Freddy Vs. Jason (2003)

Két jól szituált halálosztónk, Freddy és Jason külön-külön is megért jó pár agyatlan, legfeljebb egyszer nézhető folytatást, de ahogy a mostanság dúló mozis trend mutatja (prequel, sequel, remake stb.) a pofátlanságnak nincs határa. Valami pénzéhes ötletember kitalálta, hogy miért is ne szabadítsák egymásra ezt a két kultikus figurát egy movie keretein belül, legyen hát egy újabb slasher crossoverünk. A fantasztikusan förtelmesre sikerült Van Helsing (koncepciója szerint: Frankenstein szörnye meets Farkasember vs. Dracula), és az ugyancsak pocsék Alien vs. Predator már jócskán bebizonyította, hogy ne várjak semmi épkézláb produkciót…


Maga a sztori meglehetősen bagatell és erőltetett. Az Elm utca koronázatlan mészárosa, akit már mindenki rohadtul elfelejtett (pedig messzi földön elhíresült ótvarabbnál-ótvarabb folytatásairól) feltámasztja Jasont. Kicsit bővebben: Krueger uraság Jason anyjának a képében megjelenik a Kristály-tónál, s azt parancsolja fiának, hogy uzsgyi az Elm utcába hentelni, mert a gyerekek nagyon rosszak. Voorhees barátunk, mivel hát nagyon szereti mutterját, nekivág aprítani.

Nem sokkal ezután tök véletlenül az Elm utca 1428-ban pár fincsi suna (meg balfasz kanjaik) témázgatnak (nyalifali, biszibaszi), mikor rájuk tör a gonosz Jason bácsi, és kifiléz egy srácot. Erre mindenki persze azt hiszi, hogy az elvetemült Freddy volt – így el is kezdenek róla pletykálni meg minden. Gondolhatnánk ördögien kitervelte ezt Freddy, hiszen, ha beszélnek róla, akkor már félnek, és ha félnek, akkor jöhetnek a rémálmok, ergó mindegyik ujjára egy fincsi gyerkőc. Közben Jason tiszteletét teszi egy totálisan béna, kukoricaföldön rendezett bulin, ami természetesen ipari mészárlásban torkollik. Mikor már Freddy elől veszi el az éppen alvó, és a fémkarmú világába csöppenő egyedeket, Krueger pajtás bepipul és kezdetét veszi az egymást elleni küzdelem, amibe persze hőseink is erőteljesen beavatkoznak. Bár inkább hullanak, mint a legyek…


Ha ezredfordulós harmatgyenge tinislashert, vagy valamelyik sorozatrém kalandjának sokadik ócska folytatását vártuk, akkor bizonyára jólesik majd megnézni, de egyébként mindenkit távol tartanék tőle. Nem éri meg ezt a másfél órát. Rendezői posztra sem kisebb nevet találtak meg, mint Ronny Yut, aki már bizonyította tehetségét a retekszar sequelek terén (lásd: Gyerekjáték 4 – Chucky menyasszonya). Oké, van pár bombázó nőci, kivillanó duda, meg elvileg sok odabaszós speciális effekt, ami ma már szinte alapkövetelmény, de most komolyan olyan jeleneteket kell elviselnünk, mint amikor Freddy flipperszerűen odavagdossa mindenhez ellenfelét és társai; hát mennyire gátlástalanul szar már?! Amúgy pedig kíváncsian várom a fejleményeket, mert abban is tökéletesen biztos vagyok, hogy nem utoljára hallottunk az említett úriemberekről… Remélem legközelebb már egyszerre négyen vagy öten fognak hentelni – triójuk bővítéséhez tökéletes lenne Michael Myers, Chucky vagy éppen az elcseszett kis kobold Leprechaun, de nem akarok tippeket adni…

értékelés: 5/10

eyescream

3 Comments on "Freddy Vs. Jason (2003)"

  1. A cikklista eddig az írásig frissítve.

    Nekem ez volt az első horror, amit megnéztem, így nagyon pozitív emlékeim vannak vele kapcsolatban. Amikor úgy egy hónapja noszatlgiázásból betettem a lejátszóba, és újranéztem, már feltűnt, mennyire gagyi a sztori és a töltelékkarakterek, de a két slasher ikont még mindig öröm nézni.

    Folytatás van, csak éppen nem filmen, hanem képregényben. A harmadik karakter, akit a készítők végül bevarrtak a sztoriba, Ash lett, a Gonosz Halottak láncfűrészes zombiirtója (ilyen tervei pár embernek talán már a kilencedik Péntek 13 film óta lehettek, amiben megjelent a Necronomicon és Freddy kesztyűje). Aki kíváncsi, az nyugodtan nézzen utána, már a második széria is kijött belőle.

  2. Egyetlen dolog: Jason vezetékneve Voorhees és nem Vorhees, ha lehet, kérném javítani:)
    Egyébiránt nekem az egyik kedvencem ez a film, de nem akarok vitát nyitni róla.

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .