Scars of Dracula (1970)

scarsof_thumbPontosan 6 hónappal és 1 nappal azután, hogy a Hammer kiadta a Taste the Blood of Dracula című művet, követte annak folytatása, jelen cikkem tárgya. Sajnos a stúdió teljesen kifogyott az ötletekből ekkorra, így elég felemásra sikerült.

 

Miután Dracula gróf (Christopher Lee) újra visszatért a másvilágból, nem rest munkához látni. Ezt persze a helyi falu lakossága nem nézi tétlenül, így míg a gróf alszik, felgyújtják a kastélyát, ám hazatérve döbbenten veszik tudomásul, hogy a vérszívó az összes hozzátartozójukat lemészárolta denevérei segítségével. Néhány év múlva egy közeli városka lakója, Paul (a Hammer stúdió előszeretettel adta a Dracula szériában férfi szereplőinek ezt a nevet) kénytelen menekülőre fogni, és a kastélyba téved, ahol megismerkedik a gróffal, egy hölggyel és Dracula szolgájával, Klove-val (igen, a film készítői nem nagyon erőltették meg magukat nevek terén, ez a szereplő volt az erdélyi vérszívó szolgája a Dracula: Prince of Darkness című filmben is). Miután eltölt egy szenvedélyes éjszakát a hölggyel, Dracula hidegvérrel kivégzi a nőt, ami miatt Paul el szeretne menekülni, ám nem jár sikerrel, köszönhetően Klove közbenjárásnak. A kis városkában el is kezdenek aggódni az ifjú miatt, így testvére, Simon és annak barátnője, Sarah útra is kelnek, hogy megkeressék. Dracula persze szemet vet az ifjú hölgyre, ám hasonlóan kezd iránta Klove is érezni, ráadásul a helyiekben sem lehet megbízni, így kérdésessé válik, hogy sikerül-e megmenteni Pault…

scarsof1

Dracula gróf a filmben meglepően sok szöveget kapott, Lee pedig szokásához híven zseniális, még mindig rendkívül gonosz és nem fél használni fizikai erejét sem. Klove karaktere is rendkívül tetszett, nem hiába, hiszen egy rendkívül jó színész, Patrick Troughton kelti életre, a Ki vagy doki sorozat második Doktora. A néző már sajnálja, mikor az öreg gróf kínozza őt, vagy mikor plátói szerelembe esik Sarah-val. Christopher Matthews karaktere, Paul is egy üdítő színfolt. Tipikus akcióhős, mindig bajba keveredik és minden útba eső lánnyal kikezd, ennek köszönhetően az erotika elég erőteljesen benne van a műben. A látvány is említésre méltó, főleg a kastélyról készült snittek. Van a műben néhány kegyetlen gyilkosság, például mikor egy (gumi)denevér agyonharapja a helyi papot, vagy mikor Dracula néhányszor belemártja kését Paul előző esti ágymelegítőjébe, valamint Dracula halála is tetszett, ami ötletes, annak ellenére, hogy Draculához méltatlan halál, ahogy a kezében tartott vascsőbe villám csap.

scarsof2

Az öreg vámpír feltámadása, ami csupán annyi, hogy a porba, ami maradt a vérszívóból, ráköp néhány csöpp vért egy denevér, ellenben elég ötlettelenre sikeredett. Tulajdonképpen az egész mű hibája ez: újra felhasználják a korábbi filmek sikeres elemeit, még színészt is visszaemelnek a korábbi művekből, Michael Ripper szerepében, aki fogadós volt a Dracula Has Risen from the Grave című műben is. Ráadásul ezeknek a falusi karaktereknek igazából semmi értelmük nincs, nélkülük is remekül működne a történet. Az olyan logikátlanságokra, minthogy Dracula reggel szurkálja meg Paul „barátnőjét” már ki sem térek. Az alkotás klisékre épít, kezdve a lehetetlen szerelmi szállal, a falusiakon át, a Draculával való találkozásokig. Maga mű véleményem szerint gyengébbre sikeredett, mint elődei, ám van néhány pozitívum, amikért meg érdemes megnézni.

értékelés 6/10

Kele-man

Be the first to comment on "Scars of Dracula (1970)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..