Holtak világa – Kozma András naplója

Jó pár hónap eltelt már, mióta elolvastam az első magyar zombiszéria bevezető kötetét, a Holtak Világa – A jóslatot, és a szerzőpáros, Lengyel Dávid és Kuba Richárd azóta, amellett hogy készülnek az első kötet külföldi publikálására és folyamatosan dolgoznak a folytatáson, megjelentettek egy kicsivel több mint nyolcvan oldalas kiegészítő kötetet, a Jóslatból ismerős kis naplót. Néhány hete sikerült ezt is személyesen átvennem, és most, egy kis késéssel összegezném róla tapasztalataimat.

Egy kis bevezetés arra az esetre, ha valaki még nem hallott volna a Holtak Világa sorozatról, és az oldalunkon fent levő bemutatót is elfelejtette volna elolvasni: egy olyan alternatív jelenben járunk, ahol Nostradamus egyik jóslata beteljesedett, a halottak életre keltek, és a zombi invázió sikeresen elpusztította az emberiség jelentős részét. Mindezt pedig többnyire alföldi helyszíneken, magyar szereplők szemszögéből ismerhettük meg, amire eddig nem igazán (sőt, ameddig ismereteim terjednek, egyáltalán nem) volt még példa. A regény két szálon játszódott, az egyiken Andrássy Bálint tizedes és csapata megtisztította a kiskőrösi laktanyát az élőhalottaktól, majd találtak egy könyvet, Kozma András naplóját, amelyben a tulajdonos írta le, hogyan is kezdődött minden, hogyan jutott el a nyugalmas szegedi diákélettől addig, hogy társaival a megtámadott laktanyán kellett az életükért küzdeniük. A másik szál pedig Andris története volt, úgy, ahogy az a naplóban szerepelt. A most megjelent könyv nem más, mint a naplónak az a változata, amit a regény szereplői is olvastak, így gyakorlatilag egy sokkal rövidebb, személyesebb hangvételű beszámoló/összefoglaló az első kötet eseményeiről, néhány kiegészítéssel.

Ha valaki olvasta a Jóslatot, az ebben a kötetben nem fog túl sok újdonságot találni. Andris kalandjait olvashatjuk újra, ezúttal a saját szavaival, időnként egy-egy extra térképpel, megjegyzéssel, esetleg bemásolt hírekkel és internetes blogbejegyzésekkel. Ezek segítségével sokkal tisztább képet kaphatunk a történtekről, Andris karaktere racionálisabb lett (sokkal részletesebben ki van fejtve, mik is jártak a fejében, miközben ellopta a szolgálati fegyverét, elkezdte megszervezni a védelmet) és extra információkat kaphatunk a járvány terjedéséről, a laktanya térképéről, valamint arról is, hogy a szereplők a bezártságtól, a tehetetlenségtől hogyan kezdtek az őrület felé sodródni. Örömmel nyugtáztam, hogy ezekkel a részekkel az első kötet legnagyobb hibáját is sikeresen kijavították – a Jóslatban ugyanis nagyon sokalltam azokat a monoton, önismétlő részeket, amelyek Andrisék elbarikádozott házában, illetve eleinte a laktanyában játszódtak, most pedig ezek során szerepelnek a különböző háttérinfók, kiegészítések.

A napló hibáiként pusztán pár dolgot tudok felhozni: kicsit lassan indul be, el lett túlozva a hangutánzó szavak (Huhh, Hehe) használata, valamint az utolsó bejegyzés, ami elvileg akkor íródott, amikor Andrisék látszólag kiút nélkül elbarikádozták magukat a laktanya egyik szobájában, amit a zombik folyamatosan ostromoltak, aránytalanul hosszú – olyan, mintha pont a legszorosabb pánikhelyzetben íródott volna meg a leghosszabb, legrészletesebb beszámoló.

De ezektől eltekintve a Kozma András naplója szerintem remek adalék a történethez, ha valakinek tetszett a Jóslat, annak bátran merem ajánlani az elolvasását, a szerzőpárosnak pedig további sok sikert kívánok, és kíváncsian várom a tényleges második kötetet.

értékelés: 7/10

Zoo_Lee

Be the first to comment on "Holtak világa – Kozma András naplója"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .