The Hamiltons (2006) (Vérvadászok)

Sok vérszopós filmmel találkoztam már eddigi horror-karrierem során, de hogy egy komplett (pontosabban csonka) család hódoljon eme nem mindennapi, hemoglobinban gazdag tevékenységnek, ahhoz még eddig nem volt szerencsém. Most azonban ezt is pótolhattam, hála a The Butcher Brothers nevű testvérpár által rendezett, filmfesztiválokon többszörösen elismert, After Dark-os mozinak.

Adott egy átlagosnak tűnő család, négy fiatallal a középpontban. Főszereplőnk Francis, aki nem igazán tudja hova tenni magát, bár tinédzserként ez sokak számára jelenthet problémát. Legidősebb bátyja, David egy vágóhídon dolgozik, így próbálja eltartani a kis családot, nem mellesleg pedig titokban homokos. Az ikrek (Wendell és Darlene) szintén fura figurák, ha olyanjuk van, egymással enyelegnek, de egyébként csak simán kiállhatatlanok. Miután szüleik (ki tudja milyen rejtélyes okokból) meghaltak, így négyen éldegélnek egy fedél alatt, folyamatosan költözve városról-városra. Illetve van még egy ötödik családtag is, Lenny, kinek pontos személye szinte csak a film végén derül ki – őt például a pincében egy ketrecben tárolják…

Na, most ennek a „díszes” famíliának a nem túl szokványos (vagy mondjam azt, elég frusztrált) hétköznapjaiba nyerhetünk bepillantást, tele nyomasztó, és/vagy feszültségtől duzzadó jelenetek sokaságával. Mivel alapból már egy érdekes betegségben szenvednek – amit a normál ember könnyen azonosíthat vámpírizmusként -, ezért folyamatosan gondoskodniuk kell a vérutánpótlásról. Ezt pedig honnét másként tudnák abszolválni, mint holmi jött-ment turisták és szórakozni vágyó fiatalok szervezetéből…

Elég rejtélyesen kezdődik a történet – főleg a pincébe zárt „lény” mivolta csigázhatja fel a kedves nézőt –, de azért a családon belüli extrém, sőt néha már perverzbe fajuló viselkedési módokat sem lehet csak úgy a szőnyeg alá söpörni. Egyszóval izgalmasnak tűnik. Külcsínnyel igazából nem is lenne semmiféle baj, hanem a cselekmény a film vége felé közeledve kezd ellaposodni, és mintegy lényegi csattanó nélkül, tök feledhető módon ér véget. Úgy, hogy nagyrészt semmiféle hatást nem vált ki belőlünk.

PS.: Filmünknek egyébként idén jött ki a folytatása, The Thompsons név alatt, szintén a Mészáros Tesók jóvoltából.

Értékelés: 6/10

eyescream

Be the first to comment on "The Hamiltons (2006) (Vérvadászok)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .