7 gwanggu a.k.a. Sector 7 (2011)

sector7_thumbA The Host (A gazdatest) után pár évvel újfent itt egy ismeretlen eredetű, ámde gigászi szörnnyel rémisztő koreai filmcsoda, ami annak ellenére, hogy horrorfilmként aposztrofálja magát, nem igazán véres, viszont ha felülkerekedünk az olykor zavarónak tűnő egyéb hibáin, egy látványos és szórakoztató, majd’ kétórás klausztrofób kalandban lesz részünk, valahol az óceán közepén.

Cselekmény a Sector 7 nevű fúrótornyon játszódik, ahonnét a film kezdetekor mindenki elszivárog, csak egy kisebb csapat marad – illetve hozzájuk érkezik a főszereplő csaj (Hae Jun) nagybátyja. Elkezdik mutogatni egymásnak a munkájuk során szerzett sebeiket, majd miután jót szórakoztak, kezdetét veszi az igazi munka. Víz alatti hegesztés közben egyik munkás életét veszti, majd pedig egy másik csaj zuhan le a toronyból, látszólag minden ok nélkül.

sector7_1

Nyomozni kezdenek, és hamar belátják, hogy rajtuk kívül még egy óriási, amorf szörny is grasszál az építményben, ráadásul ennek a lénynek a testnedvei éghetőek. Az eddig látszólag békésen kooperáló nagybácsi sem bírja már tovább az izgalmat, és bevallja, hogy annak idején ők fedezték fel ezt az alternatív olajforrást biztosító kreatúrát, majd kísérletek során ipari méretűre növesztették, de az bizony nem bírta a fogságot és kiszabadult… (Az mondjuk szöget ütött a fejembe, hogy eddig miért nem találkoztak még vele, elvégre nem olyan kurva nagy ez a torony, na mindegy.) Ezután pedig nincs is más hátra, minthogy hőseink fejvesztve meneküljenek a fókát meghazudtolóan közlekedő monsztre elől…

sector7_2

Megint sikerült egy olyan filmet csekkolni, ami szinte felemás érzelmeket gerjesztett bennem. Egyrészt szerintem baromi kreatívan néz ki a szörny – szinte nem is lehet meghatározni, mi féle-fajta, csak hogy vízben él, és szinte végig a mellső végtagjaival húzza magát, mint valami fóka -, s még véletlenül sem hasonlít semmire, amit eddig valaha is láthattunk. Ezért maximális riszpekt, mert tényleg ötletes. Kreatúránk kivitelezésébe sem tudok belekötni, mert az is klassz lett. Ellenben filmünk tele van olyan felfoghatatlan (emberi) hülyeségekkel, minthogy a főszereplőink nyugodt szívvel motorversenyt rendeznek az olajfúró kút tetején vagy hogy puskával és lángszóróval menjenek neki a szörnynek.  Komolyan, ezek normálisak?! De az az érdekfeszítő tény sem hagyott nyugodni, hogy minden olajmunkás a szekrényben tart egy fegyvert. Legjobban mégis a vége idegesített, amikor az ezredik alkalommal visszatért (ekkor már a pecsenyére sült) szörnyet az acélkeménységű főhősnő először mindenféle roppant cseles motoros attrakciókkal próbálja meg legyőzni a CGI bűvöletében, majd miután kudarcot vall, szaltózgat még párat acélcsöveken meg hasonlók, aztán végül szimplán bezúzza egy fúróval, de legalább addig is kéjesen nyögdécsel. Ilyen eseti hibák ellenére is azt mondom, hogy roppant egy szórakoztató alkotás, szóval ha időtök engedi, nyugodtan tekintsétek meg!

Értékelés: 7/10

eyescream

 

Be the first to comment on "7 gwanggu a.k.a. Sector 7 (2011)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..