Goblin (2010)

Hogy konkrétan mi köze ennek a kis emberszabású zöld lénynek a Mindenszentek ünnepéhez, az ebből a filmből sem fog kiderülni, de ha valamiféle kis affinitást is éreztek az ezen fajból származó egyedek iránt, valamint horrorfilmek esetében hidegen hagy titeket a színvonal, akkor nyugodtan engedhettek a csábításnak…

Eddig csak olyan vállalhatatlanul pocsék filmeket sikerült találnom ebben a kissé fantasy beütésű tematikában, mint a Hobgoblin, a Hiruoko, a goblin, az Otthon rémes otthon, illetve a Troll 2 (melyben ugye egy árva szó sem esik a címben szereplő fajról, goblinokról viszont annál több), így aztán kíváncsi lettem erre az alapból is a középszerűség minden bájával rendelkező cuccra, mely mint később kiderült, legalább eléri az egyszer átvészelhető, tévés gagyi-kategória szélét.

Perkins család (gyökér fater, jelentéktelen anya kisbabával, meg két idegesítő tiniány) vakációra Hallow Glen-be utazik, de már az első megállónál közli velük a város bolond öregembere, hogy bizony itt átok ül, szóval húzzanak minél előbb a francba. Ők természetesen maradnak, különben nem történne semmi. Míg a családfő tárgyalni indul a nejével, lányaik összeszűrik a levet két helyi arccal, akikkel aztán frenetikus bulit készítnek elő. Persze a mulatság nem lenne igazi a köpenyes goblin felbukkanása nélkül, úgyhogy rövid legendaismertetés után nemsokára elkezdenek hullani a fiatalok…

Borzalmas kamera-rángatások és a szereplők ripacskodása ellenére is az egyszer nézhető, televízióra készült alkotások táborát erősíti, sőt még némi könnyed bélkitépés is helyet kapott benne. Bár, hogy miért kell alapjáraton a Gyűrűk Ura lidérceit megszégyenítően kinéző, ordas köpenybe burkolózni szegény goblin pajtásnak a film utolsó tíz percig, arra még nem sikerült kielégítő válaszokat találnom, pedig a ruhadarab alól kilátszó arc és kéz elég vállalhatóra sikerült, haha!

Értékelés: 6/10

eyescream

 

1 Comment on "Goblin (2010)"

  1. Miért kellett köpenybe burkolódznia? Mert a nyomorultat megálmodó filmeseknek egy lyukas petákja sem volt tisztességes maszkra, CGI-re is csak alig (a kép és a szombat délutáni sorik alapján erre tippelek), mennyivel egyszerűbb és olcsóbb egy fekete lepel egy statisztán. Ennyi az egész.:)

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .