Memory of the Dead ((La memoria del muerto)) (2011) (A halott memóriája)

memoriamuerto_thumbSpanyol alkotás lévén – merthogy ezen országból származó, thriller/horror jellegű alkotások többnyire bőven az átlag felett teljesítenek – erősen bizakodtam benne, de sajnos fekete mágia ide vagy oda, néhány klassz ötlete ellenére is egy végtelenül közepes alkotással találtam magam szemben.

Alicia hőn szeretett férje, Jorge elhalálozik. A temetés követő ötvenedik napon az özvegy elhatározza, hogy összetrombitálja férje legkedvesebb barátai, ismerőseit – mivel kedvese úgy kívánta. Ez persze csak a hivatalos verzió, valójában ugyanis fekete mágiával fel akarja támasztani elhunyt párját. Ez mind rendben is lenne addig a pontig, amíg a vendégseregből ki-ki rég elhunyt szeretteit nem kezdi el látni a házon kívül és belül, ráadásul a téboly szintje és az eltűnő ismerősök száma is egyre magasabb…

memoriamuerto_1Egy semmitmondó felvezetés után kapunk egy egész kreatív helyzetet – említett rituálé hatására a ház, minden benne tartózkodó vendégével együtt a másvilágra száll, majd pedig holtak kezdik el ostromolni szerencsétleneket -, amivel az alkotók sajnos nem igazán tudnak mihez kezdeni. Egyénre szabva próbálják meg adagolni a rettegést (az arc nélküli szellem-lány már-már del Toro sötét fantáziájával vetekszik), de az a nagy helyzet, hogy szereplőink már ránézésre is unszimpátiát gerjesztenek, és igazából egyetlen karakterrel sem tudunk azonosulni, nem hogy valamelyiknek drukkolni a túlélésért.

memoriamuerto_2A vígjáték vonalnak konkrétan se híre, se hamva, nem értem, miért próbálták ráerőltetni eme címkét, talán a végső csattanó okán?! Mint említettem, akad egy-egy klassz momentum, de az egész nem áll össze egy egységes és élvezhető történetté, pedig bizakodtam benne, hogy megint csak egy jóféle spanyol mozival lesz dolgom.

Értékelés: 6/10

eyescream

 

Be the first to comment on "Memory of the Dead ((La memoria del muerto)) (2011) (A halott memóriája)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..