The Star Wars Holiday Special (1978)

swhs_thumbSzerintem alig akad olyan aki tudja – talán még a sokat próbált, hardcore SW-fanok sem sejtik -, hogy az elsőként vetített Új remény (valójában ugye ez a negyedik rész) sikerei után elkészítettek egy televízióra szánt, tehát komikus elemekkel teleszőtt, családbarát kategóriás sci-fi korcsot, ami finoman fogalmazva is a bődületes rossz és az minősíthetetlenül okádék jelzők között foglal helyet. Ebben, az ünnepi különkiadás apropóján elkövetett spin-off-ban az előzőekben már megismert szereplőkön, csoportokon és járműveken kívül itt tűnik fel először a legendás fejvadász, Boba Fett, méghozzá animációs alakban, valamint a Kashyyyk bolygón tett látogatásunk alatt annyi vukit láthatunk, hogy az életünk hátralévő részére garantáltan elég lesz.

Az alkotás sikertelenségét mutatja egyébként, hogy nem hogy nem adták ki VHS-en, hanem az első és egyetlen sugárzása után szinte azonnal eldugták valamelyik szigorúan titkos archívum legsötétebb szegletébe, és sokáig ment az urban legend-szintű vita létezésének bizonyosságáról…

swhs_4

A szereplők bemutatását követően a Chewbacca-családnál kezdünk másfél órás büntetésünk letöltését, ahol a háztartásban megtalálható mindenféle és fajta vuki – modellrepülőgéppel játszó, bölcsőből kiszökő, kötényben szorgoskodó stb. – persze mind ugyanolyan indokolatlanul szőrös és botrányos hangon óbégatnak egymással. Aztán időhúzás reményében megidéznek valamiféle miniatűr, táncoló, cirkuszi kreténeket egy szobaasztalon, és egy darabig feszült figyelemmel kísérve annak örülnek. Továbbá egy űrbéli főzőshow-val is el akarnának kápráztatni, de mi már ekkor pisztolyt fogunk a halántékunkhoz, vagy már eleve el se jutottunk idáig, mert a táncos produkció óta a klinikai halál állapotában lebegünk, újraélesztés meg kizárt.

swhs_1

Az univerzum egy távoli pontján Luke éppen az X-wingjét javítja, Han Solo és Chewbacca pedig birodalmiak elől menekül, de hogy ne sokáig élvezzük ezt a „komoly” eseménysort, a tévében közben valami lila parókás nő kezd üzeneteket küldözgetni, majd éneklésre adja a fejét mindenféle pszichodelikusan széteffektezett képek közben, szóval teljes káosz.  (Aki okos, már mohón fűrészeli a zsinórt, ami a 16 tonnát súlyt tartja a feje fölött.) Később a Chewbacca-lakban megjelenik pár birodalmi gyalogos, aminek a vége megint egy zenés videó lesz. Szerencsére a bekészített ciánkapszulák elfogyasztásából adódóan már nem sokáig kell néznünk.

swhs_2

Egy újabb rajzfilmet vágnak be, mégpedig arról, ahogy Luke először találkozik Boba Fett-tel, ami talán még érdekes is lenne, de a sok katyvasz miatt kénytelenek leszünk egy kád forró vizet igénybe venni a jóleső érvágáshoz. Folytatásban a Mos Eisley bárban is látogatást teszünk, ezek szintén kihagyhatatlan perceknek tűnnek végtelen kómánkhoz képest. Végül, a mestergerendáról lógva kostatáljuk, hogy Chewbacca megérkezik haza, és megmenti a szeretett családját. Így a frenetikus happy ending is biztosítva. Akárcsak a sokadfokú szellemi károsodásunk, ha még esetleg nem belsővéreztünk volna el ezalatt a minősíthetetlenül botrányos másfél óra alatt.

swhs_3

Azt hiszem, finoman érzékeltettem, hogy milyen földöntúli csapásokban lesz része annak, aki figyelmeztetéseim ellenére mégiscsak beszerzi eme ritkaságnak számító, kizárólag internetes kalózváltozatban keringő produktumot. Nyilván az sem véletlen, hogy ennek a Steven Binder nevű fazonnak filmjét az Televíziózás történetének 100 leghülyébb eseménye nevű lista csont nélkül első helyére ítélték, és sokáig a „legrosszabb két órás program” névvel illették. Szerintem csak simán egy Hága járna az arcnak, emberiség ellenes bűntettéért, de aztán ki hogy van vele. Fogyasztása mindenesetre meggondolandó, felelősséget nem vállalok az esetleges következményekért. Még ellenségeimnek se!

 Értékelés: 3/10

eyescream

Be the first to comment on "The Star Wars Holiday Special (1978)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.