Ha giallo, akkor egyértelműen az olasz alkotások ugranak be az edzett nézőknek, de legalábbis a harmonikus, lágy elemek alapján valamiféle temperamentumosabb ország képviselői. Jelen alanyom érdekes módon németföldről jelentkezik és igyekszik megmutatni, hogy az egyébként nagyon sajátos helyi filmművészet is nyitott az itáliai bölcsőben született műfajra. Hogyan illeszkednek a töredezett, kissé rideg képsorok a gördülékenyebb zenéhez és a színek világához? Ez rögvest kiderül.

Az író-rendező Andreas Marschall egyszer már bizonyította kvalitásait a Tears of Kali című filmjével, most pedig egy szintén nem egyszerű sztorit igyekezett megfelelő köntösben tálalni. Adott egy helyből közepeske színészpalánta, akit az egyik jóakaró zsűritag az eldugottan működő Matteusz Gdula társulathoz invitál. A lány nagy bizalommal kezdi első napját a suliban, ahová sok különc tanuló jár, de a siker reményében igyekszik túltennie magát a kezdeti nehézségeken. Amikor pedig egy külsős diák személyében lelki társra talál, úgy érzi, sínen van az élete. Tévedése azonban borzalmas következményekkel jár. Egyre furább eltűnések és különös hegek keltik fel az érdeklődését, s miután a neten talál egy hátborzongató dokumentumfilmet a lengyel alapító életéről és beteges munkásságáról, egyre jobban szeretné tudni, mi lakozik a háttérben, valójában kik irányítják az iskolát és milyen céljaik vannak vele. Majd amikor a veszélyes Gdula metódust is alkalmazni kezdik rajta, elszabadul a pokol.

Elsőre egyértelműen a Suspiria alapkoncepciójára épül, de a kezdeti képsorok után kiderülhet, hogy nem koppintásról van szó. A remekbe szabott díszlet, a tényleg ijesztő bevágások igazán hangulatossá teszik a művet, mégpedig úgy, hogy a giallo számos eleme felfedezhető benne és a megannyi színes képsor teljesen erővel tölti fel a helyszíneket. A színészek remekül alakítanak, főképp a hölgy triumvirátus, akik mozgatják a történtek fő menetét. Kisebb epizódszerepet kapott többek közt Norbert Losch, aki a Nosferatu óra másodvirágzását éli. Érdemes lehet megjegyezni, hogy teljesen saját zsebből finanszírozták a forgatást és lelkes diákok alakítanak többségében. Ennek ellenére a legtöbb szituációban érződik, hogy nagyon komolyan vették a szerepüket.

Nagyon nagy pozitívum a zene, mint eszköz, óriási atmoszférát teremt, ahogy felcsendül a fő téma és egészen a záró képsorokig sodorja a nézőt. Apropó sodrás.. sajnos sok esetben ez szükséges is, ugyanis sok esetben lassan, már-már unalomba fulladó részletességgel meséli el az épp aktuális cselekményt a film, de ez csak az első ötven percre igaz, aztán beindulnak az események és a fordulóponttól, ami a lány beavatása az új módszerbe – valami fékevesztett utazásba kezd a film. Valóság kontra hallucinációk – nehezen kivehető alakok és maszkok sorjáznak a szemünk előtt, de a nagy lezárásban mindenre fény derül, nem hagyják, hogy az érdeklődők a sötétben tapogatózzanak.

Erőteljes, érzelmes, de kellőképp véres film, mely a végsőkig titkolja (szerencsére) a gyilkos kilétét, közben pedig sok remek jelenettel gazdagodhatunk, a helyenként gyér digitális kamerás megvalósítás ellenére is. Németország nem maradt szégyenben e téren sem, a téboly és a misztikum kedvelőinek pedig bátran ajánlott film.

Értékelés: 7/10

Plendil