Frankenthumb (2002)

frankenthumb_thumbMary Shelley 1818-ban íródott művét sokan sokféleképpen dolgozták már fel – kezdve az 1910-ben készült első adaptációtól, az Universal Pictures, valamint a Hammer Films stúdiók klasszikus rémszínészeinek krémjén át, az 1994-es Robert DeNiro / Kenneth Branagh párosával készült már-már kommersz változaton át, az akciófilmbe oltott, crossover-eket felidéző, totálisan bullshit-kategóriás Van Helsing-gel, illetve a legutoljára készült, ugyancsak borzalmas I, Frankenstein-ig bezárólag. Cikkem tárgyát képező, videóra készült alkotás leginkább James Whale 1931-ben készült művének egyfajta miniatűr kifigurázása, méghozzá a Kung Pow: Enter The Fist nevű (részben újrahasznosított) kung-fus agymenéséről elhíresült Steve Oedekerk (Ace Ventura 2, Mindenható) támogatásával.

Egy rövid bevezető után – melyben a kvázi színpadmester Steve Oedekerk hangján magyarázza el a filmhez kapcsolódó legfontosabb használati utasításokat -, egyből bele is vágunk a történetbe: Frankenthumb doktor és szolgája, Pupi éppen egy frissen elhunyt seggét lopják el a következő kísérletükhöz, amihez már csak a legfontosabb összetevő hiányzik, az agy. Ezért hát gyorsan betörnek a Beteg Agy Intézetbe, és ellopnak egyet a rendkívül erőszakos példányok polcáról.

frankenthumb_1Villámcsapás segítségével aztán másodikra sikerül is életet lehelni az összefércelt lénybe – Borsinak nevezik el, ugyanis megfűszerezte az életüket-, de az erőszakos hajlamainál fogva rögtön el is kezdi gyepálni Pupit. Később állatsimogatási kísérletekkel próbálják a szörnyet jóra nevelni, de hasztalan. Úgy döntenek hát, hogy a bestiának meg kell halnia, de a kivégzést önként vállaló Pupi kudarcot vall, a teremtmény pedig megszökik.

frankenthumb_2Közben a városiak fellázadnak, ugyanis megtudják, hogy egy olasz családapa lányával kiszámolóst játszott a lény, ezt pedig nem hagyhatják annyiban! A fáklyakölcsönzőhöz tódulnak, megvárják, míg kicsit sötétebb lesz, majd a mindent bevalló Frankenthumb dokival együtt üldözőbe veszik Borsit. A csőcselék felgyújtja a szélmalmot, amiben elbújt, mire a dokinak megszólal a lelkiismerete, és gyorsan hazafut. Hirtelenjében létrehozzák Batmhüvelyk-rémet, aki egy poroltóval megmenti az égő malomba rekedt Borsit. Falusiak elhúznak a vérbe, Frankenthumb pedig büszkén kijelenti, hogy kis csapatával – Pupi, Borsi és Bathüvelyk-rém – mostantól uralni fogja a világot, és kész. Ez annyira hitelesre sikerül, hogy még az olasz családapa is csatlakozik hozzájuk…

frankenthumb_3

Steve Oedekerk vezetésével létrejött Thumb-őrület valójában 1999-ben kezdődött a Thumb Wars című paródiával, aztán jött a Godthumb (2001), Bat Thumb (2001), Blair Thumb (2002) és a Thumbtanic (2002) – tehát akár a mostani Lego-adaptációk, videóra gyártott előfutárának is lehet nevezni. Valami elképesztően zseniális, ahogy a mozgó CGI-arcokkal ellátott hüvelyk újak a legelképesztőbb jelenetekben is megállják a helyüket, közben pedig telis-tele rakták mindenféle irtózatos hülye poénokkal, gegekkel. Kedvencem a fáklyakölcsönzős rész, ami szinte már Monty Python-szintű elmebetegséget tükröz, de az olasz csávó folyamatos vakerjától is falat kapartam! Csupán félórás agymenés, amit kihagyni kár!

Értékelés: 10/10

eyescream

 

1 Comment on "Frankenthumb (2002)"

  1. Cikklista frissítve!

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .