Michael Jan Friedman & Robert Greenberger – Predator: Flesh and Blood (2007) (Hús és vér)

Amióta az eszemet tudom, rajongok a Predatorért és szeretem a fantasy/sci-fi regényeket is, így amikor egy új Ragadozó-kötet kijön, én mindig megveszem. A legutóbbi Vadászok szigetében kellemesen csalódtam és ez meghozta a kedvem ahhoz, hogy megrendeljem a magyar nyelven csakis az interneten kapható, exkluzív, boltokban nem is forgalmazott Hús és vért. Elég sok idő eltelt, mire sikerült eljutnom oda, hogy belekezdhetek, ám tegnap végre elértem a végére, így most már megoszthatom veletek a véleményemet róla. Bevallom, úgy rendeltem meg, hogy nem olvastam bele, még a sztorijának se néztem utána, mert a baromijól kinéző borítóval már sikerült megvenniük; aztán, amikor belekezdtem, az első fejezetnél még úgy gondoltam, hogy ez valami barmóság les. Nagy megelégedésemre nem így történt! Katt a továbbra és utazzunk el egy távoli világra, a Felicity-re, ahol egy bűnöző-család tagjaival együtt élhetjük át (ismét), hogy milyen is az, mikor az ember nem a vadász, hanem a préda!

A jövőben az emberiség már kirajzott a csillagok közé és a társadalmat befolyásos, gazdag családok irányítják. Ezek egyike a Ciejek-família, akik nem éppen törvényes eszközeikről híresek. Amikor a családfő meghal, a tékozló fiú, Andar visszatér, abban a reményben, hogy a nagyapja ráhagyta az üzletet. Ha valóban így van, akkor majd ő megreformálja a bűnszövetkezetet és megpróbálja lemosni a Ciejek névre ragadt rengeteg vért. Ám ott van az unokabátyja, a kapzsi és hatalommániás Derek, aki szintén magáénak akarja az örökséget, de korántsem nemes céloktól vezérelve. Ezalatt a végtelen űrben egy hish (így nevezik magukat a Predatorok) hajó rója a fényéveket, fedélzetén két, megfogyatkozott létszámú klán tagjaival. A hagyományoknak és az ősök szellemiségének életben tartása végett az alapvetően különböző csoportok kelletlen szövetségre lépnek, ám az összefogás gyenge lábakon áll, ezért szükség van valamire, ami összekovácsolhatja őket. Éppen kapóra jön egy befutó hívás, ami ígéretes prédák hadával kecsegtet egy dzsungelbolygón, így a földönkívüliek elindulnak, hogy learassák a babérokat. De amikor odaérnek, kiderül, hogy valami nincs rendben, a bolygó és lakossága egészen más képet mutat, mint amit a felderítő jelentése szerint mutatnia kéne. A tapasztalt vadászt, Bet-Karh-t ezért leküldik a felszínre három társával, hogy kezdje meg a Vadászatot és nyomozza ki, hogy miért csalták oda őket. Az ok pedig egyszerű: Derek hívta a szörnyeket, hogy így szabaduljon meg Andartól. Az ifjabbik Ciejek nem adja ilyen könnyen magát, ezért megkezdődik a hajsza a Felicity buja őserdővel és a bányagépek által letarolt hegyekkel tarkított világán. Vajon kié lesz az örökség – és vajon sikeres lesz-e a Vadászat, egyesülhet-e végre a két klán?

Egy dolog van, amiért nem szeretem a Predatoros történeteket: mindig a szörny húzza a rövidebbet a végén, mindegy mi történik; ráadásul a Ragadozó maga csak egy névtelen, személyiség nélküli gonosz, akinek nincs lelke, nincsenek gondolatai, csak azért van ott, hogy végezzen az emberekkel, szóval egy mellékszereplő. Ennek legékesebb példája a magyarul okosan Nagy játszmának fordított Big Game, amiben az egész sztori a vadőrről szól, aki már-már omnipotens hatalomként uralja azt az erdőt, ahol dolgozik; az aktuális vadásznak pedig nem sok esélye van ellene, ami rém gagyivá teszi a könyvet. És hiteltelenné is, de most ebbe nem menjünk bele. Anno volt az Aliens vs. Predator dupla regény, A préda és a Háború, Steve és Stephanie Perry tollából, ezek pedig azért volt igazán jók, mert személyiséget, kultúrát, nyelvet, érzelmeket és lelket adtak kedvenc rasztahajú bestiáinknak, akik tulajdonképpen intelligens, bonyolult gondolkodású lények. (Példának okáért a beszédjük nagyrészt gesztusokból, kézmozdulatokból áll és a hangok inkább csak kiegészítésül szolgálnak hozzá.) Szóval ebben a két remek irományban voltak főszereplő Predatorok is, gyakran láthattuk az eseményeket az ő szemszögükből és ez sokkal érdekesebb, mint amikor mindig minden csak az emberekről szól. [Csak mellékesen jegyezném meg, hogy szerintem a két AvP nagyrészt a földlakó karakterek túlzott erőltetése miatt bukott meg…]

Jelen esetben Friedman és Greenberger hasonló módszerrel dolgoztak, ugyanis megalkották Bet-Karh-t, aki nem egy agyatlan gyilkológép, hanem egy eszes, érzelmekkel teli teremtmény, aki a klánja érdekeit sajátjai elé helyezi, mindent megtesz az ősi hagyományok és a kultúra fenntartásáért; a Vadászat pedig szinte csak eszköz számára ezekhez. Lassan egyre több időt és helyet kap az ő szemszögéből átélhető eseménysor, amiben a rivalizáló Ragadozók izgalmas vitáiba és párbajaiba tekinthetünk bele. A két emberi főhős közül Derek valóságosabb, ám hiába a gazemberségének érzékletes leírása, valahogy mégsem tudtam megutálni, mert a vele szembe állított Andar túlságosan is a népmesék legkisebb fiúja, akinek mindig szerencséje van és mindent kibír. Szerencsére a két Ciejek kapott egy-egy vonzó és érdekes női társat, akikért könnyen lehet szurkolni, de a kisebb mellékszereplők is egészen jól vannak felépítve. A két unokatestvér még egy-egy külön főszálat alkot, így Bet-Karh-réval kiegészülve három vonalon futnak az események. A Vadászok szigetében lévő humoros karakterek innen hiányoznak, így röhögni nem sokat fogunk, ám a földi és a földönkívüli családok belső intrikái igazán érdekesek, ezért nincs is szükség a vicceskedésre. Az is szimpatikus húzás volt, hogy nincsen egyetlen erőltetett szerelmi szál sem, mindössze Andar romantikus vágyakozása a messzi Földön rá váró barátnője után.

A jövőbe helyezett cselekmény miatt már az emberek is rendelkeznek energiafegyverekkel, űrhajókkal és így tovább, de ezek nem sokban billentik a mérleg nyelvét feléjük (még szerencse). Számomra érdekes volt, hogy az írók a Predator-csapatba nőstényeket is bevettek, ugyanis A préda szerint a hish nők nem vadásznak; ám itt a leírásuk is különbözik, mert Perry-éknél nagyobbak és erősebbek a hímeknél, itt pedig úgy látszik, éppen fordítva van. Az újdonság erejével hatott még a remek befejezés is, ami nem a klisészerű 1v1, ahol úgyis az ember nyer. Összefoglalva az eddigieket: a Friedman-Greenberger-páros kitűnő munkát végzett a Flesh and Blooddal, aminek igen kevés gyenge pontja van és visszahozza a Predatorok szemszögéből átélhető eseménysor hagyományát a Ragadozó-regényciklusba. Izgalmas, érdekes és jól kitalált mű; ha az első néhány fejezet nem lenne olyan unalmas, akkor egyenesen tökéletes lenne!

értékelés: 9/10

tvshaman

Be the first to comment on "Michael Jan Friedman & Robert Greenberger – Predator: Flesh and Blood (2007) (Hús és vér)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*