Visszatekintő – így alakult az Evil Dead Remake sorsa

Az oldal hardkór követői biztosan emlékeznek még arra a cikkre, mely bemutatta, milyen göröngyös út vezetett a Dead Silence elkészülési fázisától a végéig. Nos, szintén igen nehézkesen indult be az új Gonosz halott film is, de ennek megértéséhez 2003-ig kell visszamennünk.

Ekkor mutatták be ugyanis a Freddy vs Jason című filmet, mely az elvárásoknál jobb box office mutatókat produkált. Már ekkor is teljesítményorientált volt a filmes ipar, így erősen gondolkodott a New Line a folytatáson. A legelőrehaladottabb egy Freddy bs Jason vs Ash történet jutott, már forgatókönyvet is készítettek hozzá. Már-már arról is beszéltek, hogy Bruce Campbellt is sikerülhet megnyerni az ügynek, azonban az egész ügyletben egyvalaki volt, aki nem repdesett az örömtől. Ez az úriember Sam Raimi volt, aki inkább új Evil Dead filmet akart.

2004-ben bejelentették a remake-et hivatalosan, de ez akkora dühöt váltott ki a rajongókból, hogy petíciót nyújtottak be ellene. A másik igen nagy ellenérzést az váltotta ki, hogy a Sam Raimi-féle Ghost House Pictures ekkoriban mutatta be szellemes filmjeit, mint a The Grudge. Jogos volt a feltételezés, hogy Ash is egy PG-13-as filmben fog visszatérni. Az egyetlen esélyt az jelentette, hogy a producerek beszéltek Park Chan-wook rendezővel, aki olyan remeket hozott tető alá, mint az Oldboy, de aztán nem jutottak tovább a kezdeti tárgyalásokon.

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=BHDJm1D2ELw]

2005-ben ismét téma lett a dolog. Sam Raimi és Rob Tapert producerek bejelentették, hogy nem csupán remake-et akarnak, de egy negyedik rész is készülőben lesz majd. Egy ízben elmondták, hogy a Ghost Hose célja új alkotókat Hollywoodba hozni, kitárni előttük a világot. Természetesen az ekkor még Army of Darkness 2 címre keresztelt film nem csupán az új ötletekkel, de új rendezővel és új színészgárdával dolgozott volna. Az új Ash-re már több színészt is kinéztek: Justin Theroux, Ashton Kutcher, Sean William Scott.  Később kicsit visszább vettek a dolgokból és elmondásuk szerint kitörölték a karaktert az új filmből. Az év vége felé azért még Bruce campbell is megszólalt, miszerint ő is szeretné hozzátenni a maga részét az új filmhez, de nem valami gagyi tv-filmet akarnak összehozni, hanem egy ütős újrát. Később hivatalosan is vakvágányra került a tervezet.

Ugrunk pár évet, hiszen sokáig hallgattak mindenféle változásról, majd 2009-ben megjelent a Drag Me to Hell. A bemutató után pedig Raimi nem volt rest mesélni a testvéréről, akivel együtt írták a negyedik Evil Dead forgatókönyvét és remekül haladtak. A detroiti főhadiszállásukon Ivannal mindig új dolgokat próbáltak kitalálni és fontolgatták, mi legyen Ash jövője. Egy másik szál is csatlakozik a történethez, ugyanis ekkor mutatja be kisköltségvetésű scifijét Fede Alvarez uruguayi rendező. Benne nagy potenciált lát a Ghost House és hét filmre kötnek szerződést.

2011-ben már ott tartottak az alkotók, hogy Raimi mellett Bob Murowski vágóval bevackolták magukat Detroitba, hogy kidolgozzák a történet végleges vázát. Bruce Campbell twitteren úgy nyilatkozott, már minden stratra kész, valódi a film. Alig várja, hogy nekikezdhessenek. A nyáron Fede Alvarez neve került a rendezői téglalapba, majd Rodo Sayagues és Diablo Cody a szkript felülvizsgálatára érkeztek az amerikai városba.

2012 augusztusában Bruce egy interjúban mesélt az élményeiről, s hogy mennyire elfogadja, hogy rengeteg rajongót feldühítettek, de megígérte, hogy nem szúrták el a sztorit és az effekteket sem. hatásos mozit akartak, hatásos jelenetekkel, mint ahogy az eredeti is az volt. Sam Raimi izgatottan mesélt a Collidernek arról, hogy mennyire másabb érzés volt 35mm-es filmre venni és nem 16mm-esre, mint ahogy az első készült. Továbbá ez egy örök sztori, amit gyermekek a tábortűz mellett bármikor elregélhetnek egymásnak, ezért is maradhatott fenn ilyen sokáig.

A film április 12-én mutatkozik be a mozikban.

Néhány érdekesség még a filmről.

A holtak könyve a 15-ik századból való írás, de mindig más és más nyelven írtak bele, mire a filmbéli szereplőkhöz kerül. Öt különböző láncfűrészt készítettek, ezek közül az egyikből kék füst lövell ki. Nem használtak állítólag semmilyen számítógépes effektet (CGI), tehát minden, amit látni fogunk, szorgos kezek munkája és nem szoftvereké. Mindvégig extrém dolgokat akartak, amik egy jó része már az eredeti filmben is látható volt. Sosem tervezték PG-13-as besorolásúra a filmet. Nagyon véresen komolyan vették a dolgok ezen részét. Az ódon viskót, amiben a történések nagy része játszódik, úgy építették meg, hogy mozogjon. Mozognak a falak, a mennyezet, még a szobák is elmozdíthatók egymás mellett. A rendezőnek pedig külön kívánsága volt, hogy minden maszk nagyon oldszkúl módon nézzen ki.

[dreadcentral, fearnet]

Be the first to comment on "Visszatekintő – így alakult az Evil Dead Remake sorsa"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .