The Chair (2007)(A szék)

chair_thumbBevallom, hogy egy-egy jól sikerült kísértetházas horrort még a meglehetősen nagy filmes tapasztalatom ellenére is nyugtalanul ülök végig. Tulajdonképpen ezt keressük, ha rémfilmet szeretnénk nézni, és én ebben a kanadai alkotásban meg is találtam. Azért nem ilyen egyszerű beskatulyázni, hiszen sorozatgyilkos, hipnotizőr és egy igencsak házi barkács kínzóeszköz is felbukkan a történetben.

Danielle szeretné nyugodt környezetben megírni pszichológiai témájú szakdolgozatát, ezért kivett egy viktoriánus házat egymagának. Furcsa benyomásai támadnak a beköltözést követően, de nem tudja biztosan, hogy nem a gyógyszere gurult-e el.

chair1

Korábbi problémái miatt a nővére is aggódik érte, számolja is a pirulákat, hogy lássa, megfelelő ütemben fogynak-e. Egy kamerát is beállítanak az ágyhoz, hogy megfigyeljék az éjszaka történéseit. Az igazi veszély egy befalazott szobában vár rájuk, ahol fény derül a ház történetére, és igazán bizarr és némiképpen véres eseménysorozatot indít el.

chair2

Többet nem szeretnék lelőni a történetből, de ártatlan szellemeknél mindenképpen többre és tartalmasabbra számíthattok. Bár ordít a filmről az alacsony költségvetés, a színészek meglepő természetességgel játszanak, és az alkotók kétségkívül tehetségesek, ennek köszönhetően bátran felveheti a versenyt hollywoodi vetélytársaival.

értékelés: 8/10

DeerWoman

Be the first to comment on "The Chair (2007)(A szék)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .