A negyvenes évek elején még mindig nagyon vonzó volt Lugosi Béla neve – egyáltalán nem véletlenül. Miután nem egy szörnyes filmben játszott, továbbra is szívesen formált meg őrült orvosokat, melyekhez fizimiskája nagymértékben passzolt. A Monogram stúdióval közösen ez volt a negyedik filmje, melyben végre Wallace Fox rendező megmutathatta mire képes, ha egy ekkora színésszel dolgozhat együtt. Sőt, az előző, Black Dragons című, háborús színezetű thrillerből egész sok ismerős arcot találni a stábban.

Esküvő – mekkora rémálom sok esetben a résztvevőknek: családi veszekedések, a futár összekeveri a ruhákat, toporzékol a férj. Azonban eme filmben a legszörnyűbb dolog történik meg: rejtélyes okokból összeesnek az oltár előtt a leendő arák. Felbolydul a társadalom, az újságok tehetetlenek. Csak egy karakán nő áll a lábára és igyekszik összerakni az eseményeket, miként eshet meg, hogy fiatal nők hullanak, mint a legyek s aztán a testük is elvész. Útja az egykori nagy virágtermesztő Dr. Lorenz ódon kastélyába vezet, ahol furábbnál furább dolgokkal szembesülhet és rajta keresztül mi is.

A sztori egyébként könnyed megoldásokkal operál, szép íve van a cselekménynek, teljesen lineárisan leírható, melyik szereplő épp mivel foglalkozik. Ez azonban senkit ne tántorítson el a megtekintéstől. Szeretném kiemelni Lugosi Béla alakítását, aki beragyogja a vásznat, egész egyszerűen olyan erővel testesíti meg a kiégett, ám a feleségéért mindent feláldozó orvost, amilyet azóta sem gyakran tapasztalni. Arcjátéka és az erre rájátszó fény-árnyék játszadozások adják a film sava-borsát. Nagyon rendben volt a tudálékos újságíró asszony is, bár időnként a szájbarágós dialógusok megtörik a figyelmet és így a minden téren visszafogottabb Lorenz az igazi sztár. Sajnos a többi színész számomra nagyon erőltetettnek hatott, mintha a forgatókönyv egy nagy bogrács lett volna, amibe őket csak úgy beledobálták volna, mindenféle logikát mellőzve. Kár érte, mert egy sokkal jobb film is készülhetett volna, ha erre odafigyelnek.

Az operatőri munkára nem lehet semmi panasz, az időnkénti ráközelítések, a beállítások jól passzoltak a kissé komor történethez. A hangulatot igyekeztek azért feldobni helyenként poénokkal, vagy viccesebb karakterekkel (mint az állandóan nyivákoló alacsony, pufi újságíró), ám inkább voltak zavaró, mintsem élvezetes momentumok a filmben. Továbbá nem szabad kifelejteni, hogy bizony volt utalás is például a Drakulára – a koporsóban fekvő Lugosi -, a Freaksre – a fura szerzetek a ház körül. Összességében elmondható, hogy egy nem csak horrorkedvelők számára fogyasztható művet hoztak tető alá az alkotók, amiben a történetre jellemző ötletek és Lugosi alakítása viszi a prímet. Miattuk érdemes elővenni az egyébként ingyenesen beszerezhető, Public Domain filmet.

Értékelés: 6/10

Plendil