Ghost Shark (2013)

ghostshark_thumbA Sharknado után (már sokadszorra) azt hittem, hogy most már tényleg mindent kihoztak a cápás tematikából, amit csak lehetett, persze, jó szokásomhoz híven, megint csak tévedtem ezzel kapcsolatban. Vérszomjas fehér cápa és a mostanság szinte csúcsra járatott (rejtélyes átkokból fakadó) kísértetek keresztezéséből megfogant a szellem alakban (!) támadó vérszomjas ragadozó, ami nagyjából mindenhol felbukkanhat, ahol csak egy kis víz akad…

Igazából nem panaszkodok, mert imádom a gátlástalanul szar filmeket, és valamilyen rejtélyes oknál fogva mindig bizsergést érzek az agyam betokozódott zs-film központjában, ha tudomást szerzek egy-egy újabb büntetős hulladék-moziról. Így hát ezúttal sem kellett kényszeríteni, hogy megnézzem; amúgy is képtelen voltam ellenállni egy ilyen, garantált szemsikolyt előidéző förmedvénynek…

ghostshark_2Tagbaszakadt tag és unszimpatikus macája kézigránáttal (!) nyírnak ki egy nagy fehér cápát, mert az megzavarta őket horgászás közben. A haldokló jószág erre beúszik a part közelében található, vélhetően mágikus hatású barlangba, csak hogy szellem alakjában térhessen vissza, és a hajóra felugrálva mindenkit kinyírjon – nem semmi kezdés, mi?!

ghostshark_4Ugrás egy kisvárosi tengerpartra, ahol fürdőző fiatalokat támad be a lény; egy jet-skiző csajnak például leharapja a fejét, persze a potenciális halkaja, vagyis gusztustalanul dagadt srác megmenekül. Aztán jön egy alkesz fazon, aki megpróbálja elmondani az igazad a szellemragadozóval kapcsolatosan, persze a helyi seriff szarra se méltatja. Eközben a rejtélyes cápa-jelenések folytatódnak: aktuális házibulin egy srácot a medencébe ugrás közben kap el a semmiből megjelenő bestia, de akad vízvezeték-szerelő, akit a cső szippant magába vagy autót mosó lány, aki egy vödör vízben leli halálát – szóval több, mint abszurd halálnemek, és még nincs vége! (Kedvencem  amúgy, amikor az egyik zsaru egy pohár vízzel nyeli le a lényt, aztán az kettéharapja, de azért az se semmi, amikor a bokáig érő vízben  tűnik fel a ragadozó!)

ghostshark_1Főszereplőink a részeges csóka segítségével eljutnak a világítótoronyba, később egy másik tag a kisváros szellemi aktivitásáról tart kiselőadást, de arra is bőven jut idő, hogy az egyik csajszit a saját fürdőkádjában kapjon el a szellemcápa, aztán valamiért kiköpje. Sok unalmas rész után végül a barlangnál próbálják meg kinyírni a dögöt, ami persze nem is olyan egyszerű, lévén hogy szakadó esőben az égből a földre alábukó cápa bárhol felbukkanhat…

ghostshark_0Elmondhatatlan, hogy mennyire komikusnak hat a felvételekre dilettáns módon odapacsmagolt CGI- uszony meg az utána megjelenő szerencsétlen cápa, de hát ezt már valahol megszokhattuk a SyFy és az Asylum kötelékében. Ami mégis vonzó lehet a magam fajta hulladék-filmeket kedvelő mazochistáknak, hogy ismét hihetetlen kreativitásról tettek tanúbizonyságot a forgatókönyvírók, akik kitalálták, hogy mindenféle vízfelületből felbukkanhat ez a cirka 3-4 méteres gyilkos jószág, legyen az szimpla tócsa, vízcsap, egy pohár víz vagy szinte bármi más nedvesség… és ez néha már tényleg átmegy szórakoztatóba! Film abszurditása végig önmagáért beszél, valamint a tény, hogy ilyesmi le mernek egyáltalán vetíteni. Amúgy pedig megnyugtatok mindenkit, hogy akárcsak a Sharknado-nak, ennek is lesz folytatása, sőt már el is kezdték forgatni Urban Jaws alcímmel…

Értékelés: 4/10

eyescream

Be the first to comment on "Ghost Shark (2013)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .