Zompire! Dr. Lester’s Monster (2010)

zompire_thumbEbben az alig tizenöt perces amatőr kis horror-komédiában ördögien gonosz tudósunk vámpír és zombi hibridet próbál megalkotni, ehelyett valami egészen egyedi és szürreálisnak mondható lényt sikerült a világra hozni, aki szinte megőrül Lady Gagáért 🙂

Dr. Lester kedvenc zombijával és vámpírjával kastélyában tartózkodik, mígnem meghívót kap az ez évi Gonosz Tudósok Szövetségétől. Eléggé bajban van, ugyanis nem tudja, hogy idén miféle gonoszsággal rukkoljon ki. Egyik teremtménye zseniális ötletét megfogadva előállítja a zompírt, mely elméletileg a zombi és a vámpír előnyös tulajdonságait keverné össze. A valóság azonban ennél sokkal lesújtóbb, ugyanis az ily módon létrehozott creature nem más, mint egy enyhén buzoid szörnyszülött, aki kb. melegebben viselkedik, mint a Szahara. Dr. Lester némileg betanítja a rémkedésre, majd a bizottság elé állva büszkén mutatja be legújabb kísérletét.

zompire_1

Szövetség tagjai nem csoda, hogy első körben halálra röhögik magukat zompíron, később csesztetni kezdik, mire a szörny bedühödik, és mindenki vámpírrá változtat, végezetül pedig Michael Jackson Thriller-jének mintájára olyan jól adják elő produkciójukat Lady Gaga Bad Romance c. számára, hogy elmennek világ körüli turnéra. De legalább Dr. Lester megkapja a Szövetség elnökének megüresedett posztját…

zompire_2

Ahogy már a leírtakból is sejteni lehet, elmebeteg hülyeség az egész, de a lényeg, hogy egyáltalán nem zavaró módon. A low budget külsőségekhez igencsak passzol ez a komikus, már-már abszurd attitűd, úgyhogy én mindenkit csak arra biztatok, tegyen vele egy próbát, megéri!

Rövidfilmünk megtekinthető ITT!

 Értékelés: 8/10

eyescream

Be the first to comment on "Zompire! Dr. Lester’s Monster (2010)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .