Kerekasztal #07: Häxan (1922) (Boszorkányok)

Hetedik kerekasztal beszélgetésünk egy felejthetetlen klasszikus körül forog, ami hét fejezetből áll és heten osztjuk meg véleményünket róla, akárcsak a gonoszok. Bár a Boszorkányok különlegessége már önmagában sok érdekességet rejt, de mi ezt még egy extra képgalériával és egy meghívott íróval fejeltük meg.  A magyar Fangoria óta gondolom nem kell egyikőtöknek sem bemutatni Böjtös Gábor nevét, első vendégünkként fogadjátok szeretettel az ő írását is a tovább után! 

Böjtös Gábor: A Svéd-Dán koprodukcióban készült alkotás minden tekintetben messze megelőzte a korát, ez minden megtekintés során bizonyossá válik előttem. Miközben áldokumentumfilmként és játékfilmként is funkcionál, így keverve a valóságot a fikcióval, grafikus erőszak, erotika és speciális effektek terén is olyan szintet képvisel, ami 1922-ben még egyáltalán nem volt szokványos. Bár tartalma bizonyos szempontból kicsit ellentmondásos, ügyesen mutatja be a babonák és okkultista hiedelmek sötét világát, némileg fricskát is mutatva ezzel kapcsolatban. Erőszakos jelenetekből akkori viszonylatban meglehetősen nagy számban van benne, ahogy a meztelenséggel sem fukarkodik, emiatt bár rendkívül messze áll a műfaj modern kori megfelelőitől, nyugodtan mondható horrorfilmnek, ami sok stílusbeli társára rányomta a bélyegét (Rosemary gyermeke, Ideglelés). Mindezek mellett az elkészítésekor alkalmazott különleges technikák magát a filmipart is csak előbbre vitték – nyugodtan lehet örök klasszikusnak nevezni, amit hangulata és megvalósítása miatt bizonyos időközönként nem csak újra lehet nézni, de kifejezetten ajánlott is.

Plendil: Gyakran él a feltételezés, hogy egy régi filmet az azóta eltelt hosszú idő és a konvenciók gyökeres változása ellenére a véleményezők felmagasztalják. E tézist alapjaiban rengeti meg a Benjamin Christensen által rendezett alkotás. A hét egységre bontott film a boszorkányság legmélyebb bugyraiba vezeti be a nézőt úgy, hogy bárminemű háttértudás nélkül is teljes képet kaphatunk a középkori elméletekről, a boszorkányság kialakulásáról és a tömeghisztériáról, ami az évszázadok során emberéletek millióit követelte. A gyönyörűen fényképezett képsorok közben alig lankadt a figyelmem, a nagyszerű díszletek és a színészi játék önmagában elég ahhoz, hogy végigüljük a majdnem kétórás filmet. Külön kiemelném a “szuperközeli” felvételeket, amiken talán elsőre úgy tűnhet, hogy túljátsszák szerepeket, de ne felejtsük el, hogy a mimikának kellett átvenni a kimondott szavak helyét és egyértelműsíteni a látottakat. Mivel némafilmről van szó, fontossá válik az aláfestő zene, ami ugyan a legtöbb esetben nem rettegéssel tölti el a nézőt, mégis hatásos elemként funkcionál. Továbbá külön értékeltem az utolsó percekben feltett kérdéseket, amik az alkotó saját véleményét tükrözik a világról és elgondolkodtató mennyire vagy mennyire nem változott közel száz év alatt civilizációnk magja. 8/10

eyescream:  Az igazat megvallva eddig nem láttam még boszorkánysággal, mint központi témával foglalkozó filmet – kivéve talán Roald Dahl azonos című regényéből készült zseniális adaptációt, ami egyszerre volt mesés, ugyanakkor ijesztő – pedig úgy hiszem a boszik és a szervesen hozzájuk kapcsolódó fekete mágia témaköre bőven megérdemelné, hogy tüzetesebben is górcső alá vegyük, bemutassuk, vagy éppen fikcionáljunk vele. Természetfölötti mivolta okán ugyan nem pont esik egybe a horror műfaji követelményeivel, viszont a sötét tónusú thriller, illetve a dark fantasy zsánerének kiváló alapanyagot biztosít(hat) a mai napig, így létjogosultsága szerény véleményem szerint megkérdőjelezhetetlen. Így aztán felettébb örömmel fogadtam, amikor aktuális kerekasztalunkra egy olyan alkotás érkezett, aminek létéről finoman szólva fogalmam sem volt. Ebben a fejezetekre tagolt, áldokumentalista némafilmben a középkori babonáktól, különféle ördögi hiedelmektől kezdve alaposan végigjárják a boszorkánysággal kapcsolatban felmerülő kérdéseket, és habár e majdnem két óra alatt szinte csak a vizualitásra tudunk támaszkodni (kellemes kísérőzenével megtámogatva), mégis egy roppant szórakoztató, részben ismeretterjesztő élményben lesz részünk. Aki nyitott a régmúlt idők filmjeire és a természetfölötti témákra, annak csak ajánlani tudom! 9/10

Zoo_Lee: Bárkivel történhetnek váratlan dolgok. Lehet, hogy nem is számítasz rá, de egy lepukkant antikváriumban találod meg a legjobb könyvet amit addig olvastál, egy spontán házibuli alakul át életed legőrültebb partyjává – az én esetemben egy 1922-es némafilmben találtam meg az egyik leghitelesebb, legjobb bemutatását a boszorkányok-boszorkányüldözés témakörnek, amibe időnként igazi kibicként belekontárkodtam. A Häxan ugyanis kétségtelenül időtálló alkotás. Egy hét fejezetből álló mestermű, ami szinte teljesen, és a mai napig egyedülállóan lefedi a boszorkányságba vetett hit kialakulásának körülményeit, a boszorkányperek menetét, és a későbbi, civilizált ember viszonyát azokhoz az okokhoz, amelyek régebben a boszorkányüldözésekhez vezettek. Az egész film szerkezete a bevezetéssel, a magot alkotó történettel, majd a lezáró jelenetekkel, amelyek a film saját korát mutatják be, olyan dokumentarista látásmódról tanúskodnak, amelyek még manapság is megállnák a helyüket. Talán ez fejezi ki legjobban a véleményemet a filmről: a mai napig képes megállni a helyét, érdekes, magával ragadja, leköti az embert. Ha bárki érdeklődik a téma, vagy a horrorfilm kialakulásának gyökerei iránt, annak mindenképp ajánlom a filmet, nálam legalább 9/10-et ér.

Miskei: Imádom a felvezetését, mintha egy előadóban ülnék, egy egyetemi tanszéken, pereg a dia a professzor pedig magyaráz, egy legendákban és természetesen babonákban és posványban gazdag korról. A megelevenedett keresztmetszetek, a kamera hűvös időzései a kínzóeszközökön már-már korai torture porn-t idéznek, pajzán humora pedig dekameroni magasságokban szárnyal. Szerethető kuriózum, a maga nemében egyedülálló alkotás! 8/10

DeerWoman: A Boszorkányok egy teljesen magával ragadó mese, varázslatos légköre mit sem vesztett hatásából az évek múlásával. Egész gyerekkorunkban történetek tömkelegét hallottuk ezekről az ördöngős lényekről, félelemmel vegyes kíváncsisággal játszottunk el újra és újra a gondolattal, hogy talán a szomszéd öreg néni is éjszakánként seprűre pattan. A film aprólékosan kidolgozott látványvilága, tudományos alapossággal összeállított (és a rendező fantáziájával kiegészített) anyaga ugyanezt a hangulatot támasztja fel, miközben felnő egy felnőtt ember igényeihez is. Kétségtelenül a horrorgyűjteményünk éke lehet. 10/10

tvshaman: Mivel a kollégák már minden lényegeset leírtak a Häxanről, ezért én inkább egy kis érdekesség-csokorral készültem nektek. Benjamin Christensen eredetileg színpadi színész és operaénekes volt, de borzalmas lámpaláztól szenvedett, ezért ezekkel fel kellett hagynia. A filmben ő az Ördög, az egy pillanatra megjelenő Krisztus és a nyitójelenetben a történéseket felvezető narrátor is. Dánia és Svédország után dolgozott az Egyesült Államokban, ám a későbbi korok megítélése szerint a tengerentúlon készített művei pályafutásának legrosszabb darabjai. Christensen élete vége felé mozit üzemeltetett Koppenhágában, és amikor 1941-ben újból kiadták a Häxant, akkor szerette volna újravágni a művét, de nem adták meg neki a lehetőséget… A Boszorkányok alapjául a középkorból származó Malleus Maleficarum című kódex szolgált, aminek elolvasása után a rendező két évet töltött a boszorkányüldözés, az inkvizíció és a mentális betegségek ördögi megszállásként való értelmezésének tanulmányozásával. A forgatás nagyrészt éjszaka zajlott, ami akkoriban rendkívül szokatlannak számított. A repülő banyákról készült képsorokat úgy hozták létre, hogy egy miniatűr városmakettet egy forgóasztal segítségével mozgattak és erre montírozták rá a seprűkön lovagló ördögi varázslókat. 75 különböző boszorkányt vettek fel, közülük egyszerre maximum négyet láthatunk, van olyan köztük, akit kétszer is; a forgóasztal pedig annyira hatalmas volt, hogy 20 ember kellett a megmozdításához. Bizonyos szereplőknek nagyon furcsa, ijesztő szeme van, ez amiatt lett, hogy a filmszalag emulziós folyamata miatt a színészek szemében lévő kéket nem sikerült rögzíteni, ettől alakult ki az a néhány természetellenes pillantás. A Häxan az akkoriban készült legdrágább svéd film és a valaha gyártott legnagyobb költségvetésű skandináv némafilm; egészen pontosan 2 millió koronába került. A legrövidebb verziója 77, a leghosszabb 104 perces. Bár dokumentumfilm, mégis nehéz műfaji korlátok közé szorítani, elsősorban a fiktív részletei miatt tekinthetjük horrornak. A svéd cenzorok rendesen megvágatták a mozit, ám a kiszedetett jeleneteket azóta már visszarakták a helyükre. A kész mű Dániában és Svédországban nagy sikert aratott, de az USA-ban túlságosan profánnak és erőszakosnak tartották, ezért betiltották; ám 1961-ben ott is learathatta a babérokat. A Häxan az 1001 film amit látnod kell mielőtt meghalsz című könyvben is szerepel, itt azt írják róla, hogy fontos motívum benne az ősi félelmek kapcsolata a hibásan értelmezett elmebetegségekkel és hogy érdemes megfigyelni a részletesen kidolgozott díszleteket, a kellékeket és a dekorációt.
A dvd-hez az extrák között egy képgaléria (itt megtekinthető) és egy kimaradt jelenetek-rész jár – utóbbi azért tök jó, mert mégiscsak egy 90 éves alkotásról beszélünk! Az első pici képsor a helyszínül szolgáló stúdiót ábrázolja, utána pedig láthatjuk, amint a munkások berendezik az egyik helyszínt. Következik az egyik apáca istentelen arckifejezésének próbája, majd egy vonatablakból fölvett táj, ami előtt maga a rendező “repül” egy széken. 😀 Utóbbi a leghosszabb részlet, a teljes filmecske 4 és fél perces.

Be the first to comment on "Kerekasztal #07: Häxan (1922) (Boszorkányok)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*