Joe D’Amato életrajz

damato06Nincs különösebb apropója eme életrajzi cikksorozat születésének (hacsak az nem, hogy a mester december 15.-én lenne 77 éves), csupán annyi, hogy a Cinecittá ’ZS’aluzó osztályának egyik kiemelkedő, dicsérettel végzett tanulójáról mindig érdemes beszélni. De ami fontosabb, hogy művei mindig ott lesznek a fasorban, igény szerint elővehetőek, gyönyört, mosolyt csalva arcunkra, egy mára elfeledett kor hozzáállásával, alkotói attitüdjeivel színezve a szürke, arctalan mindennapokat.

 Joe D’Amato 1936. december 15.-én született Rómában, Aristide Massaccesi néven. Tizennégy éves korában Lamberto Bava nagyapjához, a legendás Mario Bava apjához, Eugenio Bava-hoz járt dolgozni, aki műhelyében filmekhez készített stáblistát. Itt megtanulta nem csak a betűkivágást, hanem a helyes fényelés technikáját is. Ezután a sors összehozta apja egyik barátjával, Francesco Alessi-vel egy római fotóssal, aki mellé elszegődött inasnak. A negatív előhívástól, az akkor még szükséges zselatin kenéséig és helyes használatáig elsajátította a fotográfia alapjait.

damato07

Édesapja villanyszerelőként dolgozott, többek közt a Cinecittában ezért Aristide három fiatalabb testvérének ellátása érdekében gyakran ment segíteni. Itt ismerkedett össze a Mole-Ricahrdson cég embereivel, akik világítástechnikai eszközök forgalmazásával foglalkoztak. 1952-ben Jean Renoir Aranyhintó című filmjéhez hívták werkfotósnak, ahol többek közt Anna Magnani-ról készíthetett képeket, és mely munka meghatározó volt számára és végleg elindította a pályán. Ugyan a nagy áttörésig további kilenc évet kellett várni, de utána megállíthatatlanul beszippantotta a mozgóképgyártás. 1961-ben kamera asszisztensként dolgozott Mario Bava Hercules filmjében az Ercole al centro della Terra-ban, ahol Christopher Lee-t fényképezhette. Ezután sorra jöttek a filmek, híresebbnél híresebb rendezők mozijában kapott munkát: Michele Lupo, Fernando Di Leo, Vittorio De Sica, Jean-Luc Goddard, Duccio Tessari. 1972-ig élete első rendezéséig 28 alkalommal volt segédoperatőr, és további 12 filmnél vezetőoperatőr.

Diego Spataro producerrel közösen megírták a  Scansati… a Trinità arriva Eldorado spagetti western forgatókönyvét, de mivel lényegében más filmekből kiollózott jeleneteket kevertek néhány élő felvétellel, plusz Aristide nagyon nem szerette volna, ha rendezőként feltüntetik a nevét, ezért bár Ő dirigálta, a kész stáblistára csak, mint operatőr került fel a neve. Ezután következett a Piere Paolo Pasolini Decameron-ja után olaszhonban elindult a„üssük a vasat míg meleg” hozzáállás szüleményeként a decamerotic műfaj virágzása. Néhány év alatt közel 50 filmet szenteltek ennek a szubzsánernek, és persze Massaccesi sem maradhatott ki belőle. 1972-ben Romano Gastaldi álnéven elkészítette Sollazzevoli storie di mogli gaudenti e mariti penitenti – Decameron nº 6-et, 1973-ban a Fra’ Tazio da Velletri-t illetve egy időben a Canterbury No. 2 – nuove storie d’amore del ‘300 John Shadow, és a Novelle licenziose di vergini vogliose-t Michael Wotruba név mögé bújva. Sajnos a cenzorok nem voltak túl kegyesek hozzá, utóbbi művét csak 1974-ben négyszeri újravágás után mutatták be, de akkorra a műfaj már haldoklott.

