (gondoljunk a házára, a kocsijára), viszont ő az egyetlen, akinek a személyisége a két “valóságban” ugyanolyan marad. Coco a játékidő első felében a gondnoknő, Hollywood idős őre, aki vigyázza és segíti a szőke lányt. A doboz kinyitása után viszont Adam anyjává válik, aki ellentétje a gondnoknak, lekezelő és érdektelen – Diane neki meséli el, hogyan került Camilla farvizére az álomgyárban és ez végülis a valódi eseménysor, ami eljuttat minket a partira. És ha már ott vagyunk, vizsgáljuk meg az egyik legérdekesebb, legmegdöbbentőbb pillanatot, amikor a rendező balján ülő valódi Camilla a férfi ölelésében megcsókolja a szőke álombeli Camillát, majd mindketten Diane-re mosolyognak. Franklin Ridgway filmkritikus szerint ez a részlet annyira “kegyetlen és manipulatív”, hogy felmerül a kérdés, vajon a sötét hajú nő tényleg ennyire romlott, vagy csak a szőke paranoiája miatt látjuk eképp? Ez egyébként az egész filmben az egyetlen alkalom, mikor a két különböző színész által játszott karakter egy helyen megjelenik, együtt (Camilla és Camilla). A Cowboy azzal fenyegeti meg a rendezőt, hogy ha rosszul választ, még kétszer találkoznak, és ez a furcsa külsejű idegen valóban feltűnik még kétszer, ám immár Diane-nek – talán a nő rossz választásainak emberi allegóriájaként?

Bennem egyetlen kérdés merült fel, ami talán nem is fontos, de engem mégis érdekel. Kicsoda a nő a Silencio Klub erkélyén, aki a végén lezárja az egész művet? Aki tudja, kommenteljen!

Végezetül annyit, hogy a The Guardian által megkérdezett 6 kritikusból 3 azt mondta, nem kell túlanalizálni a filmet; a wikipedia szerint pedig “Hiába szaporodnak gombamódra az elméletek, máig nincs egyetlen magyarázat sem, ami minden elvarratlan szálra és nyitva hagyott kérdésre kielégítő válasszal szolgálna.”. Remélem azért aki a végére jut ennek a kimerítő olvasmánynak, az talál egy-két érdekes ötletet, esetleg néhány kérdésére választ is kap:)

“Silencio!”

tvshaman

2 Comments on "A Mulholland Drive értelmezéséről"

  1. megnevezhetetlen | 2012-04-26 at 02:19 | Válasz

    Nekem első alkalommal is fordítva tűnt (bár ez bizonyos szempontból ellentétes Lynch gondolatvilágával): én úgy véltem/vélem, az első rész a realitás, a második pedig egy “látomás” arról, mi vezetett odáig. Betty és “Rita” ugyebár nyomoznak az utóbbi múltja iránt, így jutnak el Diane holttestéhez is. A kék kulcs és a kék doboz elhozza nekik az igazságot: eggyé válnak (nem véletlenül feltűnő a szőke Betty és a parókás Rita hasonlatossága; ekkor már egy hullámhosszon vannak) és Diane-ként kénytelenek átélni azt, ami Camilla/Rita bukásáig vezetett. A végén a fény lehet a tudás világossága és a megváltás fénye is (ld. még TP – Tűz, jöjj velem), a kékhajú nő pedig afféle néma “kalauz”, aki jelenlétével jelzi a történet sarokpontját és le is zárja azt (én azon se lepődnék meg, ha a klub az övé lenne… 🙂 )

    • Érdekesen hangzik. Én csak a Dűnét láttam még Lynch-től, úgyhogy pl. ez a fény-motívum egészen új nekem:)
      Köszönöm!

Leave a comment

Your email address will not be published.


*