Exitus Interruptus (2006) (A halál csak a kezdet)

Filmünk valahol a torture (horror és a leszbikus) pornó határán helyezkedik el, élvezeti értéke viszont nagyjából a nulla felé konvergál. Egy gagyin megszerkesztett, kvázi igencsak amatőr szagú német iszonyat, klasszikus horrorfilmes nyúlásokkal, bájos hölgyek szexuális aktusaival meg persze  kihagyhatatlan, öncélú és obszcén kínzásokkal, már ami a latexmaszkos gyilkosunkat illeti. Egyszóval felejtős.

Főszereplő csajt, Manuélát pár évvel ezelőtt elrabolta egy idegen, aki többször jól megkeffentette, de ő megszökött, nem mellesleg pedig kinyírta, majd elföldelte a tagot. Manapság pszichológushoz jár, ugyanis nem tudja megemészteni a múltbéli traumákat, rémálmok gyötrik meg hasonlók. Egyedüli ellenszernek a csaja minősül, akivel már a film első tíz percben egy jó kis leszbi-pornót produkálnak.

Egyik este buliba mennek, ahol a csajvécében – egy nyalakodó pár kivégzése után – Manuélát elrabolja egy idegen, de nem is akárhogy: miközben szegény csajszikám a budifülkében reszket, az idegen felülről egy hurkot akaszt a nyakába, s míg csajunk a fulladással van elfoglalva, ő szépen besétál (?) és elkábítja egy ronggyal… zseniális!! Hősünk egy elmebetegeknek kijáró erdei rezidencia egyik leépült szobájában ébred, de nem sokáig kell félnie, mert az időközben szintén elrabolt barátnője is megérkezik. Ezután nevetséges maszkot viselő elrablója felfedi kilétét – nem más, mint a pszichológusa, aki valójában a Manuélát megerőszakoló csávó öccse, ugye micsoda fordulat!! – majd sok-sok pajzán dologra kényszeríti a hölgyeket. Kedvencem, amikor Manuélának rohamtempóban (egy percen belül) kell a szájával  elélveztetnie a csávót, különben az p*nán lövi a barátnőjét…

Hogy is mondjam, ritka rész a filmben, amikor a csajokon ruha van, s bár nem rossz dög egyik sem, még emiatt sem érdemes megnézni. Andreas Bethmann nevű úriember, aki ezt az egészet elkövette – és bizony mondom, még komolyan is gondolta!! – nem átallott lopni olyan klasszikusoktól, mint a Texasi vagy a Psycho, hogy “ötletesen” kitöltse ezt a majdnem két órásra nyújtott, baromi amatőrnek tűnő, egyébiránt pedig unalmas szart. Ha valakinek még ezek után is örömet okoz megnézni egy halottal történő oriális szexet vagy egy játék baba lábával történő kielégítést, akkor csak hajrá, különben felejtsétek el azonnal!

Értékelés: 4/10

eyescream

Be the first to comment on "Exitus Interruptus (2006) (A halál csak a kezdet)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..