Tremors 4: The Legend Begins (2010) (A legenda elkezdődik)

A széria egyre hanyatló színvonalú, blődebbnél-blődebb folytatásai után egyetlen valamirevaló lehetőség a földalatti szörnyek eredettörténetében mutatkozott, s bár borítékolható volt, hogy ez a kizárólag DVD-re legyártott, szintén Michael Gross főszereplésével készült negyedik rész sem kecsegtet majd semmi korrektnek nevezhető momentummal, azért mazochista énemet előszedve, mégis nekiálltam…

Egy Rejection névre hallgató városkában bányaszerencsétlenség történik, aminek hatására az ott lakók nagy része olajra lép. Ezt megtudván a településre érkezik a bánya tulajdonosa, bizonyos Hiram Gummer. Nagyvárosi léthez szokott úri attitűdje lévén ő lenne a humor forrása, de leginkább csak olcsó pojáckáskodásra futja tőle, ami aztán kurvára nem vicces, sőt siralmas.

Pár megmaradt munkással kimennek a bányához, hogy levadásszák a katasztrófát előidéző állítólagos szörnyet, mire Gummer és egy másik főhős kivételével mindenki áldozatul esik a fenevadaknak, merthogy több is van belőlük. Gummer ezután felbérel egy messzi földön híres mesterlövészt – ő egyébként filmünk második leggázabb karaktere -, hogy nyírja ki a dögöket, de persze őt is hamar felfalja az egyik példány. Némi drámai hatásszünet után (Gummer otthagyja a kompániát, jaj, most mi lesz velük?!) végső küzdelemre a városkába csalogatják a szörnyeket, ahol mindenféle extra fegyverzettel irtják ki őket, és véget ér ez a szerencsétlen film.

Igazából semmi újat nem nyújt ez a negyedik rész; ugyanolyan ócska, mint az összes többi folytatás, sőt, ha engem kérdeztek, negatív szórakoztatási funkciója miatt szerintem még aljasabb! Michael Gross-t csak nem hagyták békén, így kénytelen volt eljátszani saját ükapját, amiről csak annyit, hogy borzasztó! Az épületekről például már az első percben lerí, hogy szedett-vedett olcsó díszletek, de lényegében az egész film „vadnyugati atmoszférája” úgy röhejes, ahogy van. Benny Hill híres futkosásait többre értékelem ilyen díszletek között, mint ez az egész másfél órát. Horrornak egyáltalán nem horror, a humorosnak szánt dolgokon meg kb. sírni lehet, a néha felbukkanó akciók pedig mega-gagyik. Annyira elcsépelt és szar jeleneteket hoz, hogy igazából senkinek nem merem ajánlani, egyszerűen végig büntet! – Egyébiránt pedig végére értem a sorozatnak, és merem remélni, hogy a jövőben több bőrt már nem húznak le a drabálokról…

Értékelés: 5/10

eyescream

Be the first to comment on "Tremors 4: The Legend Begins (2010) (A legenda elkezdődik)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .