Child’s Play 2 (1990) (Gyerekjáték 2)

childsp2_thumbHogy a nagy horror ikonok terén tartott sajnálatos lemaradásunkat pótoljuk, ideje figyelmet szentelnünk egy újabb méltatlanul hanyagolt hírességnek, a gyilkos Chucky babának, akinek története tavaly folytatást is kapott – az alkalom így nem is lehetne jobb, hogy bepótoljuk narancshajú darálógépünk eddigi történetét.

 

Annak ellenére, hogy a babába költözött sorozatgyilkos tombolásának anno Andyn és édesanyján kívül több szemtanúja is volt, a Jófiú játékokat gyártó cég sikeresen eltussolta az ügyet, így Andy különböző nevelőszülőkhöz, Karen egy elmegyógyintézetbe, a baba maradványai pedig a cég laboratóriumába kerültek. A cég mérnökei itt megpróbálják megállapítani, mi okozhatta a játék “különös” hibáját, hogy jó színben tűnhessenek fel a nyilvánosság elől. Azonban, amikor a helyreállítási munkák elkészülnek, Chucky lelke visszatér a babába (egyúttal meg is öli az egyik dolgozót), majd tovább folytatja küldetését Andy testének megszerzésére, hiszen a kis pihenő csak lelassította a voodoo mágiával elindított folyamatot, melynek során a műanyagtest lassan örök időkre szóló hús-vér börtönné válik a lelke számára. Andy eközben egy újabb nevelőcsaládhoz kerül, és próbálja magát túltenni a történteken, Chucky azonban a nyomára akad, és az édesanyja nélkül Andynek ezúttal egyedül kell szembeszállnia a vérszomjas pszichopatával, és a hitetlenkedő felnőttekkel.

childsp21

A Gyerekjáték 2 főbb érdemeit, ha lusta lennék, akár egy másolás-beillesztés kombinációval bevághatnám az első rész ismertetőjéből is, ugyanis gyorsan egyértelművé válik, hogy a készítők semmit sem változtattak a sikeres recepten. Ugyanaz a történetváz, ugyanazok a csavarok, csak nincs elnyújtott előkészítés, Andy anyját a mostohanővére helyettesíti, magasabb a bodycount, illetve a film (szerintem) egy jóval epikusabb finálét kapott a játékgyárban zajló üldözéssel. A gond az, hogy így sajnos az első film összes idegesítő elemét (a felnőttek nem hisznek Andynek, és mindenért őt okolják) újra el kell viselnünk, ráadásul esküdni mernék rá, az első rész összes rendőre Andy édesanyjával az élén nem volt annyira idegesítő karakter, mint itt a tanárok, vagy a nevelőszülők (közülük is a mostohaapa különösen irritáló).

childsp22

Közöttük Andy sem a tökéletes karakter – már az első filmben is nehezményeztem, hogy a kölyök a megtestesült jóság és ártatlanság, ami abból a szempontból jó, hogy így szöges ellentétben áll a testére pályázó, velejéig romlott Chuckyval, de akkor is irracionális, hogy a karakterét mennyire tenyérbe mászóan aranyosra próbálták írni (legalább több jelét mutatja az önállóságnak). Ami viszont végső soron megmenti ezt a filmet, és nézhetővé, sőt, egyenesen élvezhetővé teszi, az Chucky. A gyilkosságai sokkal humorosabbak, az animációja sem hagy kívánnivalót maga után, Brad Dourif pedig ismét remekel a szinkronként. A Gyerekjáték 2 így korrekt folytatás, egy kicsit pofátlanul újrahasznosított történettel, és a kelleténél kicsit több idegesítő karakterrel.

értékelés: 7/10

Zoo_Lee

1 Comment on "Child’s Play 2 (1990) (Gyerekjáték 2)"

  1. Nagyon szeretem,hibáival együtt.

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .