The Tripper (2006)

David Arquette neve talán legtöbbeknek a Sikoly szériával fonódott össze az emlékezetében, azonban van egy másik oldala is az úriembernek, hiszen szívesen áll a kamera másik oldalára. Ezt tette a múlt évtized derekán is, amikor egy látszólag felszínes hentelős filmmel jelentkezett. A témaválasztás azonban jól illeszkedik a zsáner azon kiváltságához, mely szerint bátran lehet nyúlni olyan eseményekhez, melyek esetenként tabunak számítanak. Így tett a rendező, hiszen az amerikai elnökök egy részét és azok törekvéseit kritizálja erősen.

Történetünk kezdetén 1967-ben járunk, amikor egy déli munkáscsalád legfiatalabb sarja végignézi, ahogy apját zöld aktivisták inzultálják és a tévés Ronald Reagan-emlékek és a támadás hatására elveszti a kontrollt és láncfűrésszel az egyik tagot próbálja kettévágni. Ugrunk kicsit az időben és egy hattagú kis hippi banda lsd-s sétakocsikázásába enged bepillantást a múvi. Szép lassan megismerjük őket, és arra a következtetésre juthatunk, hogy gyakorlatilag tényleg arra használják ki a békét és a virág szimbólumát, hogy halálra füvezzék és dugják magukat. Kisebb afférba keverednek a helyi menő hillbilly arcokkal (kisebb szerepben Arquette is feltűnik) és a koncertsorozatra igyekezvén apró gondolatmagvakat fedezhetünk fel, hogy a teljesen kopár agyú emberek miért is kedvelték nagyon George W. Bush elnököt. A rövid jellemrajzok után aztán elkezdődik a hentelés, amiért egy Reagan maszkos baltás fazon okolható minden esetben. Tulajdonképpen nem kímél senkit, ugyanúgy elteszi láb alól a drogosokat, a szervezőket, de a hatóság és bárki más is a listára kerülhet, aki nem elég elővigyázatos. A seriff – aki talán az egyetlen figura, akinek nincsenek komikus vonásai – pedig összerakja idővel az eseményeket és elérkezhetünk a drámai befejezéshez, ami az erdő mélyén lévő megabuliban játszódik.

A történetet szűken vizsgálva egyáltalán nem meglepő, hogy a filmet sok helyen erős negatív véleményeső övezi, hiszen ugyanazokra a stabil klisékre alapoznak, amik meghatározzák a slasher filmeket. Azonban egészen más színezetet kap az egész, ha hozzávesszük a mély kritikát, mely a Reagan óta tartó erkölcsi és jogi mélyrepülést okolja sok dolog miatt – hozzáteszem, igen sokszor jogosan. Az emberi gyarlóság komikus bemutatása, a vizuális sokszínűség – valós és átvitt értelemben – is kiemeli a kaszabolós filmek közül. Remekül illett a filmhez a zeneanyag, nagy plusz jár a részemről az operatőröknek is, hiszen látszik, hogy kevés pénzből készült, de sikerült sokszor egész hangulatos jeleneteket összehozni. Egy kicsit töredezettnek éreztem a történetvezetést, ami nagy kár és a film elején még nehézkesen lehet ráhangolódni, de amit utána kapunk – az pompás bizonyítéka annak, hogy mennyi minden van még, amivel lehet próbálkozni egy alkotáson belül. A remek gore effektek, az ötletes megoldások – mint a balta első nézetű bemutatása -, a helyenként elmés beszólások, illetve Wes Craven cameoja mind-mind hozzátette a maga kis részét, hogy az egész végül jól funkcionálhasson.

Csúnyán alulértékelt horrorfilm, mely az Afterdark sorozat egyik gyöngyszeme, s bizonyítja, színészekből is válhat remek rendező.

Értékelés: 7/10

Plendil

Be the first to comment on "The Tripper (2006)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..