damato01

Az egyházi személyek szexuális életét bemutató, finom humorral átszőtt erotikus filmeket hagyta is, és átnyargalt a még mindig működő spagetti westernre. La colt era il suo Dio(1972), Un Bounty Killer a Trinitá (1972). Mindkettő moziban Jeff Cameron volt a főszereplő, említésre az utóbbi érdemes, a maga nemében egy tisztességes, sötét tónusú western. Sajnos az élesség sokszor elcsúszik, a kamera döccen, a vágás minősége is igen lezserül kezelt, viszont a zene az maradandóra sikeredett. Egyedül a zeneszerzők vették komolyan munkájukat, a fentiekben említett erotikus filmeknél is kitettek magukért.  

damato03

Massaccesi továbbra is kitartott az elmélete mellett, tehát ha rendezőként is felvállalja a nevét, akkor többet nem hívják operatőrnek, viszont rendezői alapelve és ars poeticája körvonalazódott. Első horrorját 1973-ban mutatták be Il Plenilunio Delle Vergini címen. Luigi Batzella-val közösen rendezte, és már a nyitó jelenetben elsüti, a később védjegyévé váló kézi kamerás technikát, miközben egy menekülő nőt követünk az erdőben. Massaccesi-nek bár nem sikerült soha a csúcsra járatni ezt a megoldást azért a vér nem válik vízzé, fia Daniele Massaccesi ma az egyik legtöbbet foglalkoztatott steadicam operatőr Hollywoodban. Ebben a gótikus rémtörténetben, Dracula története elevenedik meg, keverve a Nibelungok gyűrűjével és természetesen az erotikával.

damato04

Még mindig ’73-ban járva életében először saját nevén adta ki Klaus Kinskivel a La morte ha sorriso all’assassino-t. Szintén a gótika jegyében készült horror, Frankensteini történettel, sötét véggel, szépen felépített cselekménnyel, az erotika szofisztikált, igen ízléses tálalásával. A zene és a flashbackek Sergio Leone Giú la Testa (Egy marék dinamit) című zapata westernjét jutathatják eszünkbe, gyilkos gore áztatta megoldásai pedig Lucio Fulci, Dario Argento és a giallo legszebb pillanatait idézik. Érdemes munka ahhoz, hogy nyíltan adja a nevét hozzá.

damato08

Ezután kis kitérő következett, két Michael Wotruba álnéven készült alkotás. A 1973-ban bemutatott Pugni, pirati e karatè a címnek eleget téve ötvözte a kalóz filmeket a dél-ázsiai kung fu mozikkal egy szánalmas komédiába ágyazva, az 1974-es Eroi all’inferno pedig egy második világháborús ponyva Klaus Kinskivel. Kinski, Massaccesi állítása szerint egy kurva volt. Megkapta a pénzt, ott volt két napig, másodperc alatt átszellemült, beállt a szerepbe, kielégített mindenkit, nem voltak leállások és tovább ment köszönés nélkül. Sajnos a filmben még Ő sem mutat fel maradandót, egyedüli érdemleges momentum az archív felvételek, illetve egyből a nyitányban lévő naturalista képsorok egy golyó kiszedéséről. A Mikail Wotruba név használata a kelet-európai hangzás miatt kellett, ekkortájt jobban ráharaptak Amerikában a balkáni háborús mozikra.

 damato05

Ekkor pedig eljött az 1975-ös év. Összekapcsolódik az első amerikai és szovjet űrhajó, Bill Gates megalapítja a Microsoftot, Aristide Massaccesi pedig megrendezi első közös munkáját Laura Gemser-rel Voto di castità címen, és összesodorja a szél George Eastman-nel, (nem a Kodak gyár alapapítójával) akivel ugyan kutya-macska barátság alakul ki, de együtt belépnek a halhatatlanok panteonjába, ráadásul első közös filmjük minden idők legeredetibb Emanuelle mozija lesz.

Miskei

1 Comment on "Joe D’Amato életrajz"

  1. Cikklista frissítve!

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..