Microwave Massacre (1983)

„The worst horror movie of all time” – hirdeti a borító, és igen! Ez tényleg mindenidők egyik legrosszabb horrorja, bár a műfaji besorolás nem szabad komolyan venni, még Troma szinten sem állja meg a helyét!

Donald építkezéseken dolgozik, ő kezeli a markológépet és nagy bánatára a nehéz fizikai munka után jövő éhséget nem tudja legyőzni, mert a felesége nem tud főzni, és állandóan kísérletezik, egyszerű szendvics elkészítése is gondot okoz neki, így fordulhat elő, hogy egy jól megtermett, komplett tarisznyarák kerül a zsemlébe. Egyik részeg este betelik Donaldnál a pohár és megöli kedves nejét. Feldarabolja, és az asszony szorgos kezei által elkészített, már több napra előre becsomagolt szendvicsek mellé rejti a hűtőbe, alufóliába gondosan becsomagolva. Éjszakai nassolás alkalmával viszont, félálomba nem egy salátával, hússal megrakott körözöttes szendvicset, hanem az asszony karját veszi ki a fagyasztóból. Így merülhet ki a baleseti kannibalizmus bűntettének ténye, de emberünknek ízlik az emberi izület egyéni íze, így miután a nej elfogyasztásra került – akivel még a melós pajtásokat is megkínálja -, újabb nőket kell legyaknia.

A címben szereplő mikrohullámú alatt ne egy hagyományos 50 centis masinát, hanem egy bazi nagy, konyhát elfoglaló ipari méretű gépezetet képzeljünk el, és természetesen a testrészek melegítésére használják, így inkább hatásvadászat célját szolgálja a cím. Szerencsétlenségére Donaldnak pacemakere van, így miután sok időt tölt el a mikrohullámú sütő előtt, szíve feladja a terhelést, holtan esik össze.

Teljesen amatőr munka, rendezőjéről mindent elárul, hogy több mint húsz év múlva rendezett újra filmet The Naked Monster címmel, amit még Ed Wood is állva tapsolna!

Igazából vannak benn poénok, már az indulás fenomenális, John Waters találkozik Russ Meyerrel, egy tényleg vigyorgást kiváltó felvezetés erejéig. Tovább ez a „kreativitás” nem nagyon tart ki, összességében tényleg kontár munka. A főszereplőt konkrétan a mikró lejátssza, a végtagokat pedig egy ruhaüzletből kidobott próbababák testrészei adják. A Donaldot alakító Jackie Vernon utolsó filmje volt, és ez a mackós kinézetű, egyszeri ember ad egy fajta bájt az egésznek. Bizonyos szempontból szórakoztató, de nem véletlen a titulus, ez valóban mindenidők legrosszabb horrorjainak egyike, de dögöljek meg ha nem élveztem nézni! 🙂

Értékelés: 2/10 mint trash: 7/10

 

Miskei

Be the first to comment on "Microwave Massacre (1983)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .