London After Midnight (1927)

london1Régen nagyban gyűjtöttem akciófigurákat, így gyakran látogattam a Sideshow Collectibles weboldalát és ott találkoztam ezzel a fekete köpenyt és cilindert viselő, őrült külsejű vámpírral, akinek torz pofája örökre belém ivódott. Rögtön kíváncsi is lettem rá, hogy ki ő, honnan származik, meg ilyenek és a nyomok egy remek színészhez, Az Operaház Fantomjánál említett Lon Chaney-hez vezettek. A Man in the Beaver Hatnek nevezett rém pedig egy 1927-es néma horror/dráma, a London After Midnight ikonikus figurája. A LAM-ot az teszi igazán izgalmassá, hogy elveszett film, vagyis mára az összes ismert kópiája megsemmisült vagy eltűnt. Gondolom, most felteszitek magatokban a kérdést, hogy akkor hogyan láthattam? Kattintsatok a továbbra és lehull a lepel a rejtélyről!

Ahogy már mondtam, az eredeti London After Midnightot 1927-ben mutatták be és mint minden akkoriban készült mozi, néma volt és celluloid-szalagon került rögzítésre. Az évek során aztán a kópiák egy részét megsemmisítették, a többi pedig a rossz tárolási módszerek miatt eloxidálódott, vagy nézhetetlenné vált. Az utolsó ép tekercse egy 1967-es stúdiótűzben hamvadt el, azóta pedig senkinek nem sikerült sem egész kópiát, sem részleteket találnia belőle. Összesen kimerevített képek és a forgatáson készült fotográfiák maradtak fent belőle, valamint egy forgatókönyv. Azonban néhány vállalkozó kedvű dokumentumfilmes a TCM tv-csatorna megbízásából 2002-ben összeszedte az összes fellelhető fotót és információt, majd ezeket felhasználva a saját korában mozgó, 60 perces filmet rekonstruálták egy 47 perces, állóképekből lévő „filmmé”, ami viszont szerintem tök jó lett! Az elején lévő feliratozás szerint ez adja vissza leginkább azt, hogy mit láthattak a 85 évvel ezelőtti nézők a moziban…

london3

A ’20-as évek elején járunk Londonban, ahol egy gazdag nemesember rejtélyes módon meghal. A nyomok öngyilkosságra utalnak, így az ügyet le is zárják… Öt évvel később azonban a halott addig üresen álló, romos villájába új lakók költöznek, akik rémisztő külsejükkel és furcsa viselkedésükkel félelmet keltenek a szomszédban lakók szívében. A család feje segítségül hívja a Scotland Yard nyomozóját (Lon Chaney), aki vele együtt egyre több olyan jelre bukkan, amik arra utalnak, hogy a másik házba vámpírok költöztek! Ha ez nem lenne elég, még az is lehetségessé válik, hogy az egyikük maga az öngyilkosságba menekült korábbi lord, akihez a szomszédban élők mindegyike és maga a rendőr is valamilyen módon köthető. Vajon tényleg sátáni vérszívók érkeztek Londonba vagy valami egészen másról van szó?

london4

Nem volt könnyű beszerezni ezt, már évek óta vadásztam rá, de most sikerült. Az első pár percben még furcsa volt, hogy a szereplők egyáltalán nem mozdulnak meg, de a különféle effektekkel sikerül a mozgás illúzióját kelteni és a remek kísérőzene meg a korabeli feliratok együtt arra késztetik a nézőt, hogy használja a fantáziáját, a képek pedig lassan megelevenednek előttünk. A történet maga tetszett, mert csavaros és izgalmas, bár valószínűleg senki nem fog meglepődni, amikor a vámpír „lelepleződik”, azonban az ötlet maga tök jó. A sztori alapjául a rendező-író-producer Tod Browning (1931-es Dracula, Freaks) The Hypnotist című novellája szolgált, amit aztán később hangosfilmként még egyszer megrendezett Lugosi Bélával és Lionel Barrymore-ral a főszerepben (Mark of the Vampire, 1935, talán erről is készítek egy cikket majd).

London2

Nehéz egy ilyen esetben színészi játékról beszélni, de annyi azért bizonyos, hogy Chaney minden tekintetben elsőrangú színjátszó volt. A nyomozóként el tudja hitetni a nézővel, hogy a kezdés után öt évet öregedett és mindezt elsősorban az arcjátékával; a vámpír maszkja pedig elképesztően valóságos, groteszk és egyedi. Elsősorban drótokkal torzította el az arcát ilyen szinten és a procedúra olyan fájdalmas volt, hogy pár percnél tovább nem is bírta viselni őket, ám az eredmény magáért beszél. Sajnálatos, hogy a játékidő nagy részét nem a rém rémtettei, hanem párbeszédek teszik ki és mivel néhány kulcsjelenetből nem maradtak fent képek sem, ezért pár részlet nem is derül ki. Állítólag a korabeli nézők beszámolói alapján nem volt túl jó film a LAM, a már említett sok duma és kevés cselekmény miatt, plusz az itt csak kis szerepet kapó szobalány erőltetett komédiázása is rontott anno a színvonalon. A mai kor emberének csak ez a 47 perces változat és a Mark of the Vampire maradt meg, ezek alapján viszont nem nehéz megítélni, hogy talán tényleg így volt és a London After Midnight sem Chaney, sem Browning karrierjében nem jelentett mérföldkövet. De mivel már nem nagyon akad olyan élő ember, aki annak idején látta volna, így legendás mivolta és ez a fantasztikusan megalkotott vérszívó ikon horrortörténeti mérföldkővé teszik ezt az alkotást, ugyanis elvileg ez a legelső hollywoodi vámpírfilm! Nekem így is tetszett, amit láttam, szóval csak ajánlani tudom – és bízom benne, hogy 2022-ben, mikor lejár a copyright-jog, akkor mégiscsak előkerül majd egy tekercs belőle, ami eloszlatja a Londont éjfél után borító homályt…

Értékelés: 10/10

tvshaman

Be the first to comment on "London After Midnight (1927)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..