World War Z (2013) (Z világháború)

wwz_thumbMax Brooks apokaliptikus regénye egyszerűen zseniális, a belőle – magyar helyszíneken és zombi-statisztákkal – készült film viszont már koránt sem. A Marc Foster (Szörnyek keringője, Quantum csendje) által készített alkotás leginkább egy másfél óriás, CGI-vel teletömött klisés és kiszámítható epikus akció-orgia, amely csak a nyomokban tartalmaz igazán horrorisztikus elemeket, és vehemens kritizálási vágyamat ekkor még nagyon visszafogtam…

Gary Lane (Brad Pitt), volt ENSZ munkatárs csendben és békességben éldegél családjával, amikor Amerikát (és mint később kiderül, az egész világot) elözönlik a fura viselkedésű egyének, köznapi nevükön zombik. Éppen kocsiban ülnek, amikor vadállatok támadási technikáját megszégyenítő alakok lepik el az utcákat, és másokat is megfertőzve adják tovább az ismeretlen kórt. Mintapolgárokhoz híven gyorsan elkötnek egy lakóbuszt, s ily módon jutnak el New Jersey-be, ahol aztán önkényesen egy spanyol bevándorló családnál húzzák meg magukat. Nem sokáig maradnak ezen a helyen, csupán addig, míg Gary egyik magas rangú feka haverja helikoptert nem küld értük, mert ugye mire valók a régi bajtársak. Ja, és azt vágjátok, hogy Brad Pitt-ék közben örökbe fogadják a megárvult spanyol kisfiút – mi ez, ha nem poszt Angelina Jolie-effektus?!

wwz_1A család aztán az óceán közepén veszteglő anyahajók egyikén kap átmeneti szállást és ellátást, cserébe viszont Gary-nek segítenie kell egy, a vírus eredetét kutató projektben. Koreába utaznak, ahol állítólag először bukkant fel az ismeretlen kór, de sajnos semmivel nem jutnak előrébb, mert a kutatásért felelős fiatal doki kapásból kinyiffan, a többiek meg átváltoznak. Viszont kap egy információt, hogy utazzon Izraelbe egy csókához, ő többet tud mondani. Azonban hiába védik hatalmas betonfalakkal Jeruzsálem városát, nem sokkal később oda is beszivárognak a lények, nem is akárhogy: egymás hegyén-hátán másszák meg a gigantikus akadályt!!

wwz_2Újabb őrült menekülés következik, persze Gary-nek és egy félkezű katonacsajnak sikerül felkéredzkednie egy gépre, de pechjükre félúton ott is mindenki bezombul. Még jó, hogy Gary reflexből egy gránáttal kirobbantja (!) repülőgép oldalát. A zombikat ugyan kiszippantja a légörvény, de a Wales-be tartó gép ettől függetlenül lezuhan. Hittétek volna, hogy Gary egy hasába fúródott vasdarabbal ismét megússza? Mindegy, lényeg, hogy a közeli gyógyszergyárba sietnek, hogy kipróbálják az időközben kifundált, szó szerint világmegváltó ötletüket: mivel a zombik beteg emberekre nem támadnak, be kell oltatni magukat mindenféle halálos vírusokkal. Persze ez nem olyan könnyű, mint amilyennek elsőre hangzik, ugyanis a vírusminták az épület másik felében találhatóak, amit természetesen elözönlöttek a lények. Gary és még pár ember behatol, majd a végén hősiesen magában olt egy halálos vírust…

wwz_3Olvastam a könyvet, tehát a film nálam már eleve hendikeppel indult – teljesen jogosan, ugyanis a regényből alig maradt valami az adaptáció után -, de most tekintsünk el ettől az aprócska ténytől. Szóval az öregedő Brad Pitt, mint szuperhős ugrál kontinensről kontinensre, egyik országból a másikba, és mint Emmerich 2012-jében, valamilyen szerencsés véletlennek köszönhetően mindig túléli a képtelenebbnél képtelenebb helyzeteket. Vagányságát (és nem mellesleg elpusztíthatatlanságát) olyan szinten kiemelik a történetből, hogy a többiek – kivéve talán a csonkolt kezű csajt a vége felé -, alig kapnak mellette valamiféle szerepet, vagy ha mégis, akkor fix, hogy rövid időn belül bezombulnak. És hogy némi drámai jelenet is legyen a filmben, két zombis akciózgatás között tipikus hollywood-i kliséket megszégyenítő módon öt percekre bevágják Brad Pitt reménykedve pityergő családját, akikkel esetleg együtt érezhetünk.

WORLD WAR ZMivel a film mondhatni „átlagos” besorolást kapott, a hömpölygő CGI-kreatúrák felülnézetén kívül igazából alig-alig láthatunk mást a megveszett zombikból, maximum egy-egy közelit kapunk néha (inkább a vége felé akadnak), de ilyen, hogy konkrétan harapások vagy valami, ugyan felejtsd el.  A film egyetlen durvább, csonkolási jelenetét is simán kitakarták. Igazából köze nincs a horrorhoz, ellenben kőkemény akciózás zajlik benne végig, olyan könnycsorgató WTF-jelenetekkel spékelve, mint mikor a zombik egymás hegyén-hátán másszák meg a falat…

wwz_6Olyan dolgokra meg nem szeretnék kitérni, mint a sablonosan béna párbeszédek, tökéletesen kiszámítható helyzetek, tehát szinte semmi feszültség nincs a filmben, mert úgyis tudjuk, hogy Brad Pitt tökös legény, és mindent megold. Kvázi rohadtul nem tudjuk beleélni magunkat az egészbe, ezáltal súlytalan lesz az egész. Oké, maga a körítés, a látvány klassz, főleg így 3D-ben, de ezen kívül szinte semmilyen erényét nem tudom méltatni a filmnek; ráadásul a filmes változat alig hasonlít valamiben az írott eredetijére. Nem gond, mert a mozi-pénztárnál úgyis be fogja hozni az árát, Hollywood meg jövőre elkészíti az apokaliptikus zombi-sztori folytatását, merthogy a vége konkrétan nincs lezárva…

Értékelés: 6/10

eyescream

2 Comments on "World War Z (2013) (Z világháború)"

  1. Ez egy kőkemény mainstream blockbusternek készült, avagy “szalonképes horrornak”, bármilyen paradox is ez a meghatározás, és mint ilyennek köze sem lehet a szokásos véres, csonkolós, agyvelőevős zombihorrorokhoz. (Az NC-17 korhatár besorolás fölött már rohamosan csökken a bemutathatóság a mozik, nézők és így a jegybevételek szempontjából, emiatt paráznak ettől határtól a filmesek.) A zombik mindig is a horror műfajában mozogtak igazán, ott, ahol viszont rendre elfelejtik a jó ízlést, az igényességet, ahol kevés a pénz, ahol sokszor pont a zombis történetekben csapnak a magasba vér- és bélszökőkutak, és ahol rengeteg ezekből adódó bosszantó hiba teszi tönkre a műfaj filmjeit. Ezekről a kifogásokat az itteni filmbeszámolókon is rendre tetten lehet érni, egyébként teljes joggal, mert a horror már rég nem azt jelenti, mint pl. a Psycho, az ma már legfeljebb thrillernek menne el. (Ugyanúgy megváltozott az évtizedek alatt, ahogy a másik “szalonképtelen” műfaj, a pornó is.) A horror, az “igazi” horror most már menthetetlenül rétegműfajjá, egyfajta szubkultúrává vált, ilyen filmekkel pedig érthetően nem lehet az egész családot leültetni egy moziba, így r-go bankot robbantani sem. Csillió tömegeknek készült filmfeldolgozás ezért “gyatrább” a regénynél, szóval készülj fel, hogy a folytatás – ha lesz – ugyanilyesmi lesz.
    Egyébként én sem kedvelem a horrort annak hihetetlen abszurditásai miatt, sokkal jobban szeretem a thrillert, mert az eleve sokkal valóságosabb és így hihetőbb.

  2. Szinte az összes zombi filmen túl vagyok (70-80-90 és napjaink), de ez egy nagy semmi. Az élőhalottak valóságba átemelésén kivül semmi egyedi nincs benne. Brad Pitt is egy élőhalott, nulla szinészi teljesitményt nyújt. A történet mint olyan, nincs, a hangulati elemek felérnek egy tv film sorozattal. A zombik nem esznek emberi húst, egy nyomorult puska tusos agyonbaszás nincs benne, nehogy a vér kikergesse a moziból a gyerekeket. A digitális zombik úgy futnak másznak mint a sáskák, egymás hegyén hátán…. egy röhely. Egy nagy rakás szar. 10/3

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .