Amer (2009)

Nem mindennapi utazásra invitálja a nézőt a Hélène Cattet, Bruno Forzani duó, akik egy belga-francia koprodukcióban igyekeztek kibontani azt, amiről a giallo műfaj híressé (netalán hírhedtté) vált. Elmondásuk szerint számos klasszikus filmből próbáltak meríteni, de szerénységük abban is megmutatkozik, hogy sohasem próbálták saját művüket a nagyokéhoz mérni. Ennek ellenére valami olyat alkottak, ami miatt az utóbbi évek legmarkánsabb hasonszőrű filmjét hozták tető alá, a legkisebb erőlködés nélkül.

A történet három időszakot mesél el, vagyis három kiragadott részletet Ana életéből. Az első szegmensben a gyermek életének első igazán meghatározó és rémisztő időszaka, amikor szüleivel él a nagy családi házban és a papi temetésére készülnek. A dolgok számára azonban rosszra fordulnak, ugyanis az egyik családi ékszert szeretné eltulajdonítani, ám lassan szürrealitásba torkollnak az események, a kislány nem igazán ura a jelenségeknek, a holttest miatti félelem, a rideg környezet és saját lélegzete összemosódik és egy bámulatos, de annál rémisztőbb ferde világ bontakozik ki. A második részlet az életéből a tinédzser korszakra tehető, amikor anyukájával Ana a városba indul, de a lány makacs természete egy motoros banda elé sodorja. A helyzet itt is az anyuka felbukkanásával ér véget. Utolsóként a felnőtt nő tér vissza a családi házba, amely azóta romhalmazként várja sorsát, a múlt azonban kísért és valaki, aki fekete kesztyűt visel a kezén, megkeseríti a nő életét és mindenkit, aki kapcsolatba kerül vele.

Olyan szinten energikus a film, amit nagyon kevés esetben lehet elmondani, sokszor nem is maga a történet a lényeg, hanem ahogyan azt megjelenítik. Tényleg a képek és a hangok dominálnak. A szuperközeli felvételekkel sikerül kihangsúlyozni a legfontosabb érzelmeket, ahogy a könnycsepp végigcsordul az arcon, ahogy a vér utat tör az apró barázdák közt, vagy épp ahogy a szellő a hajba kap. Minden mindennel összefügg és organikus egészet alkot. Nem kevésbé sikerült megjeleníteni a nőt, mint a vonzalom örökös szimbólumát. A kecses léptek, az ujjak finom játéka, vagy a szem mozgása az érzékiségre utalnak és folyamatosan heves reakcióra késztetik az érdeklődőket. Hiába tűnik úgy, hogy ok-okozati összefüggések nem léteznek, a lezárásban sikerül az alkotásnak a véleményformálási szakaszban való segítség, nem mellékesen pedig a gialloból ismert apró rezdülések sem maradnak el, amik olyan jellemzően támogatják az eseményeket. A gyakorta hirtelen – de profi – vágások, a hetvenes évek végét idéző zenék, a mély színek a lényegre irányítják a figyelmet.

Mindez annyira sikeresen lett filmre adaptálva, hogy párbeszédek elenyésző mennyiségben fordulnak elő. Egyszerűen nincs rájuk szükség, mert kamera a színésszel nagyon jól együtt tud működni. A szerepekre találni sem lehetett volna megfelelőbb alanyokat, s úgy vélem amellett, hogy egy hátborzongató körképet fest a főszereplőről és annak családjáról, a nő középpontba állítása is nagyszerű húzás volt a készítők részéről. Intelligens, érzéki, domináns, erotikus. Kifejezetten ajánlott darab.

Értékelés: 9/10

Plendil

Be the first to comment on "Amer (2009)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